Amerikai kutatók közel 6 millió galaxis eloszlását térképezték fel 11 milliárd éves távlatban, hogy megnézzék, az általános relativitáselmélet univerzális-e. Úgy tűnik, az.
A kutatók egyelőre nem értik, miként nőttek meg ezek a szupermasszív fekete lyukak által működtetett égitestek néhány százmillió évvel az ősrobbanás után, ha közben szinte semmi nincs körülöttük.
Az Európai Űrügynökség Euclid űrtávcsövének 260 megfigyeléséből készült mozaikfelvételét kedden közölték. A hihetetlen részletességű kép vizsgálata a titokzatos sötét anyag és a sötét energia természetét segíthet feltárni a kutatóknak.
A csillagászok szerint az ősi galaxisban különösen masszív és forró csillagok találhatók, amik annyira felhevítik a körülöttük lévő gázt, hogy az náluk is fényesebben világít.
A Porphyrion az egyik legnagyobb energiájú kozmikus esemény az ősrobbanás óta, ami rávilágít az univerzum kis és nagy struktúrái közötti bensőséges kapcsolatra – mondta a Qubitnek a kutatás vezetője.
Ausztrál kutatók szerint 466 millió évvel ezelőtt egy széteső aszteroida törmeléke keringett a Föld körül, és a gyűrű alkotóelemei végül több helyen a bolygóba csapódtak.
Egy friss kutatás szerint egyáltalán nem garantált a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis összeolvadása. De ha meg is történik, nem 5, hanem 8 milliárd év múlva várható.
Ahhoz, hogy megmérjük, milyen messze vannak tőlünk a csillagok, minden hétköznapi berögződést el kell felejtenünk, és Einstein nyomdokaiba kell lépnünk, mondja Szabó Róbert, a CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének vezetője, akivel a Naprendszerünktől a legtávolabbi galaxisokig kalandoztunk.
Az új megfigyelések alapján a galaxisunk nem lóg ki a tömegből, és a hozzá hasonló tömegű spirálgalaxisokra emlékeztet. Emiatt viszont sok mindent felül kell vizsgálni, amit a Tejútrendszerről idáig feltételeztünk.
Egy nemzetközi kutatócsoport öt csillaghalmazt talált a James Webb űrtávcsővel egy hihetetlenül távoli galaxisban, amit egy kozmikus nagyítólencsének hála 13,3 milliárd évvel ezelőtti formájában látunk.
A két évtizeden át Stephen Hawking legközelebbi munkatársaként dolgozó Thomas Hertog Az idő eredetéről című könyvében mutatja be, mire is jutott az elmúlt bő száz év alatt az univerzum mineműségét kutató nemzetközi kozmológus közösség.
Csillagászoknak most először sikerült észlelniük a fekete lyukak úgynevezett zuhanási régióit, amelyek egyfajta kozmikus vízesésként lökik az anyagot a fénysebesség felé.
Kutatók arra jutottak, hogy a világegyetem alakja bonyolultabb lehet, mint gondoltuk, és az ősrobbanásból hátramaradt kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás sok különböző geometriát, köztük egészen furcsákat is megenged.
A szimulációt az amerikai űrügynökség két kutatója szuperszámítógéppel rakta össze. Jeremy Schnittman szerint ha választhatunk, inkább egy szupermasszív fekete lyuk faljon föl minket.
A standard modellben a világegyetem gyorsulva tágul a végtelenségig, és fokozatosan egyre hűvösebb és sötétebb lesz. De mi van, ha valami nem stimmel az elfogadott kozmológiai modellel? Kovács András és kutatócsoportja a kozmikus voidok szimulálásával indul a rejtély nyomába.