A konzervatív-keresztény anyaeszmény tálcán kínálja a nőknek az amerikai álmot, csak a következményekről hallgat
„Az utóbbi években gyakran gúnyolódtak a feminizmuson, (...) szánakozva beszéltek, kikacagták a régi, úttörő feministákat, akik kivívták a nők felsőoktatáshoz, munkavállaláshoz fűződő és szavazati jogát. Csak a péniszirigység szorongó áldozatai voltak, akik férfiak akartak lenni, halljuk róluk manapság. Miközben a női szabadságért és azért küzdöttek, hogy a férfiakkal egyenlően vehessenek részt a társadalmat érintő nagy feladatokban és döntésekben, megtagadták női természetüket, ami csakis a szexuális alárendeltségen, a férfi dominancia elfogadásán és az anyai gondoskodáson keresztül teljesedhet ki” – szólnak a mondatok, amelyeket akár Novák Katalin családügyi miniszternek, vagy Kövér László házelnöknek és számos további parlamenti képviselőnek is címezhettek volna.
Pedig ezeket a mondatokat hatvan évvel ezelőtt a Magyarországon jóformán teljesen ismeretlen Betty Friedan amerikai nőjogi aktivista írta le A nőiesség kultusza (Feminine Mystique) című, 1963-ban megjelent, és szinte azonnal bestsellerré vált kötetében. A klasszikus, amit közel 60 év késéssel fordítottak magyarra, és a december 21-i könyvbemutató után immár a hazai könyvesboltokban is kapható, Amerikában szinte egyik napról a másikra berobbantotta a feminizmus második hullámát.
A kertvárosi háziasszony, aki bírálta az amerikai álmot
Az épp száz évvel ezelőtt, 1921-ben Goldsteinként született Betty Friedan, egy Ukrajnából az Egyesült Államokba menekült zsidó kereskedő lányaként látta meg a napvilágot. Diplomáját a neves Kaliforniai Egyetem Berkeley kampuszán szerezte, újságíróként azon kevés középosztálybeli nők közé tartozott Amerikában, aki gyermekei születésekor sem adta fel hivatását, pedig a második terhessége idején megszüntették alkalmazotti státuszát, így szabadúszóként dolgozott tovább.
A nőiesség kultuszát saját bevallása szerint dacból kezdte el írni. Mint az első magyar nyelvű kiadás szakmai lektora, Juhász Borbála genderszakértő a kötet előszavában írja, „mikor A nőiesség kultusza megjelent és óriási sikert aratott, a kisvárosi közeg, ahol éltek, egészen egyszerűen elüldözte a családját. Hirtelen elmaradoztak a vacsorameghívások, már nem akartak kávézni vele a szomszédasszonyok, a gyerekeit már nem vitték el az anyák által kalákában működtetett sofőrszolgálattal a különórákra.”
A nőiesség eltérő kultuszai
Miközben Friedan Magyarországon teljesen ismeretlen maradt, egyes feminista gondolkodók műveit, például Simone de Beauvoir A második nem című klasszikusát már az államszocializmusban is lehetett magyarul olvasni. Igaz, Beauvoir 1949-ben írt kötetének fordítására húsz évet kellett várni, bár Virginia Wolf Saját szoba című, 1929-ben írt művét csak 1986-ban fordították magyarra. „Az államszocializmusnak, éppúgy, mint a rendszerváltozás óta egymást váltó politikai rezsimeknek mindvégig ellentmondásos volt a viszonya a feminizmussal és azzal kapcsolatban, hogy mit és mennyire szeretnének a közélettel megismertetni. A szovjet típusú emancipációs programot amúgy is leválasztották a feminizmusról, utóbbiról úgy vélték, arra semmi szükség nincs. Beauvoir-t viszonylag gyorsan lefordították, de ebben jelentős szerepe volt annak is, hogy Beauvoir a baloldali egzisztencialista gondolkodó, Jean Paul Sartre szeretője volt” – magyarázta a Qubitnek Acsády Judit szociológus.
Pedig amit Friedan Amerikában képviselt, az a szocializmus legfőbb gyakorlati teoretikusa, Vlagyimir Iljics Lenin egyik kedvenc elvtársa, Alexandra Kollontaj marxista nőfelfogásához állt a legközelebb. Arra, hogy miért nem üdvözölték Friedan kötetét mégsem a szovjet blokkban, nemcsak az volt a magyarázat, hogy Amerika a legfőbb ellenségnek számított. „Kollontaj a nők valódi felszabadítását, gazdasági önállóságát, szexuális szabadságát, egyenértékű partnerkapcsolatait hirdette, miközben a kommunista rezsimek íratlan szabályai szerint a partnereknek szinte kötelező volt házasságra lépni, a gyakorlatban a kispolgári értékrend volt az elfogadott, és a nők a fizetetlen munka alól sem szabadultak fel. Az 1960-as évektől bevezetett, hároméves GYES intézményével szisztematikusan el is kezdték őket kinyomni a munkaerőpiacról. Ha pedig az óvodás és iskolás korú gyermekei mellől visszatért dolgozni, mert az amerikai modellel szemben ez a szovjet blokkban kötelező volt, akkor a férfiakénál jellemzően kevesebb fizetésért két-három műszakban végiggürcölt munkája után a dugig tömött bevásárlószatyrokkal mentek – többnyire gyalog vagy tömegközlekedéssel – a gyerekeikért az óvodába és az iskolába” – vázolta a Qubit kérdésére a kommunista típusú női emancipáció realitását Pető Andrea történész, aki szerint „a kommunista rendszernek sok mindenre volt szüksége, de az önálló gondolataiért és a függetlenségéért kiálló nőre a legkevésbé sem.”
Ezért az is nagyon esetleges volt, és a személyes jó kapcsolatok függvényévé vált, hogy a feminista gondolkodók művei közül mi jelenhetett meg egyáltalán Magyarországon. Így történhetett, hogy miközben a feminizmus negyedik hullámának élharcosa, az amerikai Judith Butler Problémás nem című kötete már évek óta hozzáférhető magyar fordításban, Friedan klasszikusára máig kellett várni, még ha a Balassi Kiadó az ezredforduló környékén el is indított egy sorozatot Feminizmus és történelem címmel.
A feminista kánon
Pedig azt már maga Friedan is nyomatékosította az 1963-as kötetben, hogy mennyire fontos az általa érintett problémák megértésében a történetiség. Egy teljes fejezetet szánt ugyanis „a feminizmus szenvedélyes múltjának,” amelyben hosszan sorolja az első feminista hullám prominenseit, a 18. század végi Mary Wollstonecraft brit filozófustól az első női haditudósítóként érdemeket szerzett Margaret Fuller újságírón át az ugyancsak amerikai Margaret Sangerig, aki védőnőként a fogamzásgátlás és a biztonságos családtervezés egyik legismertebb szószólója volt.
Ők, mint Friedan írja, „mind házasságban éltek, szerettek, és szeretve voltak; néhányuk kapcsolata a férjével vagy a szeretőjével éppoly szenvedélyes volt, mint amilyen szenvedéllyel küzdöttek, hogy a nőknek lehetőségük legyen kiteljesedett emberi lénnyé válniuk.” Elődei felsorolásával Friedan elsősorban azt a tévhitet szerette volna eloszlatni, miszerint „a feminista mozgalom szenvedélye és tüze megkeseredett, férfigyűlölő, szexuálisan kielégítetlen aggszüzektől eredne, erőszakosságával a férfit képletesen kasztráló, aszexuális nem nőktől, akik olyan perzselően irigyelték a férfi nemi szervet, hogy szimbolikusan meg akarták fosztani tőle az összes férfit.”
Hogy rekedtek a nők a kertvárosi konyhákban?
Amögött, hogy a középosztálybeli, az esetek meglehetősen nagy százalékában diplomát szerzett amerikai nők a második világháború után eltűntek a munkaerőpiacról, és a saját kertvárosi konyháikba szorultak, Friedan elsőként Sigmund Freud – szerinte nemcsak félreértett, hanem több ponton elhibázott – elméletét, a pszichoanalízist említi. „A nőiesség kultusza a freudi eszméből származik; hiszen Freud fejében született meg a gondolat, amely nyomán a nők és a nőkkel foglalkozók félreértették az anyjuk frusztrációit, az apjuk, fivérük, férjük sértettségét és alkalmatlanságát, valamint saját érzelmeiket és életlehetőségeiket.”
Freud legnagyobb bűne nemcsak az általa kezelt, hanem a bécsi orvos óriási befolyása miatt az összes nő ellen Friedan szerint az, hogy nem tudott kilépni a saját kulturális közege, a viktoriánus korabeli Bécs, valamint a saját frusztrációinak hatása alól. Ezért számára „a nő különös, alárendelt, alacsonyabb rendű emberi faj volt. Gyerekszerű babának látta őt, aki csak a férfi szerelme által létezett, azért, hogy szeresse a férfit és kiszolgálja az igényeit. Freud magától értetődőnek vette a nők lealacsonyítását – és az elméletének kulcsfogalma a nőiesség. Elméletében a női személyiség motiváló ereje a péniszirigységből fakadt.”
Friedan Freudra vonatkozó fejtegetése annak fényében meglehetősen avíttnak tűnhet, hogy A nőiesség kultusza eredeti, 1963-as kiadása óta Freud egyes kritikusai egészen más magyarázatokat kínáltak az amúgy zseniális bécsi orvos baklövéseire. A traumakutató Judith Herman amerikai pszichiáter 1992-ben megjelent Trauma és gyógyulás című kötete szerint például annak ellenére, hogy Freud, akinek „korai esettanulmányaiból egy szenvedélyes kíváncsiságtól hajtott tudós képe bontakozik ki,” így aztán nem mulasztotta el észrevenni, hogy „a páciensei újra meg újra szexuális visszaélésről, nemi erőszakról és incesztusról beszéltek neki,” amit annak rendje és módja szerint meg is írt A hisztéria etiológiája című 1896-os tanulmányában, alig egy év elteltével visszavonta korábbi kijelentéseit és megtagadta eredeti elméletét.
Herman és mások szerint az ambiciózus fiatal orvos mindezt azért tette, mert miután szűk körben beszélt a tapasztalatairól, „mind jobban aggasztották elméletének radikális társadalmi implikációi. A hisztéria a nők körében annyira gyakori volt, hogy (...) Freud kénytelen lett volna levonni a következtetést, hogy amit gyermekek elleni perverz cselekedeteknek nevezett, az bizony járványméretű jelenség. És nemcsak a párizsi proletariátus körében, ahol Freud a hisztériát első ízben tanulmányozta, hanem Bécs tiszteletreméltó nagypolgári családjaiban is, amelyek körében praxisát folytatta.” A traumaalapú elmélet helyett, annak romjain pedig megteremtette a pszichoanalízis minden szempontból gyümölcsöző, és számára kevésbé kockázatos tudományát. Minderről azonban Friedan, aki egyébként első diplomáját maga is pszichológia szakon szerezte, 1963-ban még mit sem sejthetett.
A kapitalista gazdasághoz ideális fogyasztó is kellett
Friedan a nők háziasszonnyá alacsonyításának másik okát abban látta, hogy a férfiak nem akartak versengeni a nőkkel a munkaerőpiacon: „Az anyák elleni támadás éppen akkor jött, amikor az amerikai nők elkezdték használni az emancipáció adta jogaikat, egyre többen mentek egyetemre vagy szakmát tanulni, hogy olyan területeken és szakmákban emelkedjenek ki, ahol a férfiakkal elkerülhetetlenül versenyhelyzetbe kerülnek. (...) A háziasszonyság állandósítása, a nőiesség-kultusz fejlődése akkor nyer értelmet, ha észrevesszük, hogy a nők az amerikai piac legfőbb fogyasztói. Valahogy, valahol, valaki biztosan rájött, hogy a nők több dolgot vásárolnak, ha személyükben alulértékelten, névtelen vágyaikkal és a felgyülemlett energiáktól duzzadóan megrekednek a háziasszonyi létben.”
A saját bevallása szerint dacból írt kötete eredőjének Friedan azt tartotta, hogy osztozott azoknak a nőknek a sorsában, akikről írt. Más kérdés, hogy kritikusai szerint Friedan minden volt, csak átlagos amerikai háziasszony nem. A már a főiskolai tanulmányai alatt is radikális baloldali körökhöz tartozó értelmiségi nő részt vett a szakszervezeti mozgalmakban és önálló keresettel rendelkezett.
A családon belüli erőszakra nem volt érzékeny
Nem a saját életmódja átszínezése volt az egyetlen oka, hogy Friedant a későbbi feministák részéről is számos kritika érte. Kifogásolták például a homoszexualitásról alkotott, kötetében önálló fejezetben tárgyalt felfogását, miszerint az amerikai álmot megtestesítő nők fiúgyerekei gyakrabban keresnek szerelmet az azonos neműek között, mert „az összes nő iránt érzett utálata és ellenérzése annak az egyetlen nőnek szól, aki meggátolta abban, hogy férfivá váljon.”
Bírálták azért is, mert nem volt érzékeny a nőket sokszor a családjukon belül érő erőszakra, noha maga szellőztette meg, hogy mielőtt 1969-ben elvált, előfordult, hogy a férje fizikailag bántalmazta. Carl Friedan színházi rendező, aki következetesen tagadta a vádakat, egy interjúban a bántalmazó kapcsolatokban szokványos érvrendszert is bevetette: nem ő kezdte, Friedan volt elviselhetetlenül konfrontatív. A hirtelen természetű exfeleség pedig egy rádióinterjúban maga is relativizálta a négy fal között történteket, mondván, „a férjem nem igazán volt feleségverő, és én sem voltam az események passzív elszenvedője. Sokat veszekedtünk, és ő nagyobb volt, mint én.”
A legfontosabb kritika a Friedan-klasszikus ellen mégis az volt, hogy kizárólag a fehér, középosztálybeli, tanult és jómódú nők problémáival foglalkozott, tökéletesen figyelmen kívül hagyva a bevándorló és afroamerikai nők millióinak nehézségeit és realitását. Pető Andrea szerint Friedan kötete mégis nagyot szólt 1963-ban, és hasonlóan nagy lehet a jelentősége 2021 Magyarországában is, még ha „a kertvárosi házaikban élő, naphosszat a gyerekeik és a férjük kiszolgálásával, illetve saját maguk csinosítgatásával bíbelődő amerikai háziasszonyok életformája ma Magyarországon legfeljebb egy nagyon szűk réteg számára elérhető álomkép lehet csupán. A konzervatív-keresztény anyaeszmény és a vezető politikusok által is hangoztatott női princípiumok beteljesülésének az ára ugyanis manapság sem alacsonyabb, mint Friedan idejében volt: a vége a legtöbb nő számára a depresszió és a kilátástalan anyagi függőség.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: