Ha van rajta ársapka, az a baj, ha nincs, akkor meg az

Az ársapkák és a magas infláció rövid idő alatt jelentős hatást gyakorolhatnak a háztartások fogyasztási döntéseire. Az infláció számítási módszertana következtében ha megnövekszik az ársapkás termékekre a kereslet a nem ársapkás termékek kárára, a valós infláció alacsonyabb lesz, mint amit a Központi Statisztikai hivatal (KSH) mér. Ugyanígy, ha hiány alakul ki a hatósági áras termékekből, az a drágább (és gyorsan dráguló) termékek irányába viheti el a fogyasztókat, ami felfelé térítheti el a valós fogyasztói árindexet a hivatalostól. Elemzésünkben ennek a jelenségnek járunk utána, és rámutatunk arra is, hogy jelenleg mennyivel magasabb fogyasztói árindexszel kellene szembenéznünk akkor, ha tartani szeretnénk korábbi életszínvonalunkat.

Azoknak, akik arra számítottak, hogy a KSH mérését kritizáló cikket fognak olvasni, nem tudok jó hírekkel szolgálni. A KSH által mért fogyasztóiár-index (közismertebb nevén az inflációs mutató) minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Sőt, pont a Keleti Károly utcai intézmény munkatársainak köszönhetően van lehetőségünk arra, hogy a magyar árfolyamatokat több oldalról is megvizsgáljuk. Erre nagy szükség is van, hiszen amikor árstopok és magas infláció tarkítja a háztartások mindennapjait, gyorsan változhatnak a fogyasztói preferenciák. Lássunk először egy szándékosan sarkított példát!

Kovács úr 2020 novemberében egy szép szombaton, miután levágatta haját, besétál kedvenc közértjébe, ahol vásárol 1 kilogramm trappista sajtot, 3 liter 2,8%-os UHT tejet és 1 liter 2,8%-os ESL tejet. Egy évvel később, 2021-ben Kovács úr ismét meglátogatta fodrászát majd kedvenc közértjét, viszont mivel időközben áttért az ESL tejre, így abból 3 litert vásárolt, UHT tejből viszont csak 1 litert. 2022 novemberében azonban Kovács úrnak változtatnia kellett jól bevált szokásán, mivel nem kapott a hatósági áras 2,8%-os UHT tejből, így kénytelen volt összesen 4 liter nem hatósági áras ESL tejet vásárolni. Kovács úr szombati napja 9100 forintba került, ami 64 százalékkal nagyobb kiadás, mint tavaly novemberben. Ha csak példánk kedvéért elfogadjuk, hogy Kovács úr fogyasztása reprezentatív a magyar fogyasztókra nézve, akkor Kovács úr inflációját nem 64 százalékosnak mutatta volna ki a KSH, hanem csupán 52 százalékosnak.

Hogyan lehetséges ez? A válaszhoz egy kicsit meg kell értenünk az infláció számításának módszertanát. A KSH az áremelkedés kiszámításához minden évben összeállítja a fogyasztói kosarat, amihez elsősorban arra van szüksége, hogy minél részletesebben tudja, mire mennyit költenek a háztartások. Ez az infláció becslésének időpontjában még nem áll részletesen rendelkezésre, ezért nem is tudja a KSH a pillanatnyi fogyasztás alapján becsülni az inflációt. Ennek kivédésére a KSH minden terméknél (termékcsoportnál) azt veszi figyelembe, hogy 2 évvel korábban mennyit költöttek rá a háztartások, és ezt az összeget elosztja a teljes háztartási fogyasztás összegével. Ez után gyakorlatilag előáll minden termék fogyasztáson belüli részaránya (súlya). Így fordulhatott elő példánkban az, hogy mivel 2020-hoz képest jelentősen változott Kovács úr fogyasztásának szerkezete, a KSH alacsonyabbnak mutatja ki az inflációját, hiszen 2020-ban még több UHT tejet fogyasztott (arányaiban), mint 2021-ben vagy 2022-ben. Táblázatunk ezt a számítást szemlélteti:

A késleltetett fogyasztói kosár jelenség miatt természetesen az is előfordulhat, hogy a KSH inflációs száma valójában felülbecsüli a valós inflációt. Ha például Kovács úr úgy döntött volna, hogy trappistából az 1 kiló helyett csak fél kilót vásárol, inflációja rögtön lecsökkent volna 26 százalékosra, szemben a már említett 52 százalékos, a KSH által mért inflációval. Emiatt érdemes megnézni, hogy a jelenlegi infláció mennyire lehet alul- vagy túlbecsült.

Jelenleg épp egy olyan időszakot élünk, amikor a háztartások Kovács úrhoz hasonlóan gyorsan változtathatják fogyasztási szerkezetüket. Az ársapkák számos helyen hiányt vagy korlátozást idéztek elő; a helyettesítő illetve ikertermékek árai gyorsan emelkednek; novemberig a benzinársapka a túlfogyasztást is ösztönözte, és a megváltozott rezsipolitika szintén hatással lesz a háztartások döntéseire. A KSH egyik táblájából elméletileg választ kaphatunk arra kérdésre, hogy az aktuális fogyasztási részarányokkal hogyan alakulna az infláció. Az ilyetén számolt infláció azt mutatja, hogy az idei harmadik negyedévben a fogyasztóiár-index 16,5 százaléka helyett 18,8 százalék volt a pénzromlás mértéke (a jelenségre a decemberben elkészült gazdasági előrejelzésünkben is felhívtuk a figyelmet). Ez az alternatív, negyedévente előálló inflációs adat azért készül el, hogy a KSH a bruttó hazai termékre, a GDP-re is el tudja készíteni az inflációs számításokat, ugyanis a GDP-n belüli háztartási fogyasztásban vannak olyan tételek is, amelyekért nem adunk ki pénzt, mégis elfogyasztjuk őket, míg az inflációs mutató (fogyasztóiár-index) csak a vásárolt fogyasztást méri. Ilyen nem kifizetett tétel például a „saját lakásszolgáltatás”, amely azt hivatott mérni, hogy mennyi nem realizált kiadása van egy háztartásnak amiatt, hogy a benne élők saját lakásukban laknak (amortizáció, javítási költségek, lakásbiztosítás). Ennek a tételnek a súlya meglehetősen nagy a fogyasztáson belül, csaknem 15-16 százalékos. Sajnos a KSH nem hozza nyilvánosságra, hogy mekkora volt ennek a tételnek az áremelkedése az idei harmadik negyedévben, azonban 2012-ig még mérte a fogyasztóiár-indexen belül ezt az adatot, és így kiderült, hogy meglehetősen jó az idősor együttmozgása a „Lakásjavítás, -karbantartás” szolgáltatáscsoport árváltozásaival. Ezt felhasználva becsültük meg, hogy mekkora lehetett a szolgáltatás-csoport hozzájárulása a folyó súlyos inflációhoz (Kovács úr példáján a 64 százalékos inflációs verzió). A harmadik negyedévben 3,5 százalékponttal járult hozzá az inflációhoz a saját lakásszolgáltatás csoport, aminek, hozzáadva a KSH hivatalos inflációs adataihoz, 19,9 százalékos fogyasztási inflációt kellene eredményeznie. Ez azonban nagyjából 1 százalékponttal nagyobb, mint a 18,8 százalékos, fogyasztóiár-index alapján mért infláció. Ez azt jelenti, hogy a változó fogyasztási szerkezetnek nagyjából -1,1 százalékpontos hatása lehet az inflációra (19,9-18,8=1,1).

Ezekből az információkból arra a következtetésre juthatunk, hogy a fogyasztás valószínűsíthetően erősen átterelődött a hatósági áras termékek irányába, emiatt a valós infláció valamivel alacsonyabb lehet, mint amit a KSH kimutat, hiszen ezeknek a termékeknek idén nem vagy alig emelkedett az áruk (ezt a sejtésünket megerősítette az agrárminiszter is). Ez azt jelenti, hogy Kovács úr csökkentette a trappista sajt fogyasztását annak következtében, hogy ennek a terméknek az ára a tavalyinak a duplájára emelkedett. A reáljövedelmekhez mérten kiemelten olcsó benzinárak pedig megnövelték a benzinfogyasztás súlyát a kosáron belül. A hatósági árak tehát jelentősen torzítják a keresletet és többlet-árnövekedést is eredményezhetnek.

Ugyanakkor a mintázat visszafelé is igaz: ha hiány lesz a hatósági áras termékekből, a fogyasztók kényszerből a gyors áremelkedést mutató termékeket fogják választani, ami pont felfelé térítheti el a valós inflációt a KSH fogyasztóiár-indexétől. Ha ez megvalósul, a hivatalos index alulbecsült lesz.

Visszatérve a trappista sajthoz: a 2,8-as UHT tej hatósági árassá tétele ahhoz is hozzájárult, hogy növekedjen a tejzsír ára, ami így megemelte a hazai gyártású sajtok árát (hiszen a termelőnek és a boltnak valahol meg kell keresnie az ástopos tejen elszenvedett veszteséget). A közelmúltban készült képen az látható, hogy van olyan üzlet, ahol a trappista sajt már lopásgátlós dobozban van a hűtőpultban.

Aki meg szeretné tartani az életszínvonalát, annak nagyobb inflációval kell számolnia

A másfél-két évvel korábbi fogyasztási adatok alapján összeállított inflációs mutató másik hátránya jelenleg, hogy nem tudja számszerűsíteni, mennyibe kerül az életszínvonal megtartása. Ha Kovács úr ugyanazt szeretné fogyasztani, mint 2020-ban (feltéve, hogy ezek a termékek elérhetők is maradnak), a kosár összetétele az árakkal egyenesen arányosan változik. Az alábbi táblázatban látható, hogy trappista sajtra már a kiadásainak a fele megy el, szemben a korábbi 38 százalékkal, ezzel szemben hajvágásra már arányaiban kevesebb költ, mint korábban. Az UHT tej súlya jelentősen csökken annak következtében, hogy ez a termék hatósági áras, tehát gyakorlatilag alig változott az ára 2020 óta.

A fenti táblázatban leírt gyakorlatot elvégeztük mind a 141 darab, a KSH által közölt termékcsoportra, és az alábbi infláció adódott:

Az ábrán látszik, hogy az életszínvonal megtartása jóval drágább, mint az infláció hivatalos mértéke. Ahhoz, hogy a 2020-as fogyasztási szerkezetünket tudjuk tartani, 2022 decemberében 33,3 százalékos lett volna az inflációnk, szemben a hivatalos, KSH által számított 24,5 százalékos inflációval. Ez a 8,8 százalékpontos eltérés főként az élelmiszer-, üzemanyag és a gázárinflációnak tudható be. A gázárak emelkedése önmagában magyarázza az eltérés nagyjából ötödét, az üzemanyag drágulás 14 százalékot magyaráz, de a legnagyobb hozzájárulást természetesen az élelmiszerek adják, amelyek drágulása mintegy 77 százalékot magyaráz a két mutató közötti eltérésből (a tejtermékek, a kenyér és a sajt vásárlása esetén kellett a legjobban zsebbe nyúlnunk, ha továbbra is ugyan annyit szerettünk volna fogyasztani, mint 2 évvel korábban)).

Összességében tehát ha a magyar lakosság tartani szeretné életszínvonalát, a hivatalos árindexnél akár 35 százalékkal magasabb inflációval kell jelenleg számolnia, ami igen csak jelentős, 8-9 százalékpontos eltérés az inflációs adattól.

Kell-e reagálnia a monetáris politikának a megváltozott fogyasztói szokásokra? A válasz röviden nem. Elsősorban azért nem, mert a hirtelen árnövekedést jellemzően nem keresleti okok magyarázzák (gyors reáljövedelem-emelkedés vagy gyors hitelkiáramlás), márpedig a monetáris politika főként ezen a fronton tud hatékony lenni. A második ok, hogy valószínűtlen, hogy a fent bemutatott két alternatív inflációs mutató hosszabb távon is jelentős eltéréseket mutasson a hivatalos árindexhez képest, márpedig a monetáris politika tartósan szeretné elérni az árstabilitást. A harmadik ok, hogy amennyiben a jegybank az életszínvonal változatlanul tartását szeretné támogatni (ami nem feladata), azt csak lazítással tudná elérni, ami még gyorsabb inflációt eredményezne. Ráadásul, ahogy bemutattuk, a hivatalos árindexhez viszonyított eltérések nagy része hatósági intézkedésre vezethető vissza (ársapkák, rezsipolitika).

Az alternatív inflációs mutatókból leszűrhető folyamatok nem keletkeztetnek tehát eltérő monetáris politikát, azonban a közgazdászoknak például a GDP számításához már fontosak, míg magánemberként jó tisztában lenni azzal, hogy milyen folyamatok húzódnak meg a következő 2-3 év legfontosabb gazdasági mutatója mögött. Ilyen gyors változások esetén elkerülhetetlen, hogy az inflációs mutató információtartalma sérül, de kérdés, hogy ez milyen irányba történik, így elengedhetetlen lesz a továbbiakban is figyelemmel kísérni a folyamatok alakulását.

A szerző az Egyensúly Intézet vezető közgazdásza. Gazdaságtervezőként kezdte pályáját a Nemzetgazdasági Minisztériumban, majd a Magyar Nemzeti Bankban dolgozott közgazdasági elemzőként, később modellezőként. Szakterülete az iparpolitika, a többszektoros vektorelemzések, a makroökonómia, a kkv-szakpolitika és a versenyképesség.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: