Győzött a finn furfang, megkapta a repülési engedélyt a világtörténelem első fából készült műholdja
Július 9-én megkapta a hivatalos repülési engedélyt, és még az idén Föld körüli pályára állhat a világtörténelem első fából, egészen pontosan nyírfa-furnérlemezből épített műholdja. Az egészen apró, mindössze 10x10 centiméteres műholdat a finn Arctic Astronautics közösen fejlesztette az európai űrhivatallal, az ESA-val és a szintén finn fakitermelő céggel, az UPM-mel, ami a WISA nevű furnérlemezt gyártja – innen a műhold teljes neve, a WISA Woodsat.
Az Arctic Astronautics egy ideje készít és árul már otthon összeszerelhető, műanyag burkolatú Kitsat műholdakat kísérleti, oktatási célokra (a legolcsóbb modell a webshopban 1475 euróba kerül, kiegészítők nélkül). Ezekhez képest a fából készült műhold feltétlen előnye, mármint a név által hordozott marketingértéken kívül, hogy a légkörrel való érintkezéskor egyszerűen elég, és nem növeli az űrszemét mennyiségét. Az, hogy a műhold fából készül, nem jelenti, hogy gyenge lenne: a ballonos tesztek során az atmoszféra egészen magas régióiba is eljuttatták, és bebizonyosodott róla, hogy kitűnően ellenáll a mostoha körülményeknek.
A Woodsatnak természetesen csak a külseje készül fából, szélei és kameratartó rúdja 3d-nyomtatott, vékony fémlemezekből vannak, a doboz belsejében pedig kísérleti ESA-műszerek, egy kvarckristályos mikroegyensúly-szenzor és egy szuperszenzitív nyomásérzékelő kapnak majd helyet. Kamerát azért visz magával, hogy szelfiket készítsen, amelyek révén folyamatosan ellenőrizni lehet az állapotát, 600 kilométeres magasságban ugyanis a furnérlemezt folyamatosan korrozív hatású részecskék bombázzák majd, amik gyakorlatilag megrágják a műhold felületét. „Ha két évet túlél, az már jónak számít” – mondta a Defense One-nak Riccardo Rampini, az ESA anyagfizikai és kémiai részlegének vezetője. De ha nem is éli túl, legalább nem lesz belőle szemét.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Uram, ez a világűr, nem a csúcstechnológia szemétdombja
Ebben a pillanatban nem kevesebb mint 2787 műhold kering a Föld körül, de számolni kell csaknem kétszer ennyi elromlott, kiégett, lerongyolódott és széthulló űreszközzel is, amik az idők végezetéig sodródnak tehetetlenül a világűrben. A katasztrófa elkerüléséhez nemcsak átfogó törvényekre, hanem konkrét űrbéli stoptáblákra, behajtási engedélyekre, irányjelzőkre és sebességkorlátozásokra is szükség van.
Már nincs olyan pontja a Földnek, ahol nem zavarná a csillagászokat a műholdas fényszennyezés
Az elmúlt években ezrével pályára állított olyan műhold-rajok, mint az Elon Musk-féle Starlink, mára több mint 10 százalékkal növelték a korábban javarészt csak a bolygó légköre által kiváltott torzító hatást.
További 60 műholdat állított pályára Elon Musk Starlink-programja
Ezzel már 895 darabból áll az a flotta, amely globálisan szélessávú internethozzáférést biztosít a rászorulóknak.