Megdöntötte a síkfutás robotrekordját az 1 millió dollárból fejlesztett oregoni Cassie
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Álló rajtból indulva 24,73 másodperces történelmi idő alatt teljesítette a 100 méteres távot az Agility Robotics nevű egyetemi cég kétlábú robotja – jelentette be még kedden, szeptember 27-én az Oregoni Állami Egyetem (OSU).
A Berkley-n fejlesztett, járni magától megtanuló társához hasonlóan szintén Cassie-nek keresztelt, de nem citrom-, hanem narancssárga robot állítólag az első kétlábú szerkezet, amely gépi tanulást használ a futójárás vezérlésére, kültérben is.
Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege, a DARPA 1 millió dolláros támogatásával zajló 16 hónapos fejlesztési munkával elért, Guiness-rekordként hitelesített eredmény a valaha mért legrövidebb idő, amely alatt egy robot lefutotta a 100 métert.
A 100 méteres rekord előzménye, hogy a robotnak 2021-ben alig több mint 53 perc alatt már sikerült lefutni 5 kilométert esés nélkül. Ez már csak azért is lényeges, mert a fejlesztői csapat szerint szerint az álló helyzetből történő indulás és a megállás sokkal komplikáltabb és nehezebb feladat, mint maga a futás, hasonlóan ahhoz, ahogy a felszállás és a landolás is jóval nehezebb, mint a tényleges repülés. „Ezt a 100 méteres eredményt a mechanikus hardvertervezés és a hardver vezérlésére szolgáló fejlett mesterséges intelligencia mély együttműködésével sikerült elérni” – idézi az egyetemi közlemény Jonathan Hurst-t, az Agility Robotics technológiai vezetőjét, az OSU robotika professzorát.
A történelmi robotvágtát dokumentáló videó ezen a linken érhető el.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Repülni, gördeszkázni és kötélen sétálni is tud a Caltech új robotja, Leonardo
A kaliforniai kutatók azt a mozgásformát próbálták leutánozni a propelleres robot segítségével, amikor a madarak szárnyaik csapkodásával és apró szökkenésekkel közlekednek a villanyvezetékeken. Az eredmény: bámulatos egyensúly.
Magától tanult meg járni Cassie, a Berkeley-n fejlesztett kétlábú robot
Míg a Boston Dynamics látványosan táncoló robotjai a mérnökök finomhangolásának köszönhetik tudásukat, a Kaliforniai Egyetemen fejlesztett Cassie mesterséges intelligenciája rengeteg próbálkozás után, saját erőből tanult meg sétálni és lábon maradni a legkülönbözőbb körülmények között.
Megérkezett Magyarországra Spot, a Boston Dynamics csótányszerű robotkutyája
Nem sárga, mint a szériadarabok, hanem neonzöld, nem Spotnak hívják, hanem Alíznak, és nem célfeladatot lát el, hanem innovációra ösztönöz. A zöld gépállat funkcionalitása korlátozott, az árából házat vehetnénk, a haszna még nem látszik, mégis jó, hogy van.