A stressz csökkentésével visszafordítható az őszülés, legalábbis a fiatalabbaknál

Támogasd a tudomány népszerűsítését, segítsd a munkánkat!

A folyamat, amikor egy színes hajszál a gyökerétől kezdve fehérbe vált, egy bizonyos kor alatt időlegesen visszafordítható – állítja egy amerikai kutatócsoport, amely az eLife tudományos folyóiratban publikált tanulmányban ismertette eredményeit. A kutatás szerint a stressz jelentős szerepet játszik az őszülés folyamatában.

A jelenséget már korábban is dokumentálták. Egy 1972-es tanulmányban egy 38 éves férfi esetét írták le, akinek hajszálai többsége vagy fekete vagy fehér volt, néhány hajszál azonban a töveknél sötét, a hajvégeknél világos árnyalatot mutatott. Ez jelezte először, hogy a normál őszülési folyamat visszafordulhat. A friss kutatásban a tudósok 14 különböző korú (9 és 65 év közötti), etnikai hátterű és nemű ember testszőrzetét (hajat, arcszőrt, fanszőrzetet) vizsgálták meg, és arra jutottak, hogy az őszülési, valamint az őszülés visszafordulásának mintázatai összekapcsolhatók az adott időszakokban átélt stressz szintjével, amely arra utal, hogy a korral járó folyamat szorosan összefügg az ember pszichológiai jólétével.

A kutatók digitalizálták az alanyok testszőrzetét és kifejlesztettek egy módszert, amellyel mérni tudták a színben beálló apró változásokat. A résztvevők közül tíz, 9-39 korú embernél tapasztalható volt, hogy az ősz hajszálak és a test más részén található szőrök is visszanyerték színüket. Martin Picard, a Columbia Egyetem mitochondriális pszichobiológusa, a kutatás egyik vezetője szerint mivel az őszülés visszafordulása csak bizonyos szőrtüszőknél következik be, a változás valószínűleg csak bizonyos időszakokra korlátozódik.

Az őszre festett Gérard Depardieu és Glenn Close a 102 kiskutya című filmbenFotó: Photo12 via AFP

A legtöbben a húszas éveik végén, harmincas éveikben veszik észre az első ősz hajszálaikat, és ez az az időszak, amikor valószínűleg még a leginkább visszafordítható a folyamat – magyarázta Ralf Paus, a Miami Egyetem bőrgyógyásza, a tanulmány társszerzője. Azoknál, akik már teljesen megőszültek, valószínűleg a hajszálaik többsége már elérte azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút, a lehetősége azonban fennáll, hogy néhány szőrtüsző visszaalakítható legyen, tette hozzá.

Őszre stresszelt haj

Mivel korábbi kutatások és történelmi anekdoták is utalnak arra, hogy a haj megőszülése és a pszichológiai stressz között összefüggés lehet – például a legendák szerint Marie Antoinette a kivégzése előtti éjszakán a siralomházban megőszült –, a kutatók ezt is alaposabban megvizsgálták. A résztvevők egyes hajszálaiban megkeresték azokat a szegmenseket, ahol a színváltozások történtek, majd az emberi haj átlagos növekedési rátáját – havonta egy centiméter – használva kiszámolták, mikor történtek a változások, majd kikérdezték a tesztalanyokat, milyen stresszes eseményeket éltek meg az év folyamán.

Az elemzés arra jutott, hogy az őszülés és a visszafordulás megfeleltethető volt a jelentős stressz és a pihenés időszakainak. Például egy gesztenyebarna hajú, 35 éves férfi hajában öt hajszálnál is az őszülés visszafordulását állapították meg, pontosan akkor, amikor két hétre nyaralni ment. Egy harmincéves nő fekete haja pedig olyan fehér szegmenseket tartalmazott, amelyek keletkezése egybeesett azzal a két hónappal, amikor elköltözött férjétől.

Eva Peters, Giessen és Marburg egyetemi kórházának pszichoneuroimmunológusa szerint a tanulmány nagyon kreatív, azonban a kis elemszám miatt a következtetések levonásához további kutatásokra van szükség. Picard, Paus és kollégáik a jövőben egy nagyobb kutatás keretében igyekeznek megvizsgálni a hajszín és a stressz szintjének összefüggéseit. Mindenesetre Picard úgy véli, a jövőben a hajat eszközként használhatnák az ember korábbi életeseményeinek öregedésre való hatásának értékelésére – ahogy a fák évgyűrűit.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: