Egyre több helyen kapható a hibrid hagyma, amelytől nem könnyezik az ember
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Ha igaz, amit a BASF nevű vegyipari cég ígér, akkor hamarosan nem kell többé Google-kereséseket indítani különböző házi praktikákra minden alkalommal, amikor hagyma felvágására kerül sor főzésnél. A Bayer által fejlesztett, de már a BASF tulajdonában lévő Sunions ugyanis egy olyan hibrid hagymafajta, amelytől nem könnyezik az ember, és a termék az USA után már Európába is kezd beszivárogni.
Miután tavaly néhány spanyol kereskedő megkezdte az importját, a jövő héttől kezdve Nagy-Britanniában is kapható a Sunions, elsőként a Waitrose szupermarketláncban, darabonként 50 pennyért, vagyis körülbelül 215 forintért, ami háromszor annyi, mint amennyit a lánc a legolcsóbb saját márkás hagymájáért elkér.
A hagyma felaprításakor felszabaduló gőzök okozta irritációt gyakran úgy igyekeznek elkerülni, hogy a hagymát fagyasztóba teszik vagy vízbe áztatják, de van, aki úszószemüveget visel aprítás közben. A könnymentes hagyma fejlesztésén ezért már évtizedek óta dolgoznak a kutatók, és nem is feltétlenül génmódosítással: a BASF terméke például hagyományos, kevésbé csípős hagymafajták keresztezésével készült, nagyjából 30 év munkájával.
A négy amerikai államban (Idaho, Nevada, Oregon, Washington) termesztett hagymák ráadásul a hagyományos fajtákkal ellentétben annál kevésbé csípősek, és annál édeskésebbek lesznek, minél több ideig tárolják őket. A hagymák csípősségét és könnyfakasztó képességét is meghatározó piruvátszint a hagyományos fajtáknál a kezdeti 5-6 körüli értékről akár 8-ra is nőhet a tárolás során, míg a Sunions hagymák esetében 3-ra, vagy az alá csökkennek ugyanannyi idő alatt.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Jön a csípős szuperparadicsom
A paradicsom és a paprika ugyan rokonok, de a két növényfaj útjai már 19 millió évvel ezelőtt elváltak egymástól. A tudósok most a génszerkesztés eszközeivel próbálják újra összehozni őket. A cél nem a minél kevesebb alapanyagból álló tökéletes lecsó létrehozása, hanem a kapszaicin gazdaságos előállítása.
Leszüretelték az első űrben termesztett csilipaprikákat
A Nemzetközi Űrállomáson alig 5 hónapja elvetett magok máris termést hoztak, az űrhajósok tacóval ünnepelték a betakarítást. A NASA a Hold- és Mars-utazások előtt minél több zöldség és gyümölcs termesztésével igyekszik kísérletezni.