A Biblia helyett Carl Sagan könyvére esküdött fel a NASA űrközpontjának új igazgatója

2023. április 12.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Bill Nelson, a NASA első embere Makenzie Lystrupot nevezte ki az amerikai űrügynökség marylandi egységének, a Goddard Űrközpontnak az élére, ezzel ő lett az intézet 64 éves történetének első női igazgatója.

Bár az Egyesült Államok alkotmánya nem írja elő, hogy az amerikai kormányzati szervek tisztségviselőinek milyen műre kell felesküdniük, a legtöbben vagy magát az alkotmányt, vagy a Bibliát választják erre a célra. A Lystrup beiktatásáról készült fotón azonban látszik, hogy a Goddard új vezetője meglehetősen innovatív volt ezen a terepen is: míg jobb kezét a magasba emelte, balját Carl Sagan 1994-ben megjelent könyvére, a Pale Blue Dot címűre helyezte.

Forrás

A híres csillagász és ismeretterjesztő a Voyager–1 űrszonda ikonikus, 1990-ben készült felvétele után adta a címet könyvének: a magyarul Halványkék pötty néven ismert fénykép a Földtől 6 milliárd kilométeres távolságban készült, és bolygónk egyetlen apró pontként jelenik meg rajta. Sagan ebből kiindulva arról értekezett a könyvben, hogy hol a helye az emberiségnek a végtelen világegyetemben, és hogyan nézhet ki az emberiség multiplanetáris jövője.

„Sok csillagászhoz és űrkutatóhoz hasonlóan az én szenvedélyem is azzal kezdődött, hogy gyerekként Carl Sagan Kozmosz című műsorát néztem a közszolgálati tévében. Sagan nagyon keményen dolgozott azon, hogy a tudományt mindenkinek elérhetővé és értelmezhetővé tegye, a Pale Blue Dot pedig világegyetemünk felfedezésének és szülőbolygónk megértésének fontosságát is hangsúlyozza” – mondta Lystrup, aki Saganhoz hasonlóan maga is bolygókutató.

Halványkék pötty

A Goddard Űrközpont egy 4 milliárd dolláros költségvetésből gazdálkodó intézményrendszer, amelynek több mint tízezer alkalmazottja van, illetve hat különböző államban tart fenn fontosabb létesítményeket. Az űrközpontban található a tudósok, mérnökök és technológiai szakemberek legnagyobb koncentrációja az Egyesült Államokban.

Makenzie Lystrup korábban a Ball Aerospace nevű űrkutatási vállalat egyik vezetője volt, ahol számos különböző területért felelt, a meteorológiai és földmegfigyelő rendszerektől a fejlett technológiai eszközökig – részt vett többek között a James Webb űrtávcső fejlesztésében is.

Kapcsolódó cikk a Qubiten:

Videóajánló: Carl Sagan karácsonyi előadása a földi és a földön kívüli életről, 1977-ből

Videóajánló: Carl Sagan karácsonyi előadása a földi és a földön kívüli életről, 1977-ből

Bodnár Zsolt tudomány 2021. december 26.

Michael Faraday 1825-ben alapította meg a karácsonyi tudományos előadássorozat hagyományát a westminsteri Royal Institutionben; a valaha volt talán legkedveltebb kozmológus ismeretterjesztő, Carl Sagan 1977-ben került sorra. Ebben az időben indultak a Voyager-szondák felfedezni a Naprendszer külső területeit, amikor még egyetlen exobolygót sem ismertek.