92 százalékkal csökkentik a hulladékot a guriga nélküli svéd wc-papírok
A svéd Essity vállalatcsoport irodaházaknak, kereskedelmi központoknak és közintézményeknek szánja „mag nélküli” termékcsaládját.
A svéd Essity vállalatcsoport irodaházaknak, kereskedelmi központoknak és közintézményeknek szánja „mag nélküli” termékcsaládját.
Az edényekből kioldódó, ruhákról lefoszló, gumiabroncsról lekopó mikro- és nanoműanyagokat kimutatták már a tüdőben, a májban, a bélben és a méhlepényben is, és semmi jóval nem kecsegtetnek. Miközben kezdjük megérteni hatásukat, épp ideje lenne elkezdeni a probléma kezelését is.
Nehéz eldönteni, hogy a sarki közértbe is benzines autókkal járó idősebbek vagy az unboxing videókkal influenszerkedő huszonévesek szennyezik-e jobban a bolygót: a környezetszennyezéshez minden generáció hozzáteszi a magáét, mondja Merza Péter, a Humusz Szövetség alelnöke a legújabb Betűtészta podcastban.
Hogyan oldjuk meg a klímaválságot? Ifj. Chikán Attilát, az idén 15 éves ALTEO Csoport vezérigazgatóját a megújulókról, a körforgásos gazdaságról és a klímaharc esélyeiről faggattuk.
Az ember azt hinné, hogy a komposztáláshoz elég mindent bevágni a kert végébe, és megvárni, míg elrohad. A folyamat ennél bonyolultabb: nem csoda, hogy évezredek bölcsessége, legalább egy amerikai elnök és egy templomos nagymester kellett a megfejtéshez.
A hulladékgazdálkodás forradalma már nemcsak a környezetterhelés csökkentése, hanem az Európát fenyegető energiaválság miatt is az évtized egyik legfontosabb ügye. Az EU-ban 2030-ig a tízszeresére kell növelni a biometán-termelést, és erre a magyar üzemeknek is fel kell készülniük, a hulladékok minél hatékonyabb újrahasznosítása mellett.
A legnagyobb, a nagy csendes-óceáni szemétsziget legalább 79 ezer tonnás, és 1,6 millió négyzetkilométeren terül el. Ez Magyarország területének tizenhétszerese.
Az FKF Zrt. a körforgásos hulladékgazdálkodásra hivatkozva azért vezeti be a változtatást, hogy ne legyen szükség további válogatásra.
A tengerszint emelkedésével és a part eróziójával egyre több egykori szemétlerakó kerül felszínre, és egyre több szemét a vizekbe. Ezek között pedig van minden az azbeszttól a műanyag zacskókig, ráadásul több ezer lerakóról van szó.
Vásárhelyi Orsolya, a Corvinus kutatójának számításai szerint az I. kerületben átlagosan mindössze hét percnyi, a X. kerületben viszont már 29,5 percnyi sétára található a legközelebbi lerakó. Ez még a legkörnyezettudatosabb budapestieket is eltántoríthatja a szelektív gyűjtéstől.
Rengeteg hulladékot termelünk, és amíg nem csillapodik a mohóságunk, ez nem is fog változni. De ha újrahasznosítjuk a szerves hulladékot, nemcsak a környezetet kíméljük, hanem energiát is termelhetünk vele.