Saját szerzői vonták vissza azt a tanulmányt, amely szerint a mRNS-vakcinák spontán vetélést okoznak

2021.11.18. · majom

Tanulmánya visszavonását kérte az a két új-zélandi epidemiológus kutató, akik nemrég arról írtak, hogy a koronavírus-járvány során bevetett mRNS-vakcinák spontán vetélést okoztak a terhesség 20. hete előtt beoltott nők 82–92 százalékánál – írja a Retraction Watch.

Az új-zélandi járványkezelését gyakran kritizáló Simon Thornley és Aleisha Brock számos szakmai kritika és kiadós egyetemi dorgálás után döntött úgy, hogy visszavonja a Science, Public Health Policy, and the Law című folyóiratban novemberben megjelent tanulmányát, amely egy 2021 áprilisában, a New England Journal of Medicine-ben közölt korábbi tanulmány adatainak felülvizsgálatán alapult.

Az áprilisi tanulmányban vizsgált, 16–54 év közötti, a SARS-CoV-2 koronavírus ellen mRNS-vakcinával (Pfizer, Moderna) beoltott nők közül 827-nél állapítottak meg befejezett terhességet, közülük 712-en sikeres szülést hajtottak végre, míg 115-en elvetéltek. Vetélés így az esetek 13,9 százalékában fordult elő, ami a kutatók megállapítása szerint sem különbözik az akár a covid-járvány előtti időkben megszokott aránytól.

Thornley-ék azonban már azt írták, hogy a felülvizsgált tanulmány „hamisan megnyugtató statisztikákat közöl a terhesség korai szakaszában bekövetkező spontán abortusz kockázatával kapcsolatban, mivel a számításban szereplő nők többsége a meghatározott kimeneti időszak (a terhesség 20. hete) után volt kitéve az mRNS-terméknek.” Saját számításaik szerint így a spontán vetélések előfordulása 7–8-szor nagyobb volt, és a 20. hét előtt beoltott nők 82–92 százaléka szenvedhetett spontán vetélést.

A legnagyobb új-zélandi híroldal, a Stuff írta meg, hogy mivel az áprilisban megjelent tanulmány a 2020 decembere és 2021 februárja között beoltott nők adatait vizsgálta, ezért ez idő alatt nem is lehetett másképpen befejezett terhessége az első trimeszterben vakcinázott alanyoknak, csak ha elvetéltek, vagyis teljesen felesleges volt Thornley-ék számítása.

A héten Thornley munkaadója, az Aucklandi Egyetem Népegészségügyi Intézetének vezetője, Robert Scragg rendhagyó módon emailben követelte, hogy a szégyenletes hibát vétő cikket vonják vissza az egyébként is alacsony rangú folyóiratból. Thornley és Brock eleinte frissíteni akarta a cikk tartalmát, de végül inkább a visszavonás mellett döntöttek.

link Forrás