Egy hirtelen, ám tartós felmelegedés okozhatta a pár évvel későbbi kis jégkorszakot, ami európaiak százezreit ölte meg
A University of Massachusetts Amherst földrajzkutatói szerint a 14. század végén kezdődő kis jégkorszakot a néhány évtizeddel korábbi hirtelen és tartós felmelegedés válthatta ki. A hirtelen lehűléssel, extrém szárazsággal és hidegbetörésekkel tarkított, elsősorban az észak-atlanti térséget sújtó, de több évtizeden át a globális klímát is meghatározó kis jégkorszak következményeit régóta kutatják, de mindeddig nem sikerült megnyugtató magyarázatot adni annak kiváltó okára. Francois Lapointe és Raymond Bradley földrajzkutatók most arról cikkeznek a Science Advances tudományos folyóiratban, hogy azt az észak-atlanti térség vizeinek nagyjából 20-30 évvel korábbi extrém felmelegedése válthatta ki – adta hírül a Phys.org.
A földrajzkutatók az észak-atlanti térség vizeinek felszíni hőmérsékletét tanulmányozták történelmi távlatokban, amikor a modellek alapján az rajzolódott ki előttük, hogy a kis jégkorszak előtt a trópusokról északra érkező áramlatok a szokásosnál több és melegebb vízzel töltötték fel az észak-atlanti térséget. A meleg áramlatok jelentős mennyiségű jeget olvasztottak fel az észak-atlanti térségben, aminek hatására a víz gyorsan lehűlt és a meleg áramlatokat hozó atlanti meridionális áramlási rendszer (AMOC) összeomlott. Emiatt a meleg áramlatok néhány évtizedig nem jutottak el az észak-atlanti partokhoz. Ez hozta magával a kis jégkorszaként a történelembe vonult extrém lehűlést.
A kis jégkorszak elsősorban Európában okozott komoly problémákat: a tél nem egyszer kora ősztől kora nyárig tartott, folyók fagytak be egészen a medrük aljáig. Nyaranta az extrém csapadékos időjárás miatt jelentős áradások keletkeztek, valamint a mezőgazdsági termelés is visszaesett. A legrosszabb időszakokban emberek százezrei fagytak halálra, pusztultak el az árvízekben vagy az éhínségekben. A természeti csapások hozzájárultak a boszorkányüldözésként elhíresült koncepciós perek elszaporodásához is.
A kis jégkorszakot nem úgy kell elképzelni, hogy évtizedeken át jégpáncél borította egész Európát. A légköri folyamatok periodikus lehűléseket eredményeztek, egymás után sok hideg és csapadékos évvel és néhány átlagosnak mondható időjárási periódussal. Ennek okaként mindeddig a fokozott vulkáni tevékenységet, illetve az átlagoshoz képest visszafogottabb naptevékenységet volt szokás megjelölni.
Ezeket a tényezőket, mármint a vulkanikus és a naptevékenységet Lapointe és Bradley is számításba vették, és fák évgyűrűinek radiokarbon-izotópos vizsgálatával azt találták, hogy a kis jégkorszak elején, a 14. század végén a szokásosnál lényegesen intenzívebb volt a naptevékenység és kevesebb a vulkáni kitörés. Ez az északi félteke északi térségeiben magas légköri nyomást eredményezett, ami nagyban hozzájárult a későbbi légköri folyamatokhoz. Az amerikai földrajzkutatók szerint hasonló forgatókönyv akár a mostani globális felmelegedés következtében is elképzelhető, ezért a klímamodellekben hangsúlyosabban kellene figyelembe venni a sarki jégveszteségeket.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: