feminizmus

Százhatvan nő politikai gesztusként hímzett óriásszőnyeget az MTA-nak 1867-ben, de az Akadémia férfiközössége nem kért belőle

Százhatvan nő politikai gesztusként hímzett óriásszőnyeget az MTA-nak 1867-ben, de az Akadémia férfiközössége nem kért belőle

Nagy Gergely KULTÚRA július 24.

Fiatalok, idősek, katolikusok, zsidók, nemesek, polgárok és aradi vértanúk feleségei, lányai az 1848–49-es eszmék mellett kiállva készítették el a 12 méteres szőnyeget, ami Arany János ajánlása ellenére sem talált otthonra az Akadémián. Most egy kortárs kiállítótérben mutatták be a két darabra szedett textil felét.

A konzervatív-keresztény anyaeszmény tálcán kínálja a nőknek az amerikai álmot, csak a következményekről hallgat

A konzervatív-keresztény anyaeszmény tálcán kínálja a nőknek az amerikai álmot, csak a következményekről hallgat

Balázs Zsuzsanna tudomány 2021. december 22.

Közel hatvan év késéssel került a hazai könyvesboltokba Betty Friedan feminista alapműve, A nőiesség kultusza, amely az 1960-as évek Amerikájában megalapozta a nőjogi mozgalom második hullámát. Ami ellen az éppen száz éve született Friedan még foggal-körömmel harcolt, azt ma a hazai politikusok némelyike elérendő célként igyekszik a nők előtt feltüntetni.

Mit kezd Budapest több százezer megerőszakolt nő emlékével?

Mit kezd Budapest több százezer megerőszakolt nő emlékével?

Rácz Johanna tudomány 2020. november 18.

A háborúkban tömegesen megerőszakolt nők nem váltak részévé a hivatalos történetírásnak, és a mai napig nincs emlékművük Európában. Évtizedes hallgatás után az elmúlt időszak változást hozott, ám a traumáról folyó diskurzus két véglet között vergődik, ami félreviszi a fókuszt, és nem segít az áldozatokon. A Budapesten kezdeményezett több éves emlékezetprojekt és a 2023-ra tervezett emlékműállítás ezzel kíván szakítani.