A Mercedes már az orosz gázcsapok elzárására készül
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az orosz-ukrán háború miatt emelkedő energiaárak miatt a Mercedes is azon dolgozik, hogy minél kevesebb gázt használjon a gyártáshoz – ez egyébként is jól illik az autóipar évek óta zajló zöldítési törekvéseihez.
Ola Kaellenius, a Mercedes vezérigazgatója szerint még nem lehet tudni, hogy elzárják-e az oroszok a gázcsapokat, mindenesetre a cég készül erre az eshetőségre is. A német autógyárak rengeteg fosszilis üzemanyagot fogyasztanak: a gyártáshoz felhasznált energia több mint fele származik ilyen forrásból, ezen belül pedig a földgáz a domináns.
Az autógyárak már a háború előtt is igyekeztek megújuló energiaforrásokat keresni, de kevés sikerrel: a telephelyeken lévő szél- és naperőművek a Volkswagen esetében mindössze a felhasznált energia 1 százalékát fedezték, a Mercedes-Benznél és a BMW-nél pedig még ennél is kevesebbet. A pontosabb adatokra csak a Reuters elemzése alapján lehet következtetni, mivel a legtöbb cég nem szívesen oszt meg részleteket, de a BMW szóvivője szerint gáz nélkül a cég lehúzhatná a rolót, egyedül megújuló forrásokból nem tudnák fedezni az energiaszükségletüket.
Az orosz gázra pedig nagy szükség van az autógyártásban: hiába próbálják visszaszorítani a felhasznált gáz mennyiségét, a gyártási folyamatok többségéhez még akkor is fosszilis forrásokat használnak, ha papíron mégis megújuló energiáról van szó.
Tanústványbiznisz
A cégek ugyanis úgy használnak megújuló energiát, hogy adott esetben ez nem érinti mondjuk a festőüzemekben felhasznált energiát: a vállalatok energetikai tanúsítványokat vásárolnak, de az üzemek ettől még működhetnek gázzal. Christoph Riechmann energiakutató szerint a tanúsítványok rendszere átláthatatlan, így egészen addig, míg úgy adják-veszik őket, hogy még a forrásukról sem lehet pontosabb adatokhoz hozzáférni, ezek a zöldítési törekvések magát a gyártást nem is feltétlenül érintik.
Harald Wilhelm, a Mercedes pénzügyi igazgatója szerint különösebb aggodalomra nincsen oka a cégnek, ennek ellenére igyekeznek csökkenteni a felhasznált földgáz mennyiségét. Az orosz gázstop egyelőre csak az autógyár Lengyelországban működő üzemeit érinti, a megújulókra való átállásról pedig a cég a német kormánnyal szoros együttműködésben készít majd terveket.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Gigászok csatája: Elon Musk szerint a megújulókban, Bill Gates szerint az atomenergiában a jövő
Bill Gates cége környezetbarát atomreaktorokkal segítené a nap- és szélerőműveket kedvezőtlen időjárás esetén, de Elon Musk szerint az óriási akkumulátorok megoldják majd az energiatárolást. Kutatók szerint egyébként sem fér meg egymás mellett a nukleáris energia és a megújulók, és rosszul járnak azok az országok, amelyek atomenergiába fektetnek.
A német kormány brutálisan megtámogatja az elektromos autózást
Jelentősen megemelnék az elektromos gépjárművek vásárláshoz nyújtható támogatások mértékét, így 2030-ra 10 millió elektromos autó koptathatja a németországi utak aszfaltját.
Tényleg a német autógyártók tartják lélegeztetőgépen a halott magyar gazdaságot?
A hazai járműgyártás zöméért felelős külföldi autógyárak tényleges részesedése a nemzeti össztermékből 2016-ban mindössze 5 százalékos volt. És bár jönnek az új gyárak, még így is kevés az esély rá, hogy kiszolgáltatottá váljunk az Audinak, a BMW-nek vagy a Mercedesnek.