A félelem és az undor érzése fokozhatja a gyomorsavtermelést
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A római Sapienza Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy az intenzív érzelmek befolyásolják-e a gyomor és a bélrendszer pH-értékét, hőmérsékletét vagy nyomását. Ezt egy 31 fős kísérletben tesztelték, ahol az átlagosan 24 éves férfi alanyoknak egy-egy okostablettát kellett lenyelniük, amely rögzítette ezeket az adatokat, majd áthaladt a szervezetükön.
A kísérlet résztvevőinek olyan videókat kellett megnézniük, amelyeknek a kutatók szerint az undor, a félelem, illetve a boldogság érzését kellett kiváltani belőlük, majd az alanyoknak az egyes videók után egy kérdőíven kellett beszámolniuk arról, hogy milyen intenzívek voltak a kiváltott érzelmeik.
Mint kiderült, az undort keltő és ijesztő videók megnézése után a résztvevők gyomrának pH-ja savasabb volt, mint a videók megtekintése előtt. Az intenzitással arányosan nőtt a savas pH-érték is: azoknak volt a legmagasabb, akik a legerősebb undorról és félelemről számoltak be a kérdőívben. A gyomor-bélrendszer hőmérséklete és nyomása ugyanakkor nem változott az egyes érzelmek hatására.
Korábbi kutatások már felvetették, hogy a negatív érzelmek savkiválasztást indíthatnak el a gyomorban. Azt is kimutatták például, hogy a munkanélküliség okozta stressz és a gyomorfekély okozta halálesetek között is lehet összefüggés, ami szintén a túlzottan savas gyomor következménye.
A római kutatásból az nem derül ki, hogy az érzelmek befolyásolják a gyomorsav mértékét, vagy éppen fordított az összefüggés, és a savasabb gyomrú emberek hajlamosabbak a negatív érzelmekre. A kutatást vezető Giuseppina Porciello szerint ezt egy következő kísérletben úgy deríthetnék ki, hogy protonpumpagátlót adnak az alanyoknak, ami megakadályozza, hogy a gyomornyálkahártya túl sok savat termeljen, így kiderülhet, hogy ez összefügg-e a negatív érzelmek intenzitásának csökkenésével.
A kutatók először elvégzik ugyanezt a kísérletet női résztvevőkkel is, míg a jövőben azt szeretnék kideríteni, hogy a bélrendszerben bekövetkező változások miként befolyásolhatják az érzelmi és kognitív állapotunkat.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A mikrobiom lehet a kulcsa annak, hogy az emberiség le tudta igázni a bolygót
A gyomorsav pH-ja, a belek hossza és mikroorganizmusainak összetétele, valamint az élelmiszerfeldolgozás egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy az emberi faj végleg elváljon a főemlősökkel közös ősétől, és a bolygó minden szegletében megtelepedjen.
Bemutatták a bélrendszeren áttörő robotkapszulát, amely az inzulininjekciót is kiválthatja
Az inzulinnak csak az 1 százalékát veszi fel a szervezet, ha szájon át veszik be, mert lebontják az enzimek, és nehezen jut át a nyálkán. Ezeket a nehézségeket küszöbölné ki a RoboCap nevű motoros kapszula, amelyet sertéseken már sikeresen teszteltek.