Lenyűgöző képeket adott ki a NASA az univerzum legváltozatosabb fényeiről

Az univerzum sokféle formában bocsát ki fényt vagy energiát, de a kozmikus objektumok és jelenségek alapos vizsgálatához a tudósoknak olyan eszközökre van szükségük, amelyek képesek a fényt az elektromágneses spektrum egészében érzékelni. A földi és az űrben található távcsövek által érzékelt, különböző típusú fényeket azután különböző kombinációkban lehet ábrázolni – ezt tette most a NASA is, amely a Chandra röntgenobszervatórium és más állomások adatai alapján szemlélteti, hogy a forró és energikus folyamatok által kibocsátott röntgensugárzás az egész univerzumban megtalálható.

Az R Aquarii például rögtön egy páros objektumot takar: egy fehér törpecsillagot, amely folyamatosan, viszonylag hűvös hőmérsékleten izzik, valamint egy nagyon változatos vörös óriást. Miközben egymás körül keringenek, a fehér törpe anyagot vonz a vörös óriásból a felszínére. Idővel ez az anyag felhalmozódik, és robbanást eredményez.

A Hubble űrtávcső által megfigyelt látványos struktúrák (a képen pirossal és kékkel kiemelve) sokkal régebbi kitörésekre utalnak, míg a Chandra röntgensugaras adatai (lila) azt mutatják, hogy a fehér törpéből induló sugár a körülötte lévő anyagba csapódik, és lökéshullámokat hoz létre, amelyek a szuperszonikus repülőgépek hangrobbanásaihoz hasonlítanak.

A Chandra a Cassiopeia A nevű szupernóva-maradványról tett megfigyelései azt is megmutatják, hogy a felrobbant csillag egyes elemei hogyan kerülnek ki az űrbe. A képen a röntgensugarak szilíciumot (piros), ként (sárga), kalciumot (zöld) és vasat (halványlila) mutatnak.

A maradvány pereme körüli kék szín a kifelé haladó robbanáshullámot mutatja, míg narancssárgával a Hubble optikai képe látható, a Karl Jansky VLA rádiótávcső adatait pedig sötétlilával, kékkel és fehérrel jelölték. Ahogy a röntgensugárzás, úgy a rádióhullámok is képesek áthatolni a Föld és a Cassiopeia A között húzódó vastag gáz- és porfelhőkön, ami további információkat szolgáltat erről a híres csillagrobbanásról.

A galaxishalmazok az univerzum legnagyobb olyan struktúrái, amelyeket a gravitáció tart össze. Ezekben a dinamikus környezetekben az egyedi galaxisok mellett hatalmas mennyiségben található forró gáz és sötét anyag, a halmaz viselkedését pedig gyakran a középpontjában lévő óriási fekete lyuk is befolyásolja.

Az Abell 2597 galaxishalmazban egy gigantikus központi szupermasszív fekete lyuk kifelé tereli a gázt, és buborékokat hoz létre benne. Az erről a halmazról készült kompozit kép a Chandra röntgensugárzását (kék), a Digitized Sky Survey optikai adatait (narancssárga), illetve a chilei Las Campanas Obszervatórium által befogott, hidrogénatomok optikai fényben való kibocsátását (piros) tartalmazza.

A többi elképesztő képet – leírásukkal együtt – a NASA oldalán lehet megnézni.