Tábori ebédlőből a Vármúzeumba: hol a helye a kortárs roma képzőművészetnek?
Gyerek- és késő kamaszkoromban többször volt szerencsém a Romano Kher Cigány Ház balatonszemesi üdülőjében táborozni és táboroztatni. 1999 nyarán, 17 éves koromban bíztak rám először gyerekeket, egy csapat 5-6 éves, főleg rákospalotai kislányt. Nekik meséltem esténként, nekik mostam a fogukat, első este a saját ujjammal, amíg nem vettünk nekik fogkefét a balatonszemesi közértben. Nagyon sokat tanultam a többi táboroztatótól, többek között az oktatási szakértő Mester Zsuzsától, az azóta a hodászi roma tájházat működtető Rézműves Melindától vagy a Romano Glaszo együttes vezetőjétől, Lakatos Györgytől. Örökre meghatározó az a szeretet és elfogadás, amivel a gyerekekhez fordultak, és ugyancsak felejthetetlenek azok a nagy zenélések, táncolások az akkori Ando Drom vagy az azóta is aktív Romano Glaszo együttessel. Az eredetileg a Fővárosi Tanács által alapított Cigány Művelődési és Módszertani Központ, másnéven a Fővárosi Önkormányzat Cigány Háza vagy – ahogy a legtöbben ismerték – a Romano Kher, Zsigó Jenő vezetése alatt 1987 és 2010 között működött, részben a rákospalotai Énekes utcai központjukban, részben – az ösztöndíjprogramjaik és széles, a roma kulturális életet számos területén megmutatkozó tevékenységük révén – a főváros különböző, roma és nem roma kulturális intézményeiben. Többek között az egykori Tavaszmező utcai Roma Parlamentben, évente egyszer az ösztöndíjasok gálakoncertjén a Thália Színházban), illetve a balatonszemesi táborban.
Bár a Romano Kher munkásságát kellő alapossággal még nem dolgozták fel, jelentőségét több, a magyarországi romák történetét, közelmúltját feldolgozó írás is kiemelte. Kállai Ernő összefoglalóan utalt az intézmény rendkívül széles tevékenységi körére; a sok ezer táborozóra (kisiskolásoktól a nyugdíjasokig), a fővárosi közép- és felsőfokú oktatási intézményben tanuló roma fiatalok ösztöndíj-támogatására, illetve a ma is alkotó kortárs roma képzőművészek többségére, akik az ugyancsak Szemesen szervezett alkotótáborokban nőttek fel, és akiknek a műveiből a Cigány Ház számos kiállítást szervezett. Neményi Mária és Szalai Júlia a közelmúltbeli roma politika történetét feldolgozó írásukban a balatonszemesi táborok identitásképző és (politikai) közösségkovácsoló erejét emelték ki, hangsúlyozva, hogy a különböző etnikai vagy kulturális identitású oláh, beás, romungró cigány, falusi vagy fővárosi fiataloknak sokszor itt kezdődött meg a politikai szocializációja. Az első években még az államszocialista keretek között, később a bontakozó demokráciában a táborozók vagy maguk a táborokat vezető roma értelmiségiek, művészek személyesen mutattak példát azzal, „hogy öntudatos romaként fogalmazták meg véleményüket és kritikájukat”.
A balatonszemesi tábor ebédlőjének falát Ráczné Kalányos Gyöngyi A hét ikerszarvas kígyó című animációs filmjének egyik jelenetét ábrázoló, nagyalakú festmény díszítette. A táborozó gyerekek, fiatalok és felnőttek ez előtt az alkotás előtt ettek, táncoltak, éltek közösségi életet éveken át. A rajzfilmet az autodidakta művész gyerekkorában készítette Pásztor Ágnes filmrendezővel a pécsi Pannónia Filmstúdióban, az alkotást az 1986-os cannes-i filmfesztiválon is bemutatták. Ráczné Kalányos Gyöngyi a sikerből mégsem részesült, a jelképes (megalázó?) ajándékok okozta csalódás miatt évekig nem is festett és csak a 90-es évektől kezdett újra aktívabb munkába, innentől fogva ő is a szemesi alkotótáborok és a kiállítások és képzőművészeti kiadványok sorát gondozó Romano Kher megbecsült tagja lett.
2001-ben a balatonszemesi üdülő magánkézbe került, az utolsó pár évben a Romano Kher táborait más helyszíneken, 2006-tól Fonyódon szervezték. 2003-ban azonban nem a Balaton partján, hanem a tiszadobi Andrássy-kastélyban táboroztunk, ahol 1949-től az ország egyik legnagyobb gyermekotthona működött. Bár ahogy a gyermekotthon lakói, úgy mi, táborozó gyerekek és felnőttek sem az Andrássy család Loire-menti kastélyok mintájára, romantikus stílusban épített, 19. század végi kastélyában laktunk, hanem a kissé lerobbant melléképületekben, a kastély kertje, a Tisza-part egyedülálló hangulatot teremtett. Az kastély egykori dísztermében található ebédlő és közösségi tér 1983 óta különleges kincset rejtett: ide festette Péli Tamás roma festő, a Hollandiai Királyi Festőakadémiáról visszatérve, a június óta a Budapesti Történeti Múzeumban látható Születés pannót. A 43 négyzetméteres festmény a cigányság etnogenezisét, az első gyermek, Manush születését, a roma és magyar történelem összefonódását, az 1970-es években kibontakozó roma értelmiség főbb alakjait mutatja be és ennél még sokkal többet; a kép művészettörténeti értelmezése más cikkek, tanulmányok témája kell legyen.
Amit viszont itt is hangsúlyoznom kell: a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács megrendelésére készült pannót Péli elsősorban a gyermekvárosban élő, roma identitásuktól, kulturális gyökereiktől megfosztott roma gyerekeknek festette, másodsorban pedig a mindenkori társadalomnak, többségnek és kisebbségnek, vagyis mindenkinek, akinek dolga van a roma kultúra, történelem és nép elfogadása és a magyar, illetve az európai történelmi és kulturális kánonokba való integrálása terén. Ahogy Péli a saját, jellegzetesen költői szavaival fogalmazott:
„Annak a világnak, melybe belekerül egy műalkotás, dédelgetnie kell, törődnie kell vele, figyelnie kell rá, beszélnie kell vele, beszélnie kell róla. Egyetemre kell majd beíratni ezt a képet, ezt a gyereket. Amikor elváltunk, én azt hittem, hogy olyan nevelőknek adom át – a társadalomra gondolok –, akik gondját viselik. Az a kis közösség, amelyiké ez a kép, valóban felnőtt ehhez a szerephez. A tiszadobi gyermekvárosról van szó. Ott van ehhez valamilyen képesség, őrzik, szeretik, tudják, hogy mit jelent, miről szól.”
Ahogy a gyermekotthont évtizedekig vezető Illésné Áncsán Arankától tudhatjuk, hogy a Születés maximálisan betöltötte a neki szánt szerepet: a tiszadobi gyerekek féltették, szerették, az oda érkező látogatóknak fokozatosan gyarapodó tudással mutatták be, a kép előtti térben pedig éveken keresztül tartottak cigányklubokat, beszélgetéseket. Számos alkalommal mentek Tiszadobra látogatóba a pannón is szereplő roma értelmiségiek (mások mellett Kovács József Hontalan, Szentandrássy István, Choli Daróczi József), akik saját munkáik bemutatása mellett meséltek Pélihez fűződő barátságukról, illetve a kép, részben közös, már-már mitologikus megfestéséről; a Születést ugyanis Péli már Tiszadobon fejezte be, barátaival és családtagjaival, egy több naposra nyúlt, szerepjátékokkal, közös mulatozásokkal, a pannó előtti térben való táborozással tarkított folyamat során.
A gyermekotthon az egyszeri ott-táborozásunk után pár évvel megszűnt, illetve elköltözött, az Andrássy-kastély pedig 2016-ban a Nemzeti Kastélyprogram részeként rendezvényhelyszín lett. Péli Tamás Születés pannója azonban már 2011-ben lekerült az ebédlő faláról, és az elmúlt tíz évben a nyíregyházi Jósa András Múzeum folyosóján várakozott. Hogy mégsem merült teljesen feledésbe, azt nagyban köszönhetjük a Kőszegi Edit és Szuhay Péter által 2002-ben forgatott Kései születés című dokumentumfilmnek, amely a festmény és egy tiszadobi utazás kapcsán az egész 70-es, 80-as évekbeli roma értelmiséget és kultúra törtnetét kibontja különös érzékenységgel. A film nemcsak a benne megszólaló, azóta elhunyt szereplők (Kovács József Hontalan, Fátyol Tivadar, Lakatos Menyhért) miatt egyedülálló kordokumentum, de a Születés pannó láthatóvá tétele miatt is – az elmúlt tíz évben a filmből kivágott kép jelentette a festmény egyetlen, az interneten is fellelhető reprodukcióját.
Idén júniusban a Születés újra láthatóvá vált – még ha csak néhány hónapra is – a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának Barokk Csarnokában, az OFF-Biennáléval együttműködésben, Kaszás Tamás lenyűgöző installációjával. A gigantikus pannó négy darabja pár centis résekkel áll egy nyers fa állványon, előtte egy, a kép méreteit tükröző, 43 négyzetméteres színpad helyezkedik el. A rések utalnak egyfelől a pannó, illetve a magyarországi roma képzőművészeti örökség teljességének sérülékeny, meggyötört, kiteljesedni soha nem tudó státuszára, másrészt jelzik a jövőbeli bizonytalanságokat, a kép sorsának befejezetlenségét is. A színpad feleleveníti az egykori, tiszadobi ebédlő terét és egyben lehetőséget is biztosít a kiállítás ideje alatt zajló beszélgetések, kísérőprogramok megszervezésére, a kép közvetlen közelében. Szeptember 26-án, amikor bezár a Közösen kihordani. Péli Tamás: Születés kiállítás, a pannó minden valószínűség szerint a vagyonkezelő Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft., a NÖF raktárába kerül, ismét elzárva a látogatók elől. Hasonló sorsra jut, mint A hét ikerszarvas kígyó vagy a Romano Kher gyűjteményének többi darabja.
Orsós János Róbert irodalomtörténész, újságíró pár héttel ezelőtti cikkében a Péli-kiállítás és a Kőfaragó utcában ideiglenes kiállítóteret kapó Roma Parlament gyűjteménye kapcsán a roma képzőművészet felszabadításáról írt. Az ideiglenesen felszabadított roma művek igazi jelentőséggel bíró élete azonban eddig, mint láthattuk, nem múzeumi, hanem közösségi terekben zajlott. Megfelelő intézményi háttér nélkül – a megígért, de soha létre nem hozott roma múzeumok terveinek felsorolása helyett érdemes a Junghaus Tímea vezette ERIAC és az OFF-Biennálé RomaMoma projektjének állásfoglalásait elolvasni – a (sok tucat négyzetméternyi) roma képzőművészeti alkotások balatonparti üdülők és gyermekotthonok ebédlőinek falain fejtették ki hatásukat. Bár a többségi társadalom tekintete elől nagyrészt elzárva maradtak, a roma értelmiségi, kulturális és művészeti szcéna több generációjának olyan alapvető referenciális mezőt, egyszerre komoly és mesebeli hivatkozási alapot kínáltak, amelynek hatása messze túlnő a festmények esztétikai értékén. Az előttük megképződő valós vagy képzelt színpadok olyan politikai, közösségformáló, önreprezentációs erőteret hoztak létre, amelyben a táborozó vagy állami gondozott roma gyerekek, fiatalok erősebbnek, büszkébbnek érezhették magukat. Mindennapi rasszizmusokat és kirekesztéseket halmozó társadalmunkban ez pedig különösen nagy érték lehetett.
A cikk szerzője a kiállítás kurátora és az ELTE BTK Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék oktatója. A műhely munkatársainak további cikkei a Qubiten itt olvashatók.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: