Kína még néhány évig lehet nagyhatalom, aztán évtizedeken belül a harmadára csökkenhet a népessége

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

Évtizedek óta foglalkoztatja a világot a nagy kérdés, hogy meddig növekedhet még a Föld legnépesebb országa, Kína lakossága. Könnyen lehet, hogy végre megkaptuk a választ: 2022-ig.

Bár az országban 2016-ban eltörölték a közel negyven évig hatályban lévő egygyermekes politikát, sőt tavaly óta már különböző adókedvezményekkel és más pénzügyi támogatásokkal is arra ösztönzik a nőket, hogy három gyereket szüljenek, az elmúlt öt évben folyamatosan csökken a születések száma – míg a 2016-os csúcson 17,9 millió újszülöttet regisztráltak Kínában, addig 2021-ben ez 10,6 millióra csökkent, ami 1949 óta a legalacsonyabb szám.

A tavalyi negatív születési rekord nemcsak 11,5 százalékos csökkenést jelentett az előző évhez képest, hanem azt is, hogy a teljes termékenységi arányszám (amely azt mutatja, hogy egy nő hány gyereket szülhet élete során) 1,15-ig zuhant – csak összehasonlításképp, ez a mutató 1970-ben 5,81-en állt, az 1980-as években 2,5–2,7 körül mozgott, és a népességszám hosszú távú fenntartásához legalább a 2,1-et el kell érnie.

Kína népessége az elmúlt hatvan évben 660 millióról 1,4 milliárd fölé emelkedett, és az ország ezzel párhuzamosan a világ egyik vezető gazdasági nagyhatalmává nőtte ki magát, de az említett trendek miatt már a jövő évtől folyamatos népességcsökkenés, a lakosság elöregedése és az ebből következő gazdasági hanyatlás várható az országban. Bár az ENSZ becslései szerint Kína népessége csak 2026-tól indulhat csökkenésnek, a pekingi Yuwa Népességkutató Intézet és a Sanghaji Társadalomtudományi Akadémia pedig 2024-re teszi a hanyatlás kezdetének dátumát, akad egy kutató, aki már a jövő évtől csökkenést jósol.

Grafika: Qubit

Yi Fuxian, a Wisconsin–Madison Egyetem kutatója hosszú ideje figyelemmel kíséri a kínai demográfiai adatokat, és a sanghaji rendőrségtől kiszivárgott dokumentumok alapján azt állítja, hogy Kína már ma is bőszen kozmetikázza a statisztikákat – Yi szerint így az ország lakosainak valós száma már ma sem 1,41 milliárd, hanem csak 1,28 milliárd, és a népesség már 2018-ban csökkenésnek indult.

Egyre később házasodnak, és a megélhetési költségek is nőnek

A családtámogatások ellenére bekövetkező népességcsökkenést gyakran a kínai társadalomban mély nyomot hagyó egygyermekes politika számlájára írják, és annak hosszú távú hatásaként írják le: a lakosok hozzászoktak a kisebb családokhoz, gazdaságilag is arra rendezkedtek be; kisebb lakásokban élnek, és a családi költségeiket is egy utódra tervezik.

Ehhez adódnak hozzá a megélhetés növekvő költségei, amelyek a covidjárvány alatti intézkedések, lezárások miatt még tovább nőttek. „Egyértelműen hatással van a gyermekvállalással kapcsolatos döntésekre, ha nagy a gazdasági nyomás, és az emberek úgy érzik, a megélhetésük veszélybe került” – mondta a Wall Street Journalnek Peng Hsziu-csian, az ausztráliai Victoriai Egyetem társadalomkutatója. A lap több olyan kínai történetét is bemutatja, aki a járvány alatt vált munkanélkülivé, és ezért tette parkolópályára a családalapítási terveit.

A házasságok száma lassan egy évtizede meredeken csökken. Míg hosszú emelkedés után 2013-ra jutott a csúcsra a bejegyzett házasságok száma, azóta minden évben kevesebben kötöttek házasságot az előző évhez képest, és a 13,3 milliós csúcsérték 2021-re 7,6 millióra csökkent – ez a legalacsonyabb szám az 1980-as évek közepe óta, vagyis azóta, hogy statisztikákat vezetnek a kínai házasságokról.

A demográfiai válságon az sem segít, hogy egyre idősebb korban kötnek házasságot a kínaiak, és az adatok szerint minél később kerül sor az esküvőre, annál inkább csökken a családalapításra való hajlam. Miközben az első házasságkötés idején 1990-ben átlagosan 22 évesek voltak a nők és 24 évesek a férfiak, majd 2016-ra ez 25 és 27 évre emelkedett, tavaly a házasságkötések több mint fele 30 éven felüliek között történt.

Szintén az elhibázott egygyermekes politika hozadéka, hogy jóval kevesebb a szülőkorú nő Kínában ma, mint akár az 1980-as években, vagy épp a világ többi részén. Míg globálisan átlagosan 106 fiúgyermek jut 100 lányra az újszülöttek körében, addig Kínában ez – régiótól függően – 120-130-ra nőtt az elmúlt évtizedekben. Az egygyermekes politika évei alatt ugyanis sokan a fiú utódokat preferálták, így a születendő lányok esetében gyakran abortuszhoz folyamodtak a kínai anyák, de a lányok körében sokkal magasabb volt a csecsemőkori halálozás is, vélhetően a szándékos alultáplálás vagy egészségügyi elhanyagolás miatt – hogy aztán újra szülhessenek, remélhetőleg fiút.

Gazdasági nagyhatalomból nyugdíjas-nagyhatalom

Ezeknek a folyamatoknak az ország gazdaságára is óriási hatásuk lesz. A munkaképes korú kínaiak száma már 2014-ben a csúcsra ért, és azóta egymilliárd fő alá csökkent, de a zuhanás az évszázad végéig sem áll meg, és már a 2080-as évekre a mai szám harmadára zsugorodik. Ezzel párhuzamosan a 65 év felettiek száma egyre nő, és bár a mai közel 200 millió nyugdíjas száma a 2050-es években 450 millió körül csúcsosodik, a két korcsoport egy ponton, a 2080-as években találkozik, és onnantól több nyugdíjasa lesz Kínának, mint munkaképes állampolgára.

Mivel az ország az elmúlt évtizedekben az úgynevezett demográfiai hozadékának köszönhette a meredek gazdasági felemelkedését, tehát annak, hogy jóval több munkaképes fiatal élt a társadalmában, mint idősebb felnőtt, az ellentétes jövőbeli trendek gazdasági hanyatlást vetítenek elő. Hogy ki veheti át Kína helyét? Elég csak a szomszédos, nagyon fiatal népességgel rendelkező Indiára tekinteni: az ENSZ előrejelzései szerint Kína népessége 2100-ra majdnem feleakkora lesz, mint a potenciálisan 1,5 milliárd lakos fölé emelkedő Indiáé, de már 2050-re is 300 millióval többen élhetnek majd az 1,67 milliárd lakosú Indiában, mint Kínában.

A gyorsan csökkenő munkaképes lakosság miatt megnövekedett munkaerőköltségek egyben azt is jelentik, hogy az olcsó termékek munkaintenzív gyártása idővel áthelyeződik Kínából az olcsóbb munkaerőt kínáló országokba, például Indiába és Bangladesbe, vagy éppen Vietnámba, ahol már ma is feleakkorák a munkaerőköltségek a gyártás területén, mint Kínában. Ez azzal is együtt jár, hogy az erőforrásaikat Kínába exportáló országok (pl. Ausztrália) és a nagy importőrök (pl. az Egyesült Államok) is az új termelőközpontok felé fordulnak majd Kína helyett.

Mindeközben Kínának több erőforrást kell fordítania az idősödő lakosság igényeinek kielégítésére, vagyis az egészségügyi, orvosi és idősgondozási szolgáltatásokra. A Victoriai Egyetem számításai szerint a kínai kötelező nyugdíjkorhatárok megváltoztatása nélkül (60 év a férfiaknál, 55 a női irodai dolgozóknál, 50 a női munkásoknál) a nyugdíjak kifizetésére fordított állami költség az ötszörösére nőhet az évszázad végére: míg 2020-ban a GDP 4 százalékát tette ki, 2100-ra a 20 százalékát is elérheti.

A folyamatok geopolitikai következményeiről a Foreign Policy azt írta, hogy ha Kína a következő néhány évben át is venné az első számú gazdasági nagyhatalom szerepét az Egyesült Államoktól, az ázsiai ország elsősége nem tartana sokáig, hiszen míg Kína népessége csökkenésnek indul, az egy főre jutó jövedelmet tekintve sokkal erősebb (nominálisan hatszor, vásárlóerő-paritáson számolva 3,6-szor nagyobb) Egyesült Államoké a mai 338 millióról a 400 millió felé növekszik az évszázad végéig, így évtizedeken belül óriásit változhat a két ország egymáshoz viszonyított aránya. Ma az USA népességeét tekintve negyedakkora, mint Kína, a különböző számítások alapján 2075 és 2100 között viszont már feleakkora lehet.

Az elemzés szerint a következő egy-két évtizedben óriási szerepe lesz a bevándorlásnak a gazdasági hatalmak dinamikájában. Míg a globális északon gyorsul az elöregedés üteme, Afrikában egyre több lesz a munkaképes korú fiatal, így a népesség összetétele mellett a gazdasági teljesítményt is nagymértékben befolyásolja majd, hogy melyik ország hogyan áll a bevándorlás kérdéséhez – márpedig az Egyesült Államokban ennek bevett hagyománya van, ellentétben a keveredést történelmileg ellenző Kínával.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

* * *
Forró őszünk van, de vajon hogyan oldható meg a pedagóguskrízis? Hova vezet az erőltetett iskolai központosítás? Tényleg egyfajta kasztrendszerszer felé tart az ország? Októberi tudományos estünkre a magyar közoktatás problémáival készülünk: öt okos kutatóval, négy előadással, vitával és kerekasztallal, zárásként pedig improvizatív zenével és bárral. Mindez izgalmas helyszínen, a margitszigeti Kristályban vár majd rátok október 4-én, kedden 18:00-tól. Jegyeket itt tudtok venni, gyertek el, jó lesz!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: