Tíz éve nem égett annyi erdő Brazíliában, mint idén szeptemberben

2022.09.27. · tudomány

Ég az erdő Amazóniában, méghozzá nem is magától: a termőföldekre vágyó telepesek szeptemberben és októberben hódítanak el új területeket az őserdőtől, így nem is nagyon meglepő, hogy megszaporodtak a tüzek ebben az időszakban – de az már igen, hogy most mekkora területen pusztítanak az erdőtüzek. A tavalyi égetésekhez képest 120 százalékkal nagyobb terület égett idén szeptemberben, ezzel pedig tízéves rekord dőlt meg.

Brazíliában egy átlagos szeptemberi időszak alatt 32 ezer tűzesetet regisztrálnak, ehhez képest idén 36,850 tűzfészekről számoltak be, ennél csak 2010 szeptemberében észleltek több tüzet, ekkor 43,933 riasztást adtak ki erdőtűz miatt. Bár Jair Bolsonaro tavaly megesküdött rá, hogy az országban 2030-ra véget vetnek az erdőégetés gyakorlatának, mindeddig nem történtek lényegi lépések az ügyben, az elnök kritikusai szerint azért sem, mert Bolsonaro így próbál kedvezni az erdőirtást végző telepeseknek.

Az esőerdő nem gyullad ki magától: Brazíliában szeptemberben a legmelegebb és legszárazabb az idő, így az égetést is ilyenkor szokás megkezdeni. A tűz gyakran elszabadul, az erdőtüzeket pedig csak az októberi esők tudják megfékezni. A helyzetet tovább rontja a klímaváltozás: normális körülmények között az amazóniai esőerdők sosem száradnának ki annyira, hogy nagyobb területen pusztíthassanak a tüzek, a száraz és meleg idő miatt viszont mostanra egyre nagyobb problémát jelentenek az erdőégetések.

Nincs itt semmi látnivaló

Bolsonaro tagadja, hogy bármi probléma lenne, márpedig van: az elnök 2019-es hatalomra jutását követően megemelkedett a tűzesetek száma, 2020-ban 51 százalékkal több tűzfészket regisztráltak, mint az elnök megválasztása előtt. Annak ellenére, hogy állami intézmények adatairól van szó, az elnök szerint nincs itt semmi látnivaló – ráadásul az amazóniai esőerdő a braziloké, így az ország autonómiáját is sérti, ha bárki kifogásolja, hogy miért gyújtják fel.

photo_camera Ég az erdő Humaitában, Amazónia déli részén Fotó: MICHAEL DANTAS/AFP

Brazíliában októberben tartanak választásokat, éppen akkor, amikor beköszönt az esős időszak, így az erdőknek ez már valószínűleg mindegy – de Bolsonarónak nem: kihívója, Luiz Inacio Lula da Silva komolyabb környezetvédelmi intézkedéseket ígér, ezért sokan attól tartanak, hogy a telepesek kihasználják még azt a minimális időt is, ami a választásokig maradt, és még intenzívebben pusztítják majd az esőerdőt.

Ricardo Galvao, a brazil űrügynökség (INPE) egykori vezetője szerint Brazília egykor mintaállamnak számított az esőerdők megőrzésében, vagy legalábbis a védett területek nyilvántartásában, Bolsonaro kormánya azonban elvette a pénzt ezektől a projektektől, ami viszont megmaradt, az nem sok jót ígér: az idei rekordot is az INPE műholdas megfigyelései rögzítették.

Bolsonaro szerint továbbra sincs itt semmi látnivaló, a kormány példásan védi az erdőket, és amint mondja, a katonaságot is bevetették az illegális fakitermelés és az erdőirtások megakadályozására. Az elnök az erdőirtásokról szóló híreket a múlt héten tartott beszédében médiahisztinek nevezte: szerinte azzal együtt, hogy Amazóniában tíz éve nem pusztított ennyi erdőtűz, a brazil természetvédelem jobban teljesít, az ország egész területén ugyanis jóval kevesebb felületen ég az erdő, mint a korábbi években.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás