Küszöbön a rákszűrés forradalma az amerikai vérteszt első éles teszteredményei szerint
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az amerikai Grail egészségügyi cég Galleri nevű vértesztjét a brit egészségügyi szolgálat, az NHS 2021 őszén kezdte alkalmazni a gyakorlatban – írtuk meg a tavalyi cikkünkben. Az Európai Orvosi Onkológiai Társaság jelenleg is zajló párizsi kongresszusán ismertették az első tömeges tesztelés paradigmaváltást ígérő eredményeit.
A kongresszuson vasárnap bemutatott eredményekről Deborah Schrag, az amerikai fejlesztést végző kutatócsoport vezetője a Guardiannek elmondta, hogy a vérmintákban a daganatok genetikai kódjainak töredékeit kereső eljárást 6621 önkéntes brit vérmintáján tesztelték az NHS jóvoltából.
A vizsgálatokat kiértékelő tanulmány szerint a Galleri 92 esetben jelzett lehetséges rákos megbetegedést. A további, már konkrét daganattípust kereső vizsgálatok végül a riasztások harmadánál igazolták a gyanút, a diagnózisok egy része a rák korai stádiumát állapította meg, a többi esetben pedig olyan típusát találták a betegségnek, amelyeket nem tudnak kiszűrni a jelenleg a világon alkalmazott rutineljárások. Schrag szerint a felismerés és a terápia megkezdése között egyetlen esetben sem telt el három hónapnál több idő.
A teszt az emlő, a máj, a tüdő és a vastagbél daganatai mellett vér-, petefészek- és hasnyálmirigyrákot is kiszűrt, ezeket a mostani módszerekkel jellemzően késői stádiumban fedezik fel az orvosok, így mindkét esetben alacsonyak a túlélési esélyek. A Guardian szerint a Galleri jól vizsgázott abban is, hogy a pozitív eredményű páciensek 38 százalékánál igazolódott a gyanú, ami a fals pozitív mutatót tekintve állítólag világszínvonalú teljesítmény.
Az NHS égisze alatti éles tesztelés következő, 165 ezer önkéntes bevonásával zajló fázisának eredménye 2023 elejére várható. Amennyiben a Galleri abban is hasonló hatékonysággal teljesít, a fejlesztői szerint minden kész áll a rákszűrésben a korszakváltásra.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Ötvenféle rákos daganatot ismer fel egy egyszerű vérteszt, a brit egészségügy már teszteli
Első körben 140 ezer, majd további egymillió 50 év fölötti páciensen tesztelik a genetikai kódtöredékeket kereső eszközt, amelytől azt várják, hogy forradalmasítja a rákdiagnosztikát.
Négy évvel a tünetek megjelenése előtt jelezte a rákot egy vérteszt
A több mint tíz éven át zajló kutatásban 123 115 egészséges tesztalanytól vettek vérplazmát, és a teszt mintegy 90 százalékos pontossággal mutatta ki a későbbi daganatos megbetegedés valószínűségét.
Egy kutató szerint a vérből is kimutatható a rák, 110 millió dollárt fektettek a módszerébe
A folyékony biopsziának is nevezett módszer kísérletekben már működött, de messze van még az atombiztostól. Mégis melléállt egy befektetőcsoport, mert nagy a verseny, hogy ki dob először piacra a rák korai felismerésére alkalmas eszközt.