A mai középkorúak 20 százalékkal nagyobb stresszben élnek, mint kortársaik az 1990-es években

2020.05.18. · tudomány

A harmadik évezred második évtizedében jóval stresszesebb az élet, mint az 1990-es években volt. Napjainkban kiváltképp a középkorúak, vagyis a 45-64 éves korosztály tagjai élik stresszesen napjaikat – állítja az  American Psychologist összevont, május-júniusi számában megjelent tanulmány.

A Pennsylvania Állami Egyetem  a Penn State pszichológusai a mindennapokat is szondázó hosszútávú életmódkutatások eredményei alapján jutottak arra a következtetésre, hogy a 21. században az emberek átlagosan 2 százalékkal nagyobb stresszről számoltak be, mint a 20. század végén. A középkorúak körében ez az arány ugyanakkor 20 százalékos növekedést mutat. 

A kutatók szerint ez átlagosan egy héttel több stresszes napot jelent, a középkorú népesség körében pedig 64 stresszes napot egy év alatt. 

Homokóra mögött stresszelő középkorú férfi
photo_camera Homokóra mögött stresszelő középkorú férfi Fotó: CONCEPTUAL IMAGES/SCIENCE PHOTO/Science Photo Library via AFP

A Penn State pszichológusai szerint a megnövekedett stressz a fehér, felsőfokú végzettségű népesség körében emelkedett a leginkább az elmúlt három évtizedben. Az egzisztenciális bizonytalanság például 17 százalékról 27-re emelkedett 1995-tól 2012-re. 

A kutatók előfeltevése az volt, hogy a gazdasági váláság hatására a 2010-es években a fiatal felnőttek is több stresszről számolnak be, de az adatok azt mutatják, hogy nem őket, hanem a középnemzedék tagjait szorongatják leginkább a mindennapi problémák. Magyarázatuk szerint a társadalom derékhadát alkotó középkorosztály tagjaira a szüleik és gyermekeik felől is nyomás nehezedik, miközben saját gondjaikkal is meg kell küzdeniük. 

Korábbi kapcsolódó cikkeink:

link Forrás
link Forrás
link Forrás