Mesterséges intelligenciával fejezték be Beethoven 10. szimfóniáját

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Ludwig van Beethoven 1824-ben fejezte be a sokak által a magnum opusának tartott 9. szimfóniát, amelynek egyik részlete ma az Európai Unió hivatalos himnuszaként is szolgál, és bár később még elkezdett dolgozni a 10. szimfóniájának írásán, 1826 decemberében ágynak esett, és négy hónap múlva, 56 évesen meghalt.

A 10. szimfóniából csak ötletek, vázlatok maradtak fenn, de zenetörténészek, muzikológusok, zeneszerzők és számítógép-tudósok egy csoportja két évvel ezelőtt nekiállt, hogy az elérhető részletek alapján befejezze a nagy művet. A szakértők és algoritmusok két éven át tartó közös munkájaként megszületett 10. szimfóniát 2021. október 9-én mutatják be a németországi Bonn városában – ott, ahol Beethoven is tartotta volna a premiert.

A projekt 2019 elején született, amikor a zenei technológiával foglalkozó salzburgi Karajan Intézet igazgatója, Matthias Röder felvette a kapcsolatot a New Jersey-i Rutgers Egyetem Művészet & AI Kutatóintézetével, afelől érdeklődve, hogy a mesterséges intelligencia segítségével be tudják-e fejezni a 10. szimfóniát, Beethoven 250. születésnapjának megünneplésére.

A 10. szimfónia egyik fennmaradt vázlatának részleteFotó: Beethoven House Museum

A csapathoz csatlakozott Walter Werzowa osztrák zeneszerző, Mark Gotham számítógépes zenei szakértő, valamint Robert Levin, a Harvard muzikológusa, aki mellesleg zongoraművész is, és korábban több befejezetlen Mozart- és Bach-darab kiegészítésén dolgozott. A programozói feladatok a Playform AI nevű startupnak jutottak, amely Beethoven teljes életműve mellett a zeneszerző kreatív módszerét is megtanította egy gépnek.

Ahhoz, hogy megfejtsék, hogyan lehet egyetlen rövid részletből vagy motívumból egy hosszabb, bonyolultabb zenei struktúrát felépíteni, ráadásul mindezt úgy, ahogyan Beethoven tette volna, az AI segítségét vették igénybe. Például megtanították neki az 5. szimfónia alapját képző, négy hangból álló motívumot, majd az egész szimfóniát, így a gép megtanulhatta, hogyan épül rá egy egyszerű rövid hangsorra egy egész zenemű.

Guillaume Berney karmester és Florian Colombo programozó a 10. szimfónia munkálatai közbenFotó: FABRICE COFFRINI/AFP

Emellett persze számos feladat várt a mesterséges intelligenciára. Meg kellett tanulnia a szimfónia tételeit, a melódiákat, a harmóniákat, két különálló szakasz összekötését, a coda megírását, és persze a zenekarra dolgozást is, vagyis a különböző hangszerek kiosztását az egyes részekre. És még egyszer: mindezt Beethoven stílusában.

2019 novemberében a bonni Beethoven Múzeumban gyűlt össze a csapat, ahol egy zongorista az elkészült műből játszott részleteket újságírók, zenekutatók és Beethoven-szakértők előtt. A projektgazdák arra kérték az egybegyűlteket, hogy állapítsák meg, a zenemű mely részeit írta Beethoven, és melyeket az AI. Nem tudták megállapítani, ahogy a néhány nappal később megtartott, vonósnégyessel megtámogatott sajtótájékoztató szakértői közönsége sem.

Fotó: FABRICE COFFRINI/AFP

A csapat egyik tagja úgy jellemezte a mesterséges intelligenciát, mint egy lelkes diákot, aki minden egyes nap gyakorol és tanul zenélni, és egyre jobbá és jobbá válik. A művet tavaly mutatták volna be, de a járvány miatt elhalasztották a premiert egy évvel, így még 18 hónapja volt dolgozni a csapatnak. Ez idő alatt két teljes, egyenként több mint 20 perces tételt sikerült megírni, amit október 9-én most már a világ elé tárnak.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: