
Másodjára futott neki, rekordidő alatt ért el San Franciscóból New Yorkba a Harvard fizikaprofesszora
A 3000 mérföldes távot 47 nap, 12 óra és 35 perc alatt teljesítette.
A 3000 mérföldes távot 47 nap, 12 óra és 35 perc alatt teljesítette.
Több állat- és növényfaj került ki az amerikai Veszélyeztetett Fajokról szóló Törvény (ESA) hatálya alól, mert már évtizedek óta nem láttak belőlük egyet sem. A környezetvédők szerint ez is jól mutatja, hogy mekkora a baj.
Amerikában évek óta népszerű a környezetvédelem elleni lázadás, amelynek az egyik eszköze a kisteherautók szennyezőbbé tétele.
Egy új kutatás megerősíti az új-mexikói White Sands Nemzeti Park területén két éve felfedezett emberi lábnyomok korát.
Egy friss kutatás szerint a mai Észak-Amerika területén fejlődtek ki az első pillangók 100 millió évvel ezelőtt, amelyek ősi pillangósvirágúakbó táplálkoztak. Amerika után jött az egész világ.
A Janambre népcsoport a mai Mexikó északkeleti részén élt az Azték Birodalom bukása után, de a spanyol gyarmatosítók idővel az ő kultúrájukat is elsöpörték.
Az Albacore 1944 októberében futott ki Pearl Harbor kikötőjéből, nem sokkal később pedig Japán partjainál feltételezhetően aknára futott és elsüllyedt. A roncsokat egy japán kutató találta meg, az Egyesült Államok haditengerészete pedig hadisírrá nyilvánította a roncsot.
A méltán rossz hírű Amanita phalloides viharos sebességű, az eredetiektől jelentősen eltérő éghajlatú területeken is tartósan sikeres inváziójára a Wisconsin–Madison Egyetem kutatói találtak magyarázatot.
Egy friss amerikai kutatás kimutatta, hogy azokban az államokban, ahol sok medvét látnak, idővel megjelenik a Nagylábú névre keresztelt mitikus lény is. Úgy tűnik, hogy nagyjából 900 medvénként lehet egy ilyen mitikus emberszabásúra számítani, ebből a kutató szerint lehetséges, hogy az emberek a medvéket nézik Nagylábúnak.
Bár a nyári hőhullámok és a felmelegedés közötti kapcsolat egyértelmű, a hidegbetörések létrejöttének okait egyelőre nehezebb leírni. Azonban ezeket is bonyolult légköri dinamika szabályozza, amit befolyásolhat a klímaváltozás.
Az amerikai városban kedden fogadták el azt a törvényt, amelynek értelmében a rendőrség külön felhatalmazás nélkül, valós időben követheti a privát kamerák felvételeit is, amennyiben a tulajdonos ehhez egyszer már hozzájárult.
Az Egyesült Államokban és Kanadában elérhetővé váló szolgáltatás műholdas kapcsolatot használva adja le a riasztást. Némi borúra ad okot, hogy az északi szélesség 62-ik foka feletti területeken az Apple szerint sem mindig megbízható az egyelőre csak kétféle készüléken aktiválható rendszer.
A legújabb geológiai kutatások szerint az őskori népvándorlás korábban feltételezett útját nem ritkán 300 emelet magasságú jégfalak torlaszolták el.
Az elmúlt két évtizedben egy orosz-amerikai államközi szerződés értelmében kutatóexpedíciók követték a csúcsragadozók éves vándorlását Alaszka és Szibéria között. A február 24-én indított háború azonban az egész sarkvidéki ökoszisztéma állapotát vizsgáló kutatássorozatot megszakította.
Ulysses S. Grant amerikai elnök 1872. március 1-jén írta alá azt a törvényt, amelynek révén megszülethetett a világ első nemzeti parkja. A Yellowstone a világ egyik legnagyobb csaknem érintetlen ökoszisztémáját őrzi.