Arzénzabáló szuperpáfrány mentheti meg a szennyezett földeket
Nem újdonság, hogy a páfrányok hihetetlen dolgokra képesek, de a Kínában őshonos Pteris vittata még ebből a mezőnyből is kiemelkedik, ugyanis hihetetlen mennyiségű arzént képes megkötni.
Az még nem világos, hogy miért fejlesztette ki ezt a szuperképességet, ahogy az sem, hogy hogyan képes rá, de igen hasznosnak tűnik, ugyanis az arzénszennyezés világszerte komoly problémát jelent. Jelenleg a szennyezett területek megtisztítása bonyolult, drága és időigényes, ráadásul nem is túl környezetbarát, a páfrány viszont szubtrópusi környezetben bárhol megél – és több arzént tud megkötni, mint bármelyik jelenleg ismert élőlény a Földön.
Senki nem eszik arzénos páfrányt
Jo Ann Banks, a Purdue Egyetem génkutatója szerint elképzelhető, hogy a növény védekezésképpen tanulta meg hasznosítani az arzént: ez az anyag természetes formájában is előfordul, ha pedig egy növény ennyi mérget halmoz fel magában, az állatok nyilván kerülni fogják. Az is elképzelhető, hogy a növény azokra a területekre optimalizálódott, ahol más fajok képtelenek lennének megélni, és a foszfát helyettesítésére használja az arzént.
Ha Banksnek és kollégáinak sikerül rájönni, hogy pontosan hogy bontja le az arzént a növény, más fajokat is megpróbálnak majd felruházni ezzel a képességgel – terveik szerint a következő ilyen a szerény lúdfű lenne. Az Eurázsiában és Afrikában is elterjedt apró gyomnövény igénytelen, de a növénybiológia szempontjából tökéletes alany – a kutatók épp nemrégiben változtatták meg a levélformáját, ettől a jövőben a takamánynövények hozamának emelkedését várják.
Nem a Pteris vittata az egyetlen szuperpáfrány: mióta a viktoriánus angolok körében kitört a páfránymánia, egyre több ilyen ősi növényről derül ki, hogy valójában mire képes. Akad közöttük olyan is, amely még egy NASA-misszióban is részt vett – a Pleopeltis polypodioides ugyanis akár száz évet is kibír víz híján tetszhalottként, majd ha nedvességhez jut, újra kizöldül.
Nem túlzás, hogy a páfrányfélék a túlélés bajnokai: a legkorábbi fajok 360 millió éves fosszíliákból kerültek elő, és van köztük olyan, amely már 145 millió éve kialakult. Egyes fajai akár száz évig is elélnek, mások pedig akár huszonöt méteresre is megnőnek, nem csoda, hogy csodanövényként tisztelték őket. A finn babona úgy tartja, hogy aki Szentivánéjkor hozzájut a növény egy magjához, lidércfényeket lát majd ott, ahol valamikor kincset ástak el. Valóban nagy kincs lehet a páfránymag, a növény ugyanis nem maggal, hanem spórával szaporodik.
A britek kezdték el imádni
Jelenleg több mint tízezer páfrányfajt különböztetünk meg, ezek közül sokat a viktoriánus angol páfránymániások azonosítottak. Az 1860-as években a páfrány iránti érdeklődés szinte betegessé erősödött az angolokban, a páfránygyűjtés pedig olyan hobbivá vált, amely társadalmi rangtól függetlenül bárki számára hozzáférhető volt. Persze nem mindegy, hogy ki milyen osztályba született, egyesek ugyanis akár az életüket is kockáztatták azért, hogy új fajtákat vigyenek haza a dél-amerikai dzsungelből. A kórságban szenvedőket pteridománoknak hívták a páfrány latin neve után, és aki nem jutott ki Amerikába, az otthon járta a brit vidéket – Devon megyét például egészen letarolták, miközben a páfrány a botanikán kívül is iszonyúan népszerűvé vált, a sírkőtől a kekszig mindent ilyen motívumokkal díszítettek.
A növény rajongói 1865-ben már páfrányvédelmi törvényeket követeltek.
Mint a mellékelt ábra is mutatja, hiába a rajongás, a páfrány még mindig tud meglepetésekkel szolgálni, ha pedig kiderül, hogy pontosan hogyan képes ellenállni a királyok mérgének és a mérgek királyának, lehet, hogy még tanulhatunk is tőle: egy nemrégiben megjelent kutatás szerint az ivóvíz arzéntartalma még alacsony dózis esetén is komoly veszélyt jelenthet, ez pedig főleg azokat érinti, akik kútvizet isznak vagy ezzel locsolnak – ha pedig a kínai csodapáfrány telepítésével megszabadulnak a méregtől, környezetbarát módon, egyszerűen képesek izolálni és tárolni az arzént.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: