Futótűzként terjed a Tiktokon a teszt, ami azt ígéri, hogy négy perc alatt megmondja, mennyire vagy kreatív

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

Tavaly a Twitteren futott nagyot, most a Tiktokon kapták fel a tesztet, ami azt ígéri, hogy pár perc alatt megállapítja, mennyire kreatív a kitöltője. Az eltérő asszociációkra épülő DAT (Divergent Association Test) kitöltője a feladat megoldása után egy pontszámot kap, amit rögtön össze is tud hasonlítani a többiekével. Az alábbi Tiktok-videón Kamri Noel azzal büszkélkedik másfél millió követőjének, hogy 94,49 pontot ért el a teszten, ami jobb az összes kitöltő 99,32 százalékának eredményénél.  A videót eddig 374 ezren látták.

De mi az a DAT?

Jay Olson, a montréali McGill Egyetem Pszichológiai Intézetének posztdoktori ösztöndíjasa és munkatársai 2021 júliusában publikálták a DAT-tesztre vonatkozó kutatásuk eredményeit az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ban. (Olson hosszú évek óta foglalkozik a a divergens gondolkodási teszt kidolgozásával, aminek alapötletét egy gyermekkori játékából merítette.) A teszt arra a feltételezésre épül, hogy a kreativitás egy területe, a divergens gondolkodás, vagyis az a képesség, hogy különböző megoldásokat találunk ki egy adott probléma megoldására, mérhető és számszerűsíthető az egyszerű feladat megoldásával. 

A teszten elért magas pontszám azonban önmagában nem jelent kimagasló kreativitást, ahogy a szerényebb eredmények sem jelentik azt, hogy a kitöltő nem kreatív. Olson a Popular Science-nek elmondta, hogy a teszt csak a kreativitás egy részének vizsgálatára alkalmas. 

A tesztet itt lehet kitölteni. 

Figyelem, innen csak az olvassa, aki nem akar csalni!

A DAT-tesztben tíz szót, pontosabban köznevet kell egymás után megadni; a teszt kiértékelése során az első hetet veszik figyelembe. A szavak közötti szemantikai távolság számszerűsítéséből jön létre a végső pontszám – minél távolabb állnak egymástól az egyes szavak jelentésüket tekintve, annál kreatívabbnak bizonyul a teszt kitöltője. Ha például valaki az ajtóról az ablakra asszociál, nem szerez túl sok pontot, mert a két szó közötti fogalmi távolság csekély. Ha viszont az ajtóról a holló jut az eszébe, számíthat rá, hogy előkelő helyen végez a többiekhez képest. 

A kutatók az egyes szavakat, illetve a köztük fennálló szemantikai távolságot a Stanford Egyetem GloVe tanulási algoritmusának segítségével dolgozták át számokká, és ezt a rangsort használják a számítógépes tesztek kiértékeléséhez. A minimális pontszám 0, amikor a két szó ugyanaz, tehát az ajtóról az ajtóra asszociál a nem túl kreatív tesztalany; az elméletileg elérhető maximális pontszám 200, amikor fogalmilag a lehető legtávolabbi szót választja. Olsenék tanulmánya szerint a teszt kitöltői a gyakorlatban 65 és 90 pont közötti eredményt szoktak elérni, és pontszám szinte soha nem haladja meg a 100-at.

Íme egy lehetséges asszociációs lánc, kezdve a már említett ajtóval és hollóval, és az egyek szavak közötti szemantikai távolságokkal. Ezek átlaga adja a 88,62 pontos végeredményt. 

Az átlagos pontszám 78, a legtöbben 74 és 82 közötti pontot érnek el

A kreativitás számszerűsítésének ötlete a kognitív képességek felértékelődése miatt egyre fontosabbá válik. Mivel ez olyan emberi képesség, amit a mesterséges intelligencia egyelőre nem tud lemásolni, a hosszú távú versenyképesség egyik zálogát is jelentheti.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: