Orbán Viktor miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy a kormány február 1-től korlátozza a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8%-os tehéntej árát: minden boltban vissza kell vinni az árakat arra a szintre, ahol tavaly október közepén álltak. A kormány azért korlátozza az árakat, mert Magyarországon rendkívül magas az infláció: novemberben 14 éves csúcson, 7,4%-on állt a fogyasztói árak növekedése. A több mint egy évtizede nem tapasztalt mértékű infláció oka részben a koronavírus-járvány miatt akadozó nemzetközi ellátási láncok, részben a kormány gazdaságpolitikája. Hogy a külső és belső okok mennyiben felelősek az emelkedő árakért, az vita tárgyát képezi a közgazdászok között. A Magyar Nemzeti Bank szerint 80%-ban külső, míg Surányi György volt jegybankelnök szerint kétharmad részben belső okai vannak a pénzromlásnak.

Az élelmiszerárak korlátozása viszont nemcsak egyértelműen rossz ötlet, hanem kontraproduktív is. Ahhoz, hogy ezt belássuk, azt kell megértenünk, hogy miért nőnek az árak. Anélkül, hogy igazságot tennénk a belső vagy külső okokat kereső vitában, annyi biztos, hogy áremelkedést két tényező okozhat: visszaeső kínálat vagy növekvő kereslet. Egy versengő piacon az árakat a kereslet és a kínálat találkozása alakítja ki. 2021 novemberében például átlagosan 277 forintba került egy liter tej, ezen a ponton találkozott a kereslet és a kínálat, de lehetséges, hogy idén februárban már 290 forintot kérnének egy liter tejért (erről még nem érhető el adat). A kormány most azt mondja, hogy februártól a boltok átlagosan csak 273 forintot, vagyis a tavaly októberi árat kérhetik el egy liter tejért. Ez alacsonyabb a piaci árnál, így a kereskedők kevesebb tejet akarnak majd eladni, mint most, a vásárlók pedig több tejet akarnak majd venni, mint eddig, így áruhiány alakulhat ki – ez történt néhány éve Venezuelában, ahol a magas infláció és az árak mesterséges leszorítása oda vezetett, hogy a boltok polcai kiürültek, és tejet más alapvető termékekkel együtt a feketepiacon árulták. Ha hazai példát keresünk a közelmúltból, elég a covid-tesztek hatósági árának hatására gondolnunk, vagy éppen arra, hogy sok benzinkút nem nagyon akart veszteségesen benzint árulni, amikor az üzemanyag hatósági áras lett. (A helyzet most nyilván nem lesz ennyire durva, mert a korlátozás csak a termékek szűk körére vonatkozik majd, és nem mélyen a piaci ár alatt szabja meg az árakat).

Eladják külföldön, vagy leveszik a polcról

Ennek ellenére a kereskedőknek megéri majd a termékeiket más országokban eladni, vagy éppen levenni a polcról a számukra relatív veszteséget okozó árucikkeket. Mivel a kormány korlátozza a csirkemell és a 2,8%-os tej árát, egy bolt jobban jár, ha kevesebb csirkemellet és több csirkecombot árul, vagy ha 2,8%-os tej helyett 1,5%-os tejjel tölti fel a polcokat. Ezt egyébként megteheti maga a tej előállítója is: miután megfejte a tehenet, jobban jár, ha 1,5%-os vagy éppen tartós tejet hoz forgalomba, ezekre ugyanis a jelek szerint nem vonatkozik majd a korlátozás. Az sem látszik ugyanakkor, hogy mihez kezd majd azzal a kormány, ha az üzletekben egyszerűen más kiszerelésben árulják majd ugyanazt a terméket. Mi lesz az egész csirkék, a kétliteres olajak vagy a félkilós cukrok sorsa? Mivel feltehetően a feldolgozott hústermékek, a szendvicsek vagy a cukros üdítők árát sem korlátozzák, a húsgyáraknak vagy éppen a cukor- és étolaj-nagykereskedőknek érdemesebb lesz ilyen felhasználásra értékesíteniük termékeiket.

Mivel az árplafon nem tart örökké, a vásárlóknak megéri majd jó előre felvásárolni a tartós termékeket. Közben a kormánynak boltonként kell majd ellenőriznie az árakat: ahogy a hatósági ár miatt veszteségessé váló benzinkutakat nyitva tartásra kötelezte a kormány, most is megpróbálkozhatnak majd megnézni, hogy tényleg lementek-e az árak, és persze azt, hogy továbbra is elérhetők-e a szabott áras termékek. Ez például a Gyurcsány-kormány az áfacsökkentés fogyasztóknak való továbbadását ellenőrző 2005-ös árkommandójánál már bevált, sőt tíz évvel később a jelenlegi kormánypárt is gondolkodott ilyesmiben. De talán most nem kell attól tartani, hogy elfogynak a prémium termékek, mint a benzin esetében.

Nem onnan vesz el, ahonnan kellene, és nem azoknak segít a legtöbbet, akiknek a legnagyobb szükségük van rá

Február 1-én a kormány által megszabott október közepi árszint még csak három és fél hónappal lesz idejétmúlt. De mi történik majd, ha a piaci árak tovább nőnek? Ezzel a feszültség és a potenciális áruhiány is növekszik majd, ráadásul a kereskedők idővel még jobban alkalmazkodnak ahhoz, hogy a vásárlók alulfizetik ezeket a termékeket.

Az inflációt az árak korlátozása csak rövid távon mérsékli, és csak kis mértékben. Egyrészt a rendelkezés csak a termékek egy szűk körére vonatkozik, másrészt ha eltörlik az árkorlátozást, az árak visszaugranak a piaci szintre, és ott folytatják az emelkedést, ahol abbahagyták. Az inflációt ugyanis a keresleti és kínálati változások gerjesztik, ezért a kormány (illetve a jegybank) ezeken keresztül tud rá hatni – például azzal, ha az osztogató fiskális politika enyhítésével mérsékli a belső keresletet.

Az élelmiszerárak korlátozása nem onnan vesz el, ahonnan kellene, és nem azoknak segít a legtöbbet, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Az egyik oldalon az élelmiszer-kiskereskedőktől vesz el, hiszen nekik szabja meg az árat attól függetlenül, hogy ők mennyiért tudják beszerezni a termékeiket. A másik oldalon a legtöbbet a leggazdagabbaknak adja: a KSH adatai szerint a háztartások felső ötöde 2,5-ször annyit költ élelmiszerekre, mint az alsó ötödük. Bár az intézkedés által érintett alapvető élelmiszerek esetében valószínűleg kisebb az eltérés, még így is jóval több pénzt jut a legjobb helyzetben lévő embereknek. Az ellenzék által ajánlott megoldással, az alapvető élelmiszerek áfájának a csökkentésével ugyanez a gond: nem oda juttatja a legtöbb pénzt, ahol a legnagyobb szükség van rá. A mindenkori kormány jobban tenné, ha a szegénységet progresszív adórendszerrel, működőképes társadalompolitikai programokkal vagy éppen a közszféra béreinek értelmes szintre emelésével enyhítené.

Végül az sem elhanyagolható szempont, hogy az alapvető élelmiszerek árának megszabásával a kormány ismét azt üzeni a magyaroknak, amit a rezsicsökkentéssel vagy az üzemanyagárak megszabásával üzent: nevezetesen azt, Magyarország olyan piacgazdaság, ahol az árakról nem a piac dönt, hanem az állam. Így aztán első körben nehéz lesz megszüntetni az árak korlátozását, hiszen az egyrészt hatalmas egyszeri áremelkedéssel járhat, másrészt az emberek jogosan teszik majd fel a kérdést, hogy miért nem lehet fenntartani a korlátozást. Később már azt is nehéz lesz megmagyarázni, hogy a benzin, a tej és a csirkemell után miért nem szabja meg az állam azt is, hogy mennyibe kerülhet a könyv, az internet, a kanapé, a bicikli és a fodrász. Ráadásul a jelenlegi kormány alatt ez már a sokadik ilyen lépés: a járvány alatt jöttek a hatósági áras covid-tesztek, aztán a benzinárplafon, majd a hitelek kamataiba szólt bele a kormány. Végül is miért ne, ha már egyszer ugyanolyan jól bevált a szocializmus egyik csúcsszerve, az 1957-ben újraszervezett, az árakat központilag alakító Országos Árhivatal, mint maga a szocializmus?

A szerző közgazdász.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: