WHO: több százezer emberrel végez évente a túlóra

2021. május 18.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A sok munka közvetlen hatásaként kialakuló szívbetegségekbe és sztrókban 745 ezren haltak meg a Földön 2016-ban – áll az egészségügyi világszervezete, a WHO és az ENSZ Munkaügyi Szervezete, az ILO közösen, május 17-én megjelent tanulmányában.

A túlmunka leginkább a Délkelet-Ázsiában és a nyugat-csendes-óceáni régióban élőket veszélyezteti halálosan. A tanulmány szerint a trend a koronavírus-járvány miatt még rosszabbra fordulhat.

A tanulmány alapállítása, hogy ha valaki 55 órát vagy többet is dolgozik egy héten, annak 35 százalékkal nagyobb esélye van arra, hogy sztrók alakuljon ki szervezetében és 17 százalékkal több a valószínűsége annak, hogy szívbetegségben haljon meg, mint azoknak, akik csak 35-40 órát dolgoznak hetente.

A nemzetközi felmérés tanulsága, hogy a túlmunka miatt kialakuló egészségügyi komplikációk a férfiakat és a középkorúakat érintik leginkább, ugyanakkor az is igaz, hogy az áldozatok sokszor csak évtizedekkel a huzamosabb túlórázás után betegedtek meg halálosan. A WHO szerint a permanens túlórázók a világ népességének mintegy kilenc százalékát teszik ki.

Korábbi kapcsolódó cikkeink:

Boldogabb dolgozókat és hatékonyabb munkavégzést eredményez a 4 napos munkahét

Boldogabb dolgozókat és hatékonyabb munkavégzést eredményez a 4 napos munkahét

Bodnár Zsolt gazdaság 2021. május 12.

A heti 4 napos, 32 vagy 40 órás munkahét az eddigi tapasztalatok szerint nemcsak a dolgozók mentális egészségére és a környezetre, de a produktivitásra és a gazdaság egészére nézve is jótékony hatással van. Kisebb vállalati és önkormányzati próbák után most Spanyolországban indul elsőként országos szintű program a csökkentett munkaidő hatásának vizsgálatára.