Kincset ér a széklet egy koreai egyetemen

2021.07.09. · majom

A világ legegyszerűbben végezhető diákmunkáját találták fel a dél-koreai Ulsani Egyetemen: arra buzdítják a hallgatókat, hogy az intézmény új vécéjével termeljenek energiát, cserébe pedig a campuson beváltható virtuális pénzt kínálnak nekik.

A BeeVi nevű csodavécé, amit valamiért a méhekről neveztek el (a Bee és a Vision szavak összevonásával), vákuummal gyűjti be a vécéből a matériát, majd metángázt és trágyát állít elő belőle. A készülék fejlesztése már 2017 óta folyik az egyetemen, az első verziókban szárították és porították az anyagot, a mostani lehúzásához, illetve a matéria emésztőtartályba juttatásához csak minimális víz szükséges.

photo_camera A csodavécé

Cho Jae-weon, a projekt ötletgazdája, az UNIST mérnökprofesszora szerint az emberek hajlamosak megfeledkezni a széklet értékeiről, pedig jól hasznosítható erőforrásról van szó. Egy átlagos ember nagyjából 500 grammot ürít naponta, ebből pedig 50 liter metánt lehet előállítani. Ezzel nagyjából 1,2 kilométeren keresztül lehetne meghajtani egy autót, de nem ezt csinálják vele, inkább az épület gáz- és melegvíz-ellátását fedezik az energiával.

A jegyzetboltban is elfogadják

A mostani BeeVi már második generációs okosvécé, az eredeti fejlesztés még csupán a víztakarékos üzemelést és a kényelmes használatot tűzte ki célként, a második már képes elemezni is, ami belekerül, és persze hasznosítani is tudja. A mostani projektben a technikai újdonságokon kívül újnak számít a Cho által kidolgozott jutalmazási rendszer (Feces Standard Money, FSM) is.

Egy személy egy nap alatt 10 egységnyi virtuális pénzt kereshet, ennyi jár egy vécélátogatásért. A pénzt Ggoolnak hívják, ez mézet jelent koreaiul, és kávéra, banánra, tésztára és hasonlókra lehet költeni, de elfogadják a jegyzetboltban is, a hallgatók egy QR-kód lefényképezésével igényelhetik az összeget. Az applikáció a fénykép elkészülte után feldobja azt is, hogy mire elegendő a számlán lévő Ggool.

A fejlesztés nagy sikert aratott az egyetemen, ahogy Heo Hui-jin posztgraduális hallgató mondta a Reutersnek, a FSM alapjaiban változtatta meg a széklethez való hozzáállását, így már ebéd közben is azon töri a fejét, hogy milyen könyvre verje majd el a verejtékes munkával megkeresett Ggoolokat.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás