Újabb exobolygót találtak a Nap legközelebbi szomszédja, a Proxima Centauri vonzáskörzetében

2022.02.10. · tudomány

Exobolygót fedezett fel egy nemzetközi kutatócsoport a Chilében található Európai Déli Obszervatórium (ESO) Nagyon Nagy Teleszkópjával (VLT). A bolygónak vélt égitest a Nap legközelebbi szomszédja, a Proxima Centauri közelében kering a szomszédos csillag körül. Olyannyira a közelében, hogy vélhetően ez a Proxima Centauri legközelebbi pályáján keringő bolygó.

A bolygó tömege mindössze negyede a Földének, ezzel ez a legpehelysúlyúbb exobolygó, amit eddig felfedeztek. Csillaga, a Naptól mindössze négy fényévnyi távolságra található Proxima Centauri ugyancsak lényegesen kisebb a Napnál, átmérője mindössze hetede a naprendszer központi égitestjének átmérőjénél. A bolygóról beszámoló tanulmány vezető szerzője, João Faria portugál csillagász szerint a Proxima Centauri rendszere, valamint az abban keringő újabb bolygó a bizonyítéka annak, hogy a naprendszer tőszomszédsága is izgalmas világokkal van tele.

A bolygó a Proxima d nevet kapta, ez a Proxima b és a Proxima c után a szomszédos csillag harmadik felfedezett bolygója. Távolsága a saját napjától mindössze négymillió kilométer, vagyis kevesebb, mint tizede a naprendszer első bolygója, a Merkúr Naptól mért távolságának. Emiatt minden emberi számítás szerint kizárt, hogy élhető legyen, jóval az élhetőség határán belül található ugyanis a szomszédos csillagrendszer központi égitestjéhez. Pályája rendkívül rövid, mindössze öt földi nap alatt megkerüli csillagát. A Proxima b-nek több mint kétszer ennyi idő szükséges ugyanehhez, míg a Proxima c útja a csillaga körül öt földi évet igényel.

Az exobolygó létezése még nincs kőbe vésve, azt be is kell tudni bizonyítani. A Proxima b-t 2016-ban szúrták ki először, de csak négy évvel később, a bizonyítási eljárást követően ismerték el bolygóként. Ekkor szúrták ki először a most bolygóként azonosított égitestet, ám akkor a jel annyira gyenge volt, hogy a kutatócsoport külön küldetést szánt a potenciális bolygó kimutatására. A tudósok azt remélik, hogy a Különösen Nagy Teleszkóp (ELT) építési munkálatainak a befejezésével a Földről az eddiginél jóval több bolygót és csillagot azonosítanak majd az univerzumban.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás