A hímek csak akkor gondoskodnak utódaikról, ha a megtermékenyítés a nőstény szervezetén kívül történik

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

A szalamandrák többféleképpen is megtermékenyülhetnek: vannak fajok, amelyeknél a nőstény petét rak, majd a hím ezeket termékenyíti meg, míg más fajoknál a hím megtermékenyíti a nőstényt, majd utóbbi eleve megtermékenyített petéket rak, amelyekből kifejlődnek az utódok. Mint most az ELKH Ökológiai Kutatóközpont tudósai által vezetett kutatócsoportnak a Nature Scientific Reportsban megjelent tanulmányából kiderül, a hímek csak akkor vesznek részt az utódgondozásban, ha a petéket a nőstény szervezetén kívül termékenyítették meg. Azokban az esetekben, amikor a peték a nőstényen belül termékenyültek meg, a fiatal utódokat az anyaállat gondozza.  

A gőték és a szalamandrák a kétéltűek közé tartoznak, a kutatók a vizsgálat esetében nem tettek különbséget a gőték és a szalamandrák egyes fajai között, miután a különböző elnevezés nem rendszertani, csak életmódbeli különbségeket takar, így a tanulmányban szalamandraként tekintettek az összes farkos kétéltűre. A kutatók által vizsgált 181 szalamandrafaj 46 százalékára, 81 fajra egyáltalán nem jellemző az utódgondozás. A maradék 54 százalék esetében az utódokat 10 faj (5,5 százalék) esetében a hím, míg 88 faj (48,5 százalék) esetében a nőstény állat gondozza. Olyan fajt nem találtak a kutatók, amelynél mindkét szülő részt vett volna az utódok felnevelésében. Az evolúciós rekonstrukció alapján azonban úgy tűnik, hogy eredetileg a szalamandrák csak két stratégiát követtek, a jelenlegi három helyett: vagy nem gondoskodtak utódaikról, vagy a hím állat gondozta azokat. 

Az elevenszülés egyáltalán nem jellemző a szalamandrákra, mindössze két evolúciós ág esetében alakult ki, ezek egyikébe tartozik a Magyarországon is élő foltos szalamandra. A szalamandrafajok többségénél a halakéhoz hasonló külső megtermékenyítés belsővé alakult: a hímek egy spermatokot raknak a talajra vagy a vízfenékre, amelyet a nőstény a kloákájával felszippant. A kutatók szerint azért alakulhatott ki az anyai utódgondozás ezeknél a fajoknál, mert a belső megtermékenyítésű fajok esetében az anya állat biztosabb abban, hogy az utódok az ő genetikai állományát hordozzák. 

Ha valaki gondoz, az többnyire a nőstényFotó: Petar Milošević

A megtermékenyítés módja mellett az utódgondozás függ attól is, hová rakja a nőstény a petéket: a hímek kizárólag azoknak a fajoknak az esetében gondozzák utódaikat, amelyeknél a nőstény a vízbe petézik, míg gondozó nőstények mind a vízbe, mind a szárazföldre petét rakó szalamandrafajok esetében előfordultak. Miután az utódaikról gondoskodó nőstények kifejlődése hozzájárult a szárazföldi szaporodású szalamandrafajok kialakulásához, ez egyúttal azt is alátámasztja, hogy a nőstény szervezetén belüli megtermékenyítés fontos előzménye lehetett az utódaikról gondoskodó nőstények evolúciós szelekciójának.

Az utódgondozó hímek esetében a méret is fontos szempontnak bizonyult: a nagyobbra növő fajok hímei inkább bizonyultak gondoskodónak, mint a kisebbeké. A kutatók úgy vélik, hogy a nagyobb fajok hatékonyabban tudják védeni a területet, ahová több nőstény is lerakja a petéit, így biztosítják, hogy minél több pete esetében örökítsék tovább a saját génállományukat. A belső megtermékenyítésű fajok esetében azonban az ivarsejtjeiktől megszabaduló apák azonnal továbbállhatnak, hogy új párt keressenek – írja sajtóközleményében az ELKH Ökológiai Kutatóközpontja.

A klímaváltozás apropóján a Vági Balázs evolúcióbiológus vezette kutatók azt is vizsgálták, mennyiben járul hozzá a hőmérséklet emelkedése vagy a csapadékmennyiség változása a szalamandraszülők gondoskodási hajlandóságához. A hím egyedekéhez sehogy, a nőstényeknél viszont azt figyelték, hogy – különösen a szárazföldi peterakók esetében – az alacsonyabb éves középhőmérséklet és a nagyobb csapadékmennyiség fokozza a nőstények gondoskodási hajlandóságát. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: