Hackerek hatoltak be az amerikai szövetségi kormányzat informatikai rendszereibe
Illetéktelenek feltörték az amerikai pénzügyminisztérium belső levelezését, és hozzáfértek a kereskedelmi minisztérium távközlési és információs igazgatóságának adataihoz – közölte az NBC News a Washington Post és a Reuters értesüléseire hivatkozva.
A kormányzati intézmények mellett magáncégek, mások mellett a FireEye kiberbiztonsági társaság is támadásokról számoltak be. Sajtóértesülések szerint a hackertámadások mögött az oroszországi Külföldi Hírszerző Szolgálat (SRV) áll. A Reuters hírügynökségnek három forrás is megerősítette, hogy a kormányzat Oroszországot sejti a támadások mögött.
Kevin Mandia, a FireEye vezérigazgatója szerint a hackerek elsődleges célja az volt, hogy információkat lopjanak el a társaság kormányzati ügyfeleitől.
Az még ugyanakkor nem tiszta, hogy a hackerek mennyi információhoz jutottak hozzá. A sajtóbeszámolók szerint támadás érte a Kereskedelmi Minisztérium Solar Winds nevű belső rendszerét, amelyet több tízezer hivatalnok használ. Az amerikai hírszerzés amiatt aggódik, hogy a hackerek a felhasznált eszközök révén más kormányzati ügynökségek hálózatába is képesek lehettek behatolni.
„Az amerikai kormány tisztában van a történtekkel, és minden szükséges intézkedést meghoz, hogy azonosítsa és kiküszöbölje ezeket a problémákat” – kommentálta az értesülést John Ullyot, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
Orosz és észak-koreai hackerek támadták a koronavírus-vakcinákat fejlesztő gyógyszercégeket
A közelebbről meg nem nevezett időpontban zajló támadások többségét sikerült blokkolni, de az akciókat nyilvánosságra hozó Microsoft elismerte, hogy volt, amelyik sikeresnek bizonyult.
Az FBI azzal készül megvádolni Kínát, hogy amerikai koronavírus-kutatások után kémkedik
A New York Times szerint a napokban jelenhet meg az a figyelmeztetés, amelyben az FBI és a belbiztonsági minisztérium felhívja Kína figyelmét, hogy ne hekkerein keresztül ne támadja az amerikai vakcina- és gyógyszerkutatókat.
Hackerek ostromolják a WHO rendszereit
Világjárvány idején rengeteget ér bármiféle gyógymódról, tesztről vagy oltóanyagról szóló információ, és ezek a járványban érintett országok hírszerző szervezetei számára is elsődleges fontosságúak.