Jövőre indulhat útnak az első fából készült műhold

2023.05.23. · TECH

A Kiotói Egyetem tudósai és egy japán erdőgazdálkodással foglalkozó vállalat, a Sumitomo Forestry munkatársai szerint a faanyagok is alkalmasak arra, hogy műholdat gyártsanak belőlük, és terveik szerint jövőre útnak is indítják az elsőt – írta a Futurism. A kutatók és innovátorok eddigi kísérletei szerint a magnóliafa tűnik a legellenállóbbnak az űrben tapasztalható sugárzással, hőmérséklet-ingadozással és egyéb károsító tényezőkkel szemben.

Ez a fejlesztés nem ma kezdődött: a japán cég és a kutatók még 2020-ban léptek partnerségre, és eredetileg azt ígérték, hogy idén indítják el fából készült műholdjukat. Tavaly márciusban a csapat a japán űrügynökség (JAXA) segítségével háromféle faanyagot küldött a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), hogy teszteljék űrbéli ellenállóképességüket.

Murata Kodzsi, a Kiotói Egyetem kutatója a kísérletkor azt mondta, a faanyagok ellenállóképessége már a szimulált alacsony földkörüli pályán is elképesztették a kutatókat, és azt szeretnék az ISS-re felküldött mintákból megállapítani, mennyire tudják pontosan megbecsülni az alacsony földkörüli pálya szerves anyagokra gyakorolt tényleges hatását. A mintákat a JAXA Kibo moduljában helyezték el, ahol körülbelül tíz hónapig maradtak.

Az eredményeket a tudósok múlt héten értékelték ki, és ezek alapján a kutatók azt remélik, hogy jövőre már pályára állíthatják az első, teljesen fából készült műholdat.

A fából készült műhold művészi koncepciója.
photo_camera A fából készült műhold művészi koncepciója. Forrás: KyotoU Global Comms/Jake Tobiyama

Az is kiderült, hogy a magnólia bírja legjobban a mostoha űrbéli körülményeket: nem deformálódott, nem bomlott le, nem keletkeztek rajta repedések, felszíni sérülés, nem váltak el egyes rétegei, nem vetemedett meg, és a visszakerült mintának szinte semmit nem változott a súlya sem. Ez mind-mind figyelemre méltó teljesítmény, ha az űrre jellemző szélsőséges hőmérséklet-ingadozásokra vagy a sugárzás magas szintjére gondolunk.

A japán kutatók amiatt kezdtek el fával kísérletezni, hogy csökkenteni lehessen az űrszemét mennyiségét. Amikor ugyanis a műholdaknak lejár az idejük, űrszemétként keringenek az űrben vagy visszahullanak a Föld légkörébe, ahol alumíniumot égetnek el, újabb lyukakat égetve az ózonrétegbe. Ehhez képest a fából készült műholdak nem bocsátanának ki olyan mértékben káros anyagokat, mint a fémből készültek.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás