Egy holland fiatalember NFT-ként árulja a lelkét

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

Faust a tudásért és a hatalomért adta el a lelkét az ördögnek, a boszorkányok a tranzakció után képesek voltak seprűnyélre kapni és elrepülni a boszorkányszombatok színhelyére, Robert Johnsont pedig maga a Sátán tanította meg gitározni a lelkéért cserébe. Egyik üzlet sem bizonyult túl jó ötletnek, de ez nem tartotta vissza Stijn van Schaikot (művésznevén: Stinust), aki nem szórakozott a keresztúttal, a fekete kakassal vagy a fekete mágiával, hanem egyszerűen árverésre bocsátotta a saját lelkét, méghozzá NFT-ként.

Az NFT (non-fungible token) több szempontból is kézenfekvő választásnak tűnik, már abban az esetben, ha Stinus lelke valóban digitalizálható. Az NFT egyik legfontosabb vonása ugyanis az egyediség, ez biztosítja, hogy egy olyan digitális művészeti alkotásból, amely a neten végtelenül másolható, valaki a megfelelő ellenérték átutalása után az eredetit birtokolja. 

Ez az eredeti példány persze semmiben nem különbözik az adott gif vagy mém többi változatától, csak abban, hogy jár hozzá egy nyugta, és adott esetben tovább is értékesíthető. További előnye az NFT-s lélekárusításnak, hogy ahogyan egy cicás gif esetében, a léleknél sem lehet valamilyen megfogható termékről beszélni, de ez nem akadálya annak, hogy az ember (jelen esetben Stinus) pénzt kaphasson érte.

Bármi is a lélek, a vevő rendelkezik vele

Van Schaik persze nem bízott semmit a véletlenre: már az üzlet részleteit rögzítő szerződésben is leszögezi, hogy személyesen nem hisz a lélek létezésében, ezt pedig a vele szerződő félnek is tudomásul kell vennie. Az árucikk definíciójánál azért Stinus amellett, hogy leszögezi, hogy bármi is legyen a lélek, sem ő, sem a vevő nem tudhatja, mi az, azért karteziánus vonásokat mutat, amikor a lelket „az én halhatatlan, immateriális, spirituális esszenciájaként” határozza meg, amely „a materiális létezéstől független és elkülönülő” szubsztancia.

A vevő aztán azt csinál a lélekkel, amit csak akar, a szerződés IV. szekciója értelmében részben vagy egészben akár fel is áldozhatja egy általa választott istenségnek vagy spirituális entitásnak, de ha kedve támad, akár másba is ültetheti. Stinus arra is felhatalmazza a vevőt, hogy ha a lélek valamilyen oknál fogva továbbállna a vevőtől (például ha létezik lélekvándorlás, pokolra jut stb.), meggátolhassák a szabad mozgásban.

Akárhogy is fog elsülni, van Schaik legalább annyit elért, hogy többen foglalkozzanak az NFT-vel és a kriptovalutákkal – bár ez talán pont az a terület, ahol némi hírverésért cserébe az embernek nem kell feltétlenül a saját lelkét felajánlania, ha árverésre bocsáthat helyette egy cicás gifet is.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: