Június 8-a a magyar túlfogyasztás napja: itthoni mércével már ma feléltük a bolygó éves erőforrásait
A környezettudatos életmódra törekvés egyre jobban beépül az emberek mindennapjaiba, a túlfogyasztástól viszont továbbra is nehéz szabadulni. Mint a WWF Magyarország keddi közleményéből kiderül, idén június 8-ára a magyarok fogyasztásával mérve feléltük a bolygó azon erőforrásait, amikkel szilveszter éjfélig kellett volna gazdálkodnunk.
Vannak, akiket ez bosszant, és tennének is ellene, de a rengeteg, különböző helyről áradó információ összezavarja őket. Sokan szeretnének fenntarthatóbban élni, de nem tudják, hogy milyen területén tudnának hatékonyan változtatni ökológiai lábnyomuk csökkentése érdekében.
A WWF Magyarország új, hazai adatokra épülő mobilalkalmazása ebben segít. Segítségével a felhasználók megnézhetik, hogy életmódjuk mennyire pazarolja a Föld erőforrásait, és személyre szabottan indulhatnak el a fenntarthatóság felé vezető úton.
Túlfogyasztás
A földlakók 1970 óta egyre kevesebb idő alatt fogyasztják el az egy évre elegendő erőforrást, (kivéve a nagy leállással járó 2020-ban, amikor három hetet nyert az emberiség a Földnek). Idén a túlfogyasztás világnapja azonban ismét a 2019-es szintre, július 29-ére esik, azaz alig több mint fél év alatt tapsolunk el egy évnyi mennyiséget.
Magyarországon ez az időtartam a fél évet sem éri el, tehát a globális átlagnál is rosszabbul teljesítünk: ha mindenki úgy élne, mint a magyarok, a Föld éves tartalékai már június 8-án kimerülnének. A bolygó erőforrásai és élővilága nem tud olyan ütemben regenerálódni, amilyen ütemben az emberek használják azokat, ráadásul véges készleteket merítenek.
Ahhoz, hogy a túlfogyasztás napja minél későbbre tolódjon, komoly összefogásra van szükség – és éppen ez teszi nagyon nehézzé a vállalkozást. Számos törekvés valóban meghaladja az egyén lehetőségeit, hiszen a vállalatok és kormányok zöldítésben és környezettudatosságban betöltött szerepe vitathatatlan, de azért az egyes emberek is sokat tehetnek azért, hogy életmódjukkal, döntéseikkel kevésbé terheljék a bolygó erőforrásait. Fogyasztásukkal pedig a vállalatokat és kormányokat is képesek befolyásolni.
Ebben segít a mobilapp
A magyar túlfogyasztás napja alkalmából a WWF Magyarország a Global Footprint Network hazai adataira épülő mobilalkalmazással jelentkezett, a neve WWF Léptem. Az applikáció beárazza a felhasználó jelenlegi életmódját abból a szempontból, hogy milyen mértékben terheli a Föld erőforrásait, utána pedig konkrét tippekkel, kihívásokkal és push üzenetekkel vezeti őt a fenntarthatóság útján.
A WWF Léptem elsőként kiszámolja az ökológiai lábnyomot valós itthoni adatokra támaszkodva, és mindennapi tippeket ad annak csökkentésére. Van, akinek az étkezése fenntartható, de a közlekedése már nem annyira, másnak esetleg a vásárlási szokásain vagy az energiafogyasztásán kellene változtatnia.
Az applikációban a fogyasztási szokásokat egyszerűen, csúszkák segítségével lehet megadni, majd a kapott eredmény birtokában (és egy nagy elhatározás után) mindenki ott változtathat, ahol igazán kell. Az applikációban időről időre megjelennek friss kihívások, kezdetnek például a húsimádók, vízpazarlók és kávéfüggők választhatnak tematikus kihívásokat maguknak.
„A tudomány világosan fogalmaz: ahhoz, hogy az 1,5 Celsius-fokos felmelegedési limitet tartani tudjuk, drasztikus változtatásokra van szükség, amit egyszerűen már nincs időnk tovább halogatni. Ki kell lépnünk a komfortzónából, ami sosem egyszerű feladat. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani a mobilalkalmazással” – idézte a közlemény Harmat Ádámot, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás programjának vezetőjét.
A WWF Léptem 2020 végén a Bolygónk és fenntarthatóság kategóriában elnyerte a Vodafone Digitális Díj megosztott első helyezését. A díj a természetvédelmi szervezetet abban segíti, hogy minél több emberhez eljusson az applikáció híre. A WWF Léptem applikáció már letölthető Androidra a Play Áruházból, hamarosan pedig iOS-re is elérhető lesz az App Store-ban.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Az emberiség sorsa a 2020-as években: együttműködsz vagy meghalsz
Klímaapokalipszis után harc botokkal és kövekkel a civilizáció romjain, vagy poszthumán evolúció? Hogy melyikhez közelít majd a valóság az évszázad második felében, leginkább azon múlik, hogy az emberiség a következő tíz évben le tudja-e győzni saját evolúciós programját. Szathmáry Eörs evolúciós biológus, Chikán Attila közgazdász, Pintér Róbert információstársadalom-kutató és Nyiri Gábor agykutató a jövőről.
ENSZ: A ma élő emberek az elsők a faj történetében, akikre saját maguk jelentik a legnagyobb fenyegetést
Az antropocén korszakába lépve megjelent egy új embertípus, amely maga dönthet a saját túléléséről – áll az ENSZ Fejlesztési Programjának friss jelentésében. Mint írják, nem érdemes visszatérni a válságtól válságig evickélő régi világba, el kell fogadni az új normált.
Idén csak nyolc hónap alatt tapsoltuk el a Föld éves erőforrásait
2020-ban a tavalyihoz képest három héttel későbbre, augusztus 22-re esik a Túlfogyasztás világnapja. Az emberiség ökológiai lábnyoma közel 10 százalékkal csökkent 2019 óta, csakhogy ennek nem az önmérséklet, hanem a COVID-19 pandémia az oka.