Több millió életet menthetne meg, ha a konyhasót egy másik sófajtával helyettesítenénk

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Jelentősen csökkenti a sztrók, a szívroham és a korai halálozás kockázatát, ha a hagyományos konyhasót csökkentett nátriumtartalmú, hozzáadott káliumot tartalmazó sóval helyettesítjük az étrendben – derült ki a valaha lefolytatott egyik legnagyobb táplálkozástudományi kutatásból, amelynek eredményeit az Európai Kardiológiai Társaság párizsi kongresszusán mutatták be augusztus 29-én.

Amint arra a tanulmány rámutatott, a magas nátriumbevitel és az alacsony káliumbevitel egyaránt jellemző világszerte, és mindkettő szoros összefüggésben van a magas vérnyomással, valamint a sztrók, a szívbetegségek és a korai halálozás magasabb kockázatával. Az ajánlott sópótló termék, amelyben a nátrium-klorid egy részét kálium-kloriddal helyettesítik, a kutatók szerint mindkét problémára megoldást nyújthat.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a csökkentett nátriumtartalmú só vérnyomáscsökkentő hatású, de a szívproblémákkal és a sztrókkal való összefüggéseit a most bemutatott kutatási eredmények tárták fel. A kutatást vezető Bruce Neal, az atlantai George Institute for Global Health igazgatója elmondta: a hagyományos konyhasó leváltásának széleskörű terjedésével több millió korai halálozást lehetne megelőzni.

Fotó: SUETONE EMILIO/Hemis via AFP

„A világon szinte mindenki több sót fogyaszt, mint kellene. A sópótló termékre való váltást mindenki megtehetné, ha azok elérhetők lennének a szupermarketek polcain” – mondta Neal, aki azt is megjegyezte, hogy a kutatási eredmények szerint a hozzáadott káliumnak nincs negatív egészségügyi hatása, így kockázatmentesen lehetne váltani az újfajta sóra. „A komoly vesebetegséggel küzdők persze nem fogyaszthatják ezt a sópótló terméket, de nekik a hagyományos konyhasótól is távol kell tartaniuk magukat” – tette hozzá.

A Kínában végzett kutatásban 21 ezer olyan felnőtt alanyt vizsgáltak 8 hónapon keresztül, akinek vagy sztrókja volt már, vagy a vérnyomásával vannak problémái. Az alanyok egy részét annyi sópótlékkal (napi 20 gramm per fő) látták el, ami elég minden felhasználásra (főzés, tartósítás), míg a többiek továbbra is konyhasót használtak.

A kutatás alanyait a következő öt évben rendszeresen vizsgálták, és a résztvevők közül több mint 3000-en kaptak sztrókot. Azoknál, akik a csökkentett nátriumtartalmú és hozzáadott káliumot tartalmazó sót használták, 14 százalékkal csökkent a sztrók kockázata, 13 százalékkal a szív- és érrendszeri betegségek (sztrók és szívroham) összesített kockázata, és 12 százalékkal a korai halálozás kockázata.

Bruce Neal elmondta, a sóváltás valószínűleg a legköltséghatékonyabb egészségmegőrzési cselekedet lenne, hiszen a kétfajta só ára között már most sincs nagy különbség – Kínában 1,08 dollár a konyhasó kilója, míg 1 kg csökkentett nátriumtartalmú, káliumos só 1,62 dollár körül kapható. Ehhez viszont a fogyasztók mellett az egyes kormányok új egészségpolitikai akcióira, valamint a sógyártók és a kereskedelem szemléletváltására is szükség lesz.