A szavazás jelenlegi állása szerint Mátyás a legnagyobb király, de István ott lohol a nyakában
„Királyra nem is szavaznak!” – mondja Arthur király a Gyalog galoppban, de a Qubit most rácáfolt a Monty Pythonra: kedden elindult történelmi cikksorozatunk, a Ki a legnagyobb király?, amelyben történészek és történelemtanárok mutatják be a tíz legnagyobb hatású magyar király életét és munkásságát, és ezzel együtt olvasóinkat is arra kértük, hogy szavazzanak, ki a legnagyobb király.
Mivel egyelőre csak a listánk tizedik helyezettjének személyére derült fény (Könyves Kálmán), és nem akartuk lelőni a poént, az olvasói szavazáson húsz magyar királyt indítottunk. Két nap és 3087 szavazat után egy olyan élmezőny kezd kirajzolódni, ami, talán nem túl nagy spoiler, több ponton hasonlít a Qubit által felkért szakértők top 10-ére. Hogy mást ne mondjunk, 104 szavazattal épp Könyves Kálmán áll az olvasók listájának 10. helyén is.
A szavazatok közel fele az első két helyezettre érkezett, I. (Corvin vagy Hunyadi) Mátyás és I. (Szent) István 23, illetve 21 százalékkal uralkodik a mezőny többi királya fölött. Azzal sem árulunk el nagy titkot, hogy ők a mi top 10-ünkben is szerepelnek, így a következő hetekben kiderül, milyen viszonyban állnak egymással a népmesékből, mondákból vagy rockoperákból ismert karakterek a valós történelmi személyiségekkel.
További tíz király szerzett az összes szavazat 1 százalékánál több voksot, többségük a 11–14. század uralkodóházait (Árpád, Anjou, Luxemburgi) képviseli, míg a Habsburgok korából ketten fértek be a 12 tagú élcsapatba. A magyar uralkodók legsötétebb korszaka ezek szerint 1490 és 1740 közé tehető, ebből a 250 éves időszakból (amelynek nagy részében a Habsburg-ház királyai uralkodtak) senki sem érte el az 1 százalékos küszöböt.
Itt tartunk, de a szavazás nem áll le, továbbra is várjuk az olvasói véleményeket:
Szakértőink tízes listája azért a szavazatokhoz állásához képest még így is tartogat meglepetéseket, úgyhogy érdemes figyelemmel kísérni az egyébként a rangsorolástól függetlenül is izgalmas portrékat – a következő hetekben kiderül, ki a legnagyobb király.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: