Frissült a vörös lista, egyre több fajt fenyeget kihalás, köztük a csodálatos metálcsigát is
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) frissítette a kihalással fenyegetett fajok vörös listáját, a mostani áttekintés után több olyan faj is felkerült, amelyet eddig figyelmen kívül hagytak a kutatók. Ezeknek egy része olyan sérülékeny ökoszisztémákhoz tartozik, mint az óceán fenekén található hidrotermális kürtőknél élő pikkelyes csiga, a Chrysomallon squamiferum – ezeket az állatokat csak nemrégiben fedezték fel, és mostanra az is kiderült, hogy bizonytalan a fennmaradásuk.
A 2500 méteres mélységben élő csigák egyedülállóak abban a tekintetben, hogy vasból építik fel a páncéljukat – ez az egyetlen jelenleg ismert faj a Földön, amelyik képes erre. Lehet, hogy már nem sokáig, ugyanis ezek is a veszélyeztetett kategóriába kerültek. A fajra leselkedő legnagyobb veszélyt a mélytengeri bányászat jelenti.
A helyzet az édesvizekben sem jobb: Japánban az itt élő halak fele van veszélyben, Mexikóban pedig az édesvízi halak harmadát fenyegeti kihalás. Thomas Lacher, a texasi A&M Egyetem vadvédelmi szakértője szerint ezért egyértelműen az ember felelős: a gátépítések, a mezőgazdaság és a klímaváltozás mind rossz hírt jelentenek a halak számára.
Baj van a gombákkal
Mégsem a halak forognak a legnagyobb veszélyben: mindeddig viszonylag keveset foglalkoztak a gombák kihalásával, pedig ezek az élőlények különösen érzékenyek a környezeti változásokra. 2018-ban mindössze 56 gombafaj szerepelt az IUCN vörös listáján, most 15 új európai faj került fel rá. Craig Hilton-Taylor, a lista összeállításáért felelős igazgató szerint jól megfigyelhető, hogy a gombák Európa-szerte veszélyben vannak, ezért pedig a legeltetés visszaszorulása és a növényvédő szerek terjedése a felelős. Hilton-Taylor szerint a gombák különösen sebezhetőek, a környezetszennyezés pedig kiemelten veszélyezteti őket, miután pedig eltűnnek, a növények és az állatok is megsínylik a hiányukat.
A frissített lista szerint egyetlen eddig veszélyben lévő faj helyzete sem változott pozitívan, a kutatók szerint ez is jól mutatja, hogy épp egy kihalási hullámban járunk. Akadt olyan állatfaj is, amelynek rontottak a besorolásán, mert élőhelyük visszaszorulása és a túlvadászat is rontott a helyzetén.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Ötszázszor gyorsabban pusztulnak ki a növényfajok a Földön, mint az iparosodás előtti időkben
1750 óta már csaknem hatszáz növényfajnak befellegzett, de a valós szám ennél nagyságrendekkel magasabb lehet, és van olyan növény, ami azelőtt kihal, hogy felfedeznék. Éppen azokról a helyekről tűnnek el a leggyorsabban, ahol a legnagyobb a fajgazdagság – derült ki egy átfogó tanulmányból.
Ünnepeljük a méhek világnapját, amíg még van mit ünnepelni
Évente több százmilliárd dolláros hasznot hajtanak az emberiségnek a ma világnapjukat ünneplő – és végóráikat élő? – méhek.
ENSZ: Egymillió faj pusztulhat ki a Földről az emberi tevékenység miatt
A természet jelenlegi pusztulása példa nélkül álló az emberiség történetében. Gyorsul a fajok kihalása, aminek súlyos társadalmi következményei várhatók – figyelmeztet az ENSZ Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgáltatás Kormányközi Platformjának plenáris ülésén elfogadott zárónyilatkozat.