Megfizetni Nyan Catet: miért ér több tízezer dollárt egy milliárd példányban létező fájl?

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Néhány hónapja kezdődött; gazdag műkedvelők látszólag értéktelen, de műalkotásnak hívott digitális állományokat adtak-vettek több (tíz)ezer dollárért. Ami akkor még kirívó eseteknek látszott, az mostanra begyűrűző trendnek tűnik. A digitálisműkincs-kereskedelem és a hozzá tartozó blockchainalapú kriptovaluta forgalma sosem látott szintre lőtt ki az ethereum-hálózaton, és egyre többen értik, hogy az NFT a nem helyettesíthető token (non-fungible token) rövidítése.

Az NFT nagyon leegyszerűsítve lehetővé teszi digitális állományok (főleg fájlok: kép, videó, zene vagy animáció) adásvételét és birtoklását. A vásárló közvetlenül az alkotónak fizet, méghozzá blockchainalapú kriptovalutával. A kriptovaluta működési elve automatikusan hitelesítési tanúsítványt társít a megvásárolt műkincshez, és a tranzakció nyoma a blockchainben marad, kitörölhetetlenül, jelezve, hogy a digitális mű eredeti példányát ki, mikor és mennyiért vásárolta meg.

Egy példával élve: tízezer dollárnyi kriptovalutáért megveheted az eredeti Nyan Catet. Megkapod érte az eredeti digitális állományt, illetve egy nyugtát, ami bizonyítja, hogy Nyan Cat a tiéd. Nyan Catet bárki lemásolhatja, bárki hozzáférhet, és ugyanazt láthatja belőle, mint te, aki rengeteget fizettél érte. De neked papírod lesz róla, hogy Nyan Cat a tiéd.

Röviden: az NFT-vel ingyenes vagy olcsó hang-, kép- és videófájlokat vehetsz közvetlenül az alkotótól. Forintmilliókért, kriptovalutában fizetve.

A világnak felfognia sem volt ideje, hogy mi az az NFT, mi az a token, mi az a digitális műkincs, és mi az a blockchain (pláne ezek így együttvéve), mire az NFT szélvészgyorsasággal letarolta a piacot. Az NFT-piac forgalmával és fejleményeivel foglalkozó vállalat, a NonFungible jelentése szerint tavaly 250 millió dollárnyi műkincset adtak-vettek a digitálisműkincs-piacon, és az előrejelzésük szerint ez egy éven belül a háromszorosára nőhet.

Fájlokért milliókat?

Legutóbb a popzenész Grimes csinált milliós üzletet az NFT-piacon. A február 28-i árverésén nagyjából hatmillió dollárnyi digitális műkincsen adott túl a Nifty Gateway szolgáltatását használva. A 10 darabos kínálat egyes darabjai egyediek voltak, míg másokról száz- és ezerszámra kínáltak másolatokat.

Az eladott darabok közt volt a Death of the Old című videóklip eredeti példánya, Grimes zenéjével: a nyertes licitáló 389 000 dollárt adott az eredeti fájlért. A csomaghoz tartozó Earth és a Mars című alkotásokból (rövid videók) 700 példány kelt el, közel 1,8 millió dollár értékben; a néhány ezer példányban árult, jellegében hasonló állományok darabára 7500 dollár volt.

Grimes a Guggenheim International Gala koncertjén a New York-i Solomon R. Guggenheim Múzeumban, 2015. november 4-én.Fotó: Nicholas Hunt / Getty Images / AFP

Grimes esete távolról sem egyedi. Egy amerikai digitális művész, Mike Winkelmann – akit sokan művésznevén, Beeple-ként ismernek, tavaly 3,5 millió dollárnyi digitális műkincset adott el a Nifty Gateway-en. 2007 májusa óta mindennap készített egy képet, amiket az Instagramon is megosztott a követőivel.

Winkelmann januárban készült el az 5000. képpel. Ennek örömére készített egy 5000 képkockából álló kollázst a korábbi műveiből, elkeresztelte a végeredményt Everydays: The First 5000 Daysnek, és a Christie’s aukciós házra bízta a műalkotás értékesítését. A szerencsés licitáló megkapta a 21069x21069 pixel felbontású képkollázs eredeti példányát: a digitális képfájlt és a hozzá tartozó NFT-t.

A nyertes nem sajátította ki az Everydayst. A kollázst bárki tetszés szerint lemásolhatja, kinyomtathatja, bekeretezheti, és a nappali falára akaszthatja. Te is – csak a tiéd másolat lesz. De ha az eredetit birtoklod, azt el is adhatod.

A New York-i digitális művész, Mike Winkelmann képei az InstagramonFotó: Mike Winkelmann / Instagram

A gyűjtők blockchainalapú archívumot vezetnek a műalkotások tulajdonjogáról, így az eredeti példányok birtokolhatók és továbbadhatók, illetve nyomon követhetők. Az eredeti példányok tulajdonosai az NFT-piactereken online galériákat és múzeumokat hozhatnak létre, így bárki böngészheti a digitális műkincsgyűjteményüket.

Az NFT-kkel a vásárlók támogathatják a művészeket, de kapnak is valamit cserébe. Lehet, hogy nem akaszthatják ki a kandalló fölé a hatezer dollárért vásárolt .jpg fájlt, de eldicsekedhetnek az ismerőseiknek, hogy megvették a Nyan Catet, a Dramatic Squirrelt, vagy azt a Szalacsi Sándor-videót, amit először feltöltöttek a Youtube-ra. És hiába, hogy bárki letöltheti őket két kattintással, az eredeti állomány – amit sokan annak neveznek, néhányan pedig értékesnek tartanak – soha nem lehet az övék.

Adjunk értéket a remekműnek!

Ehhez mennyire kell hülyének lenni? – kérdezheti elhűlve bárki, aki belegondol, hogy mi értelme több tízezer dollárt fizetni olyan digitális állományokért, amik ingyen vagy olcsón is letölthetők, és mostanra több példányban másolták le őket, mint a demokratikus ellenzék szamizdatjait.

Ha azt nézzük, hogy mennyi gyakorlati haszna van több tízezer dollárt fizetni azért, amit egy kattintással, gyakran teljesen legálisan letölthetünk az internetről, az NFT csakugyan értelmetlen ostobaságnak tűnik. De az NFT támogatói épp azt a szerencsétlen helyzetet akarják felszámolni, amit ma természetesnek tekintünk: hogy a művészek nem juthatnak bevételekhez a digitális műkincsek eladása után.

Mivel a digitális állományok könnyen másolhatók, ez megnehezíti, hogy egyedi és ritka műalkotásokként gondolhassunk rájuk. A képzőművészek és a galériák általában limitált példányszámú nyomatokkal és kiadványokkal tartják fent az exkluzivitás érzetét. Az NFT viszont automatizálja a – jobb szó híján – egyediesítés folyamatát: minden értékesített NFT megismételhetetlen és egyszerű műalkotásokhoz tartozik.

Az NFT megkérdőjelezhetetlen tulajdonjogot ad a sikeres licitálóknak, és segít meghatározni egy-egy alkotás piaci értékét. A kriptográfiai és peer-to-peer hálózatokon használt blockchain ellenáll minden hekkelési és belenyúlási kísérletnek, így hasznos lehet fontos adatok rögzítésénél. Ilyen fontos adat egy drága műalkotás tulajdonjoga, amit a rendszer természetéből fakadóan nem központi adatbázisban, hanem a kriptovaluta decentralizált rendszerében tárolnak. A blockchainnel rögzíthetők és nyomon követhetők a tokenek keletkezési körülményei, illetve a változásai, ha a vásárló úgy dönt, hogy továbbadja a műalkotás tulajdonjogát valaki másnak.

Az oszthatatlan valuta

Az NFT-t működtető technológiát a kanadai Dapper Labs hozta létre, amikor 2017-ben megalkották a CryptoKitties-t, a bitcoinkorszak gyűjtögetős kártyajátékát. A játékban használt kártyákhoz egyedi azonosítók tartoztak: ezeket a számsorokat hívták NFT-nek, azaz nem helyettesíthető tokennek. A kártyákhoz tartozó NFT-kkel az Ethereum blokkláncon folyt a kereskedés; a játék végül olyan népszerű lett, hogy az Ethereum működését is lelassította. A CyptoKitties ezután feledésbe merült, de az egyedi tulajdonságai nélkülözhetetlenné tették a digitálisműkincs-kereskedelemben.

A CryptoKitties gyűjtögetős kártyajátéka ugyanazt a digitális fizetési technológiát használta, mint a modern digitálisműkincs-kereskedelemben használt NFT.Illusztráció: Dapper Labs

A hagyományos és kriptovaluták jellegükből kifolyólag felcserélhető, illetve helyettesíthető egységekből állnak. Ha van két bitcoinod, az ugyanannyit fog érni, mint az én két bitcoinom – tehát értékvesztés nélkül elcserélhetjük őket. Ugyanígy, ha van két dollárod, amit eladsz nekem 4x50 centért, mindkettőnknek ugyanannyi pénze lesz. Az is a pénz és a kriptovaluta közös vonása, hogy kisebb egységekre bonthatók. Egy dollár felváltható 100 centre, és a a bitcoinnak is van kisebb kereskedelmi egysége (a satoshi).

Az NFT-k nem így működnek. Ezek a kriptovaluták két speciális Ethereum-szabványra, az ERC-721-re és az ERC-1155-re épülnek; más pénznemekkel és kriptovalutákkal szemben egyediek és oszthatatlanok. Míg a bitcoin és a dollár nagyjából analóg értékhordozók, az NFT-k inkább egyedi objektumokra, például szobrokra vagy képekre emlékeztetnek: ha egy részüket eladjuk, azzal jóvátehetetlenül tönkretesszük az egészet. És azt, hogy mekkora az egész értéke, szubjektív szempontok alapján döntik el.

A felsoroltaknak köszönhetően az NFT-k működése számos ponton átfedést mutat a műkincs-kereskedelemmel, ahol megkülönböztethetetlen és egyedi darabokkal dolgoznak, kiemelt figyelmet fordítanak az értékesített műalkotások hitelességére, és az első értékesítéstől fogva nyomon követhető az eladott művek ára, amit szubjektív szempontok szerint határoznak meg.

Nem a műalkotás az érték, hanem a tulajdonjoga

Az NFT értékét az fogja megadni, ha egyre többen hisznek majd benne, és egyre többen gondolják majd azt, hogy egy NFT megvásárlása valóban biztosítja a számukra egy-egy műalkotás tulajdonjogát. Hiába böngészhetjük az Instagramról Mike Winkelmann komplett életművét, és hiába nézhetjük orrvérzésig Nyan Catet, ez nem ugyanaz, mint az eredetit birtokolni.

„Mindenki megnézheti az interneten a világ legértékesebb műalkotásait, vagy megveheti őket a múzeumokban ábrázolt posztereken. De a tulajdonjog az, amitől az a festmény igazán értékes lesz. Az NFT-kkel nem egyszerűen tulajdonjogot kapsz, hanem egy a blockchainben is megjelenített tulajdonjogot, ami transzparens, és mindenki láthatja.”

mondta a Wirednek Vincent Harrison, egy New York-i galériatulajdonos.

Ha ehhez a gondolathoz szeretnél egy illusztratív példát, gondolj a szürke szigetelőszalaggal falra ragasztott banánra, aminek 150 ezer dollárra becsülték az értékét, amit az sem csökkentett, hogy egy műkritikus megette a kiállított gyümölcsöt. A művész kicserélte azt egy másikkal. De a mű értékét, akárcsak a digitális műkincsek esetében, ezúttal sem a konkrét tárgy jelentette, hanem a hitelesítő tanúsítvány és a vásárlást igazoló dokumentum: a banán megrohadhat, a szigetelőszalag lemállhat a falról, de a vásárlónak papírja lesz róla, hogy ezt az ötletet, ezt a gondolatot ő finanszírozta, és ő vásárolta meg az alkotótól.

Falra ragasztott banán. Nyersanyagár élelmiszerként: 1,5 dollár. Kikiáltási ár műalkotásként: 150 ezer dollár.Fotó: Cindy Ord / Getty Images / AFP

Ahhoz, hogy az NFT széles körben ismertté váljon, nyilván sokat hozzátett, hogy olyan jó nevű aukciós házak is beálltak mögé, mint a Christie’s. Tőlük egyébként sem idegen a digitális technológia támogatása: ők szervezték a 2018-as Art+Tech Summits konferenciát (fő téma: a blockchain), és büszkén hirdetik, hogy ők voltak az első aukciós ház, amely egy algoritmus munkáját adta el. (Edmond Belamy mesterséges intelligencia által rajzolt portréja a becsült ár negyvenszereséért kelt el.)

A Christie’s korábban is indított sikeres aukciókat, ahol digitális állományokat, például videókat és szoftveralapú installációkat adtak el – utóbbiak közé tartozik a teamLab 2018-as alkotása, az Ever Blossoming Life – Gold is. Az NFT viszont annyiban más, hogy a felsoroltakhoz tartoztak fizikai tárgyak, adathordozók vagy minőségi és hitelesítési tanúsítványok is. Az NFT-vel nincs szükség ilyesmire: a sikeres licitáló csak a fájlt és az eladást hitelesítő NFT-t kapja meg.

A Christie’s ezen felül is támogatja az NFT-t. A Makersplace online platformmal közösen dolgoznak egy nyílt szabványon, ami intelligens szerződéseket társítanak az NFT-khez; ezek segítségével az árverésre kerülő műalkotások könnyen és gyorsabban továbbadhatók lehetnek az egyre komplexebb NFT ökoszisztémában.

A tulajdonjog elszáll, a jogdíj marad

A művészek maguk is keresik a blockchainre és más elosztott technológiákra épülő pénzszerzési lehetőségeket. A múlt évtizedben, a londoni Furtherfield-en is vizsgálták a blockchainben rejlő lehetőségeket és korlátokat; a modern kutatásokhoz a Goethe Intézet és a Serpentine Galleries is csatlakozott.

A digitális művészek többsége üdvözli az új trendet. A platformok java könnyen kezelhető: egyszerűen feltölthetik a fájljaikat a rendszerbe, ahol automatikusan létrejönnek a hozzájuk tartozó NFT-k, és várhatnak a beérkező ajánlatokra. Ezek jóval magasabbak lehetnek, mint az egyes nyomatok vagy digitális képekért elkérhető darabár. Hogy a művészek mennyit kereshetnek az NFT-vel, az egyénenként változik. Brendan Dawes – egy brit grafikus művész, aki gépi tanulásra képes algoritmusokkal készít digitális grafikákat – a Wirednek azt mondta, hogy a nyomatokért általában 2000 dollárt fizetnek, de a legutóbbi NFT-jét 37000 dollárért adta el.

Brendan Dawes brit digitális művész mesterséges intelligenciával rajzoltatott képei az InstagramonIllusztráció: Instagram

A digitális jogkezelés, illetve a digitális állományok természete miatt a művész profitszerzése az eredeti mű értékesítése után sem szűnik meg automatikusan. Szinyei Merse Pál csak egyszer adhatta el a Lilaruhás nőt, de egy digitális másolatot akárhányszor tovább lehet adni, és az eladások után a művész mindig jutalékot kap. Ha valaki megvesz egy Dawes-grafikát, és eladja valaki másnak, Dawes-nak 10 százalék jár a vételárból.

Hogy ki miért száll be az NFT-bizniszbe, annak számos oka lehet. Ez attól is függ, hogy az illető eladóként vagy vásárlóként látogatja az aukciós oldalakat. A digitális műkincsekkel kereskedő feleket nehéz lenne homogén masszaként leírni, de mindannyiuknak van rá oka, hogy odafigyeljenek az NFT-re:

  • Befektetők. A kriptovaluta-mágnások már régóta foglalkoznak kriptovalutákkal; szorosan követik a trendeket, és mindig arra törekszenek, hogy a legújabb, legnagyobb megtérüléssel kecsegtető technológiába fektessék a pénzüket.
  • Altruisták. Mások jótékonysági célra fordítják a bevételeik egy részét. A Nifty Gateway a Grimes-árverés meg nem nevezett hányadát a Carbon180-nak, a légkör szén-dioxid tartalmának csökkentésén dolgozó nonprofit szervezetnek juttatja.
  • Mecénások. James Beck, az NFT-kezelésre alkalmas mobilalkalmazás-fejlesztő, a ConsenSys igazgatója szerint egyes üzletemberek nemcsak jövedelmező befektetéseket keresnek, hanem szeretnének úgy gondolni magukra, mint bőkezű mecénásokra; ezért döntenek úgy, hogy NFT-re költik a kriptovalutájukat.
  • Spekulánsok. Az NFT-k spekulatív értékhordozók, és számos piactéren kísérletezhetünk az újraértékesítésükkel. Elvileg az sem lehetetlen, hogy egy-egy digitális műalkotás tulajdonjogát sokkal többért adjuk el, mint amennyiért vásároltuk – igaz, ki tudja előre megjósolni a Nyan Cat-animációk és Grimes-videóklipek árfolyamát? A jelek szerint sokan megpróbálják, mert az olyan platformok, mint a Rarible, az OpenSea vagy a többször említett Nifty Gateway aukcióin adják-veszik az NFT-ket, és gyakran az eredeti vételárnál jóval magasabb áron.

Hogy a formátum jövője mi lesz hosszú távon, azt lehetetlen megjósolni. Ma kétkedve fogadjuk, hogy a sok százmillió dolláros pénzmozgás mögött valódi értékek húzódnának meg, de néhány évtizede Roy Lichtenstein pop-artjáról, Malevics fehér alapon fehér négyzetéről, Mark Rothko minimalizmusáról vagy Andy Warhol leveskonzerv-plakátjairól és lemezborítóiról is ezt állították: hogy ezek nem műalkotások, ez nem művészet, és nem értékhordozó. Aztán látjuk, hová fajultak a dolgok: ma mindenki rendelhet magának Lichtenstein-nyomtatot vagy Klimt-posztert. De nem mondja senki, hogy a sokszorosítás elvett az értékükből, sem azt, hogy az alapművek értéktelenek lennének.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: