A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) méreg-és tetemkereső kutyás egysége az elmúlt években már bizonyított a védelmük ellenére megmérgezett vadállatok felkutatásában. Az egység az akaratlanul okozott természetvédelmi károk, a gépi kaszálások során elpusztított védett gerinces állatok és apróvadfajok felderítésében is eredményesen bevethető – derül ki a parlagi sas védelmére életre hívott PannonEagle program közleményéből.

A természetvédők szerint az iparszerű mezőgazdaság és a gépesítés térhódításával párhuzamosan az agrárterületek állatvilága komoly veszélybe került. Mint azt a Qubiten nemrégiben részleteztük, a hagyományos gazdálkodás során a széna betakarítása fokozatosan, hetek alatt történt, és a kézi kaszálás elől a fészkelő, pihenő állatoknak volt idejük és lehetőségük elmenekülni, ám az egyre nagyobb sebességgel és vágásszélességgel dolgozó gépek megjelenésével a pengék elé kerülő állatok túlélési esélye rendkívüli mértékben csökkent.

Ugyanakkor a kaszálási károk mérséklése, megelőzése mind természetvédelmi, mind vadgazdálkodási szempontból fontos, hisz az elpusztult állatok között éppúgy akadnak védett és fokozottan védett fajok, mint apróvadak: mezei nyulak, fácánok, őzek. Az elkaszált állatok bomló tetemei a szálas takarmányba keveredve ráadásul állategészségügyi kockázatot is jelentenek, ezért itt a gazdálkodók érdekei is megegyeznek a természetvédelem és a vadgazdálkodás szempontjaival.

A kaszálás okozta elhullás pontos mértékéről korábban nem születtek tanulmányok, hisz a kisebb gerinces állatok tetemeinek egyedi felkutatása meglehetősen munkaigényes és komplex feladat. A Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem (a közelmúltig Szent István Egyetem) kutatói, Katona Krisztián és Bíró Zsolt, valamint Deák Gábor az MME méreg-és tetemkereső kutyás egységének vezetője, a németjuhász Falco segítségével tavaly egy jászsági mintaterületen végeztek felméréseket a kaszálás okozta pusztulásról.

A kutatók az idén nyugdíjazott Falcóval összesen közel 100 hektárt vizsgáltak át, amelynek felén szálastakarmányt termesztettek, fele pedig kaszáló volt. A kaszálást ezeken a területeken nappal végezték egy traktorral és ahhoz csatolt 3 méter széles tárcsás front és vontatott kaszával. A vizsgált mintaterületen a gazdák csak elvétve használtak vadriasztó láncot, mivel többségük szerintük nem hatékony – derül ki a kutatók által a Journal of Vertebrate Biology folyóiratban publikált tanulmányából.

A kaszálás okozta pusztulásban a leginkább érintett gerinces csoport a hüllőké volt, ezek az összes talált tetem 57 százalékát tartozott ebbe a csoportba, 30 százalék emlős, ezen belül is többségében rágcsáló volt, 6 százalékot tettek ki a madarak. Az összes tetem 11 százaléka őz volt, de találtak mezei nyulakat és fácánokat is, ami jelzi, hogy a gépi kaszálás nem csupán természetvédelmi probléma, de vadgazdálkodási szempontból is károkat okoz.

A kutatók szerint természetvédelmi szempontból fontos megelőző intézkedés lehet a kaszálandó területeken előzetes felmérése, a fokozottan védett madárfajok – például a túzok vagy a hamvas rétihéja – fészkeinek felderítése. Ez rendkívül időigényes munka, amelyet általában a nemzetipark-igazgatóságok terepi munkatársai végeznek el különböző módszerekkel. A biztos fészkelések esetében a fészekalj megfelelő nagyságú kaszálatlan terület védőzóna kijelölésével megóvható. Az utóbbi években folynak kísérletek a fészkek távérzékeléssel, drónnal történő felderítésére is – a módszer kidolgozás alatt áll, de az első eredmények a kutatók szerint reményt keltők.

Korábbi kapcsolódó cikkeink: