Egy új elmélet szerint a felesleges fehérje tette lehetővé a farkas háziasítását

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Máig rejtély, miért pont egy olyan fajjal kezdték az emberek a háziasítást, ami drága, nehezen hozzáférhető húst eszik. A háziasítás lezajlása után a kutya közvetlen őseit, mint versenytársat, ki is irtották az emberek. A mai farkasok is kénytelenek voltak a hegyekbe és más zord élőhelyekre visszahúzódni. 

Az ősi farkas és az ember ugyanazokra a fajokra vadászott, miért lettek mégis partnerei egymásnak? Több elmélet is választ keres erre az ellentmondásra. A legnépszerűbb szerint az ősi farkasok saját magukat háziasították azzal, hogy az emberek által meghagyott állati maradványokon és emberi ürüléken lakmároztak, így természetes módon kiválogatódtak közülük azok az egyedek, amelyek a legjobban tolerálták az emberek közelségét. Egy másik teória szerint az ember azért szelídített farkasokat, hogy segítsenek neki a vadászatban. 

Hulladék vagy színhús?

Egy finn vezetésű kutatócsoport szerint mindkét elmélet problematikus.  A vadászpartner-elméletet cáfolja, hogy még szelíd farkasok sem vadásznak kooperatívan az emberrel. A kutyák pedig csak azokon a területeken növelik a vadászatok sikerességét, ahol új ragadozóként jelenhetnek meg. A szemétevés-elméletet pedig azért vetik el a kutatók, mert szerintük a folyamatosan vándorló vadászó-gyűjtögető hordák körül nem halmozódott fel annyi hulladék, ami miatt megérte volna a farkasoknak követni az embereket. Nem is azt ették, amit az emberek, hanem fehérjében sokkal dúsabb táplálékot.

Szürkefarkas-kölykök üdvözlik a szülőtFotó: Reiner Bernhardt/Picture-Alliance/AFP

Fehérjepreferencia

Miért társult akkor az ősi farkas az emberhez? Az biztos, hogy a kutya háziasítása a legutóbbi jégkorszakban történt Eurázsiában, körülbelül 30 ezer évvel ezelőtt. 

Az év nagy részében jéggel, hótakaróval borított területen az emberek főleg vadászatból tartották fenn magukat. Az ember azonban nem ragadozó, hanem mindenevő, ősei növényeket és rovarokat fogyasztottak. Táplálékrendszere, mája máig nem alkalmazkodott megfelelően a húsevéshez, energiabevitelének mindössze 20 százalékát képes fehérjéből fedezni, a többit szénhidrátból és zsírból kell pótolnia. A túlzott fehérjefogyasztás a vér magas inzulin- és ammóniaszintjéhez vezet (akár toxikus szintig), és hasmenést okoz. 

A farkas ezzel szemben tipikus ragadozó, hónapokig kiválóan megél húson. Az új elmélet szerint a fagyos, hosszú teleken lesoványodott, zsírtalan állatokat zsákmányoló ősi embernek rengeteg húsfeleslege volt, amit szívesen megosztott a táboraiba szórakozásból, kedvencként befogadott farkasokkal. 

A mai kutyák az amilázt kódoló gén módosulása révén alkalmazkodtak a szénhidrátfogyasztáshoz. A farkasok és néhány ősi, genetikailag a farkashoz közel álló kutyafajta azonban nem, ami alátámasztja azt az elméletet, hogy az ősi kutyák nem hulladékot, hanem színhúst ettek, amit az ősi emberek szándékosan osztottak meg velük. A kedvtelésből befogadott farkasok hosszútávon hasznosnak bizonyultak, szerepet játszhattak a tábor őrzésében, takarításban, tisztálkodásban, melegítésben és később, kommunikációs képességeik fejlődésével már a vadászatban is és őseik kiszorításában is.

A szerző az ELTE Etológia tanszék tudományos főmunkatársa, további írásai a Qubiten itt olvashatók.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Korábbi kapcsolódó cikkeink: