Fából készült műholdakkal kísérleteznek Japánban

2020. december 29.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Egy japán nagyvállalat, a Sumitomo Forestry és a Kiotói Egyetem közösen dolgoznak a világ első, fából készült műholdjain. A Sumitomo alapvetően az űrben növesztett és űrben felhasznált faanyagok kutatásával foglalkozik; az egyetemmel folytatott közös projektjük célja, hogy az űr extrém körülményei között is használható fatípusokat vizsgálják.

Ahogy azt korábbi cikkünkben is körüljártuk, az űrszemét egyre nagyobb problémát okoz. Fából készült műholdakkal azonban csökkenthetők lehetnek az űrszemét okozta környezeti ártalmak, mivel ezek károsanyag-kibocsátás nélkül égnének el a Föld légkörében, és nem maradnának utánuk a Föld körüli pályán keringő roncsdarabok.

„Aggasztónak tartjuk azt a jelenséget, hogy az összes, a Föld légkörébe visszatérő műhold apró alumínium-oxid részecskéket hagy maga után, amik sok éven át keringenek a légkörben, és a Föld környezetére is kihatnak. A következő lépés a műhold mérnöki modelljének kidolgozása, majd a végleges modell gyártása lesz.”

mondta a BBC-nek Doi Takaó űrhajós, a Kiotói Egyetem professzora. Takaó űrhajósként 2008 márciusában a Nemzetközi Űrállomásra is ellátogatott. Ő volt az első személy, aki kipróbálta a bumeránghajítást az űrben; az eszközt kifejezetten mikrogravitációs körülményekhez tervezték.

A több mint 400 éve alapított Sumitomo Grouphoz tartozó Sumitomo Forestry alapvetően olyan faanyagok fejlesztésén dolgozik, amik ellenállnak az extrém hőingadozásnak és a napfénynek. A kutatócsoport által felhasznált faanyagok mibenlétét azonban ipari titokként kezelik.

A szakértők már többször is figyelmeztettek az űrszemét jelentette növekvő kockázatra. Ahogy egyre több hulladék kerül az űrbe, egyre magasabb a kockázata annak, hogy a roncsdarabok visszazuhannak a bolygóra, vagy életveszélyes sebességgel fognak keringeni az alacsony Föld körüli pályán.

Ma csaknem hatezer műhold kering a Föld körül, de ezeknek a 60 százaléka működésképtelen, ennélfogva űrszemétnek számítanak. Az Euroconsult jelentése szerint ebben az évtizedben várhatóan évente 990 műholdat fognak pályára állítani, vagyis 2028-ra a Föld körüli műholdak száma 15000-nél is nagyobb lehet.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Uram, ez a világűr, nem a csúcstechnológia szemétdombja

Uram, ez a világűr, nem a csúcstechnológia szemétdombja

Hegyeshalmi Richárd tudomány 2020. november 16.

Ebben a pillanatban nem kevesebb mint 2787 műhold kering a Föld körül, de számolni kell csaknem kétszer ennyi elromlott, kiégett, lerongyolódott és széthulló űreszközzel is, amik az idők végezetéig sodródnak tehetetlenül a világűrben. A katasztrófa elkerüléséhez nemcsak átfogó törvényekre, hanem konkrét űrbéli stoptáblákra, behajtási engedélyekre, irányjelzőkre és sebességkorlátozásokra is szükség van.

Pár percen múlt, hogy nem New Yorkot trafálta el a kínai űrszemét

Pár percen múlt, hogy nem New Yorkot trafálta el a kínai űrszemét

Dippold Ádám TECH 2020. május 14.

A Hosszú menetelés 5B névre keresztelt kínai rakéta tesztrepülése félsikernek bizonyult: bár visszatért a Földre, egy nagyobb darab levált belőle, és New York és Los Angeles felett is elhaladt, mielőtt Elefántcsontpart környékén becsapódott volna. Ez volt a legnagyobb, kontrollálatlanul a Földre hulló űrszemét a Szaljut-7 1991-es becsapódása óta.