Ígéretes fejlemény a világ legrégebb óta futó tudományos kísérletben: jelentjük, kihajtott!

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Dr. David Lowry, a Michigani Állami Egyetem botanikusa türelmetlenül várta, hogy az intézmény alagsori szobájában elültetett magok végre kihajtsanak, és kidugják a fejüket a föld alól az első levélkék. Lowry-nak április 23-ig kellett várnia, mire megpillantotta az első két ágaskodó levélkezdeményt. Ezek nem közönséges hajtások voltak: 142 évet kellett várni rájuk.

A magvakat – hasonlóan több ezer más gyomnövényhez – még 1879-ben gyűjtötte be William James Beal botanikus a michigani Kelet-Lansingben. Ezután üvegekbe dugta őket, és elásta őket a Michigani Állami Egyetem campusán. Arra volt kíváncsi, hogy a magvak kihajtanak-e, miután éveket töltöttek a föld alatt, palackba zárva. Beal több tucat üvegéből meghatározott időközönként ástak ki egyet-egyet, és megvizsgálták a bennük található magok életképességét.

Április közepén Dr. Lowry és négy munkatársa az éj leple alatt kiásták Beal egyik palackját a föld alól, hogy elültessék a benne található magvakat. Mivel ezek voltak az utolsó palackok, kijelenthető, hogy ezzel ért véget a világ egyik legrégebb óta futó tudományos kísérlete.

Dr. David Lowry és Marjorie Werber április közepén kiásták a Michigani Állami Egyetem campusán eltemetett palackokat.Fotó: Derrick. L. Turner / Michigani Állami Egyetem

Ökörfarkkóró: a mindent túlélő gyomnövény

Május elejére a kutatók 11 hajtással gazdagodtak. A növények többsége ökörfarkkóró, hivatalos nevén Verbascum blattaria volt. Az illinois-i mezőkön és réteken megtalálható ökörfarkkóró igen igénytelen gyomnövény, az 1800-as években került Észak-Amerikába. A kutatók még nem tudták azonosítani az egyik hajtást, aminek a levelei szőrösebbek és élesebbek voltak, mint a többi növényé.

Hogy az  ökörfarkkóró túlélte a föld alatt töltött 143 évet, óriási szerencse – már csak azért is, mert valószínű, hogy a növény eredetileg nem volt része dr. Beal kísérletének. A botanikus alighanem egy másik növényfajt, a Verbascum thapsust szerette volna megőrizni, mivel az első nyolc palackban ennek a magjait találták meg. Dr. Beal valószínűleg ezt keverte össze a kilencedik üvegbe kerülő V. blattaria magjaival.

Ezek viszont nem voltak olyan strapabírók, mint a többi növény. A V. thapsusnak 20 évnyi szunnyadás után csak néhány magja hajtott ki. Az  ökörfarkkóró viszont jóval életképesebb volt: az 50 üvegben talált 31 mag 50 éven belül hajtást növesztett. További 34 csírázott ki 60 év után. 2000-ben, a korábbi üveg kiásásakor a begyűjtött magvak csaknem fele bújt ki a föld alól.

Vége a kísérletnek? Akkor kezdjük elölről

Noha a kísérlet hosszú távú hatásairól még korai lenne következtetéseket levonni, dr. Lowry szerint elképesztő, hogy a magvak ilyen sokáig életképesek maradtak a föld alatt. Margaret Fleming, a kutatócsoport egyik tagja a New York Times-nak azt mondta, hogy a magvak csírázási hajlandósága az egészséges mivoltuk bizonyítéka; néhány hét csírázás után a hajtások úgy törtek a felszín fölé, mintha nem vennének tudomást az eltelt időről.

A kutatók ugyanakkor értékes ismeretekkel gazdagodtak az  ökörfarkkóró ellenállóképességéről. Ha a V. blattaria, egy nem őshonos gyomnövény évtizedeket, sőt, évszázadokat is túlélhet, akár olyan helyeken is feltűnhetnek, amiket az emberek megpróbáltak őshonos növényeknek fenntartott területként megőrizni, és ez jelentősen megnehezítheti a földrajzi területek növényvilágának restaurációját.

Dr. Lowry, a Michigani Állami Egyetem botanikusa, és dr. Beal egyik eltemetett palackja.Fotó: Derrick L. Turner / Michigani Állami Egyetem

Most, hogy dr. Beal utolsó üvegjeit is kiásták a föld alól, a kutatók úgy döntöttek, hogy újabb kísérletsorozatba kezdenek: ők is magvakat fognak elásni a föld alá. Bár ez a kísérlet a 2100-as években fog véget érni, Frank Telewski, az egyetem biológusa, a Beal-projekt rangidős professzora szerint eljött az ideje, hogy folytassák Beal munkáját.

A tanulmány módszertanán nem változtatnak – ők is üvegbe zárt magvakat fognak elásni, és várják, hogy teljen az idő –, de néhány változtatást eszközölnek. Dr. Beal például nem ültetett el azonnal egy példányt a begyűjtött magvakból, ami fontos lett volna a hosszú távú összevetéshez; a kutatók ezt nem fogják elmulasztani. Azt is tervezik, hogy kétszer annyi palackot ásnak el: az egyiket elültetik, a másikat pedig további kísérletek céljára fogják megőrizni. Arra is odafigyelnek majd, hogy elkerüljék Beal hibáját, és biztosan a megfelelő magvakat spájzolják be.

És hogy milyen magvakat fognak elültetni? Az  ökörfarkkóró biztos jelöltnek látszik; dr. Telewski szerint az is elképzelhető, hogy épp a frissen kihajtott növények magjait fogják elásni.

Helyreigazítás: a cikk eredeti változatában ökörfarkkóró helyett pampafű szerepelt. A hibáért elnézést kérünk.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: