Kihúzta a kártevők listájáról a csigát a legnagyobb brit kertészeti szervezet
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Hiába panaszkodnak a brit kerttulajdonosok a csigára, mostantól a legrégebbi brit kertészeti társaság, a Royal Horticultural Society (RHS) szerint meg kell szeretniük őket, ezek az állatok ugyanis nem tönkreteszik a kertet, hanem növelik a biodiverzitását, ráadásul nem is minden fajuk jelent veszélyt a növényekre. A társaság ennek megfelelően bejelentette, hogy a továbbiakban nem sorolják a kártevők közé a csigákat és meztelencsigákat.
Az RHS 2015 óta hirdette meg a nagy csigakutatását, méghozzá azért, mert ezek az állatok évek óta első helyen szerepelnek a kertészek halállistáján, és rengetegen keresték fel a szervezetet azzal a kérdéssel, hogy hogyan szabadulhatnának meg tőlük. A nagy munka véget ért, a mostani hivatalos állásfoglalás szerint a válasz az, hogy sehogy, de erre nincs is szükség.
A kutatás eredményei szerint a Nagy-Britanniában honos 44 csigafaj közül mindössze 9 hajlamos megcsócsálni a kerti növényeket, a többiek ártalmatlanok, ráadásul fontos táplálékforrást jelentenek a kert egyéb vendégei, például a sünök számára.
Etikus védekezés
Az NHS friss ajánlása szerint azokban az esetekben, ha a csigák mégis felzabálnák a fél kertet, „etikus védekezésre”, például mulcs használatára van szükség, illetve azt javasolják, hogy a kertészek ültessenek olyan növényeket a megóvandó palánták közelébe, amelyeket a csigák jobban kedvelnek, így nagy valószínűséggel inkább azokat választják majd.
Andrew Salisbury, az NHS entomológiai részlegének vezetője szerint a biodiverzitás megőrzésében egyre nagyobb szerepet játszanak a kertek, ezért fontos, hogy a kerttulajdonosok ne kártevőként, hanem szívesen látott vendégként tekintsenek a különböző fajokra – még akkor is, ha némelyek bosszantóak lehetnek. A csigák ellen bevetett különböző praktikák egyébként sem kecsegtetnek túl sok sikerrel, az ellenük kifejlesztett vegyszerek pedig többnyire azokat a fajokat is károsítják, amelyek csigával táplálkoznak.
A Slughelp.com weboldal szerint a csigaproblémára is a biodiverzitás növelése a legjobb megoldás: ha a kert élővilága kellően sokszínű, el lehet kerülni a túlszaporodásukat, mivel a feketerigók, békák és vakondok (és még egy sor rovar és madár) kordában tartják a csigapopulációt.
Salisbury szerint nem egyedül a csigák esetében, hanem általában is helytelen, ha kártevőként tekintünk a kerti élővilág egyes tagjaira, hiszen a levéltetűtől a hernyón át a csigáig minden fajnak megvan a maga szerepe, ezért azt javasolja, hogy a jövőben ne csak az NHS, hanem a közbeszéd is tartózkodjon a szó használatától.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Vasból vannak a legnagyobb cserepeshéjú csigafaj fogai
A szakirodalomban vándorfasírtnak is nevezett Cryptochiton stelleri a vas egyik ritka ásványát, a santabarbaraitot építi magába.
Az önlefejező tengeri csiga a természet legújabb csodája
Egy japán tengerbiológiai kutatásban olyan csigafajra bukkantak, amelyik azt is túléli, ha lefejezik, sőt, saját magát fejezi le, és új testet növeszt. Az állatok valószínűleg így próbálnak szabadulni a parazitáktól.
Frissült a vörös lista, egyre több fajt fenyeget kihalás, köztük a csodálatos metálcsigát is
Frissítették a Természetvédelmi Világszövetség listáját, több, eddig elhanyagolt fajról is kiderült, hogy komoly veszélyben van. Javában zajlik a legújabb kihalási esemény.