Rövidebb ideig élnek azok a muslicák, amelyek halottakkal találkoznak
Akinek már fulladt muslica a sörébe, tudja, hogy milyen bosszantó ez, de ez még semmi ahhoz képest, hogy mit érezhetnek ilyenkor a többi muslicák. Egy friss kutatásból kiderült, hogy az elpusztult rovarok látványa jelentősen megrövidíti a túlélők élettartamát: miközben egy átlagos ecetmuslica (Drosophila melanogaster) nagyjából 60 napig él, azok, amelyek halott fajtársaikkal találkoztak, mindössze 45 napig maradtak életben.
Azok a rovarok, amelyek elpusztult muslicákkal találkoztak, a továbbiakban kiközösítettnek számítottak, a többi rovar kerülte a társaságukat. A halállal szembesülő muslicák szervezete az élmény után kevesebb zsírt tárolt, és a mozgásuk is megváltozott. A kutatók eredetileg arra voltak kíváncsiak, hogy a rovarok vajon képesek-e észlelni, ha egy fajtársuk megbetegszik, erre azonban nem találtak bizonyítékot.
Scott Pletcher, a Michigani Egyetem biológusa szerint az önmagában még nem meglepő, hogy a muslicák képesek azonosítani az elpusztult fajtársaikat: erre számos más állat is képes, és különböző módokon reagálnak az élményre. A hangyák és a méhek eltávolítják az elpusztult állatot a boly vagy raj közeléből, más állatok veszélyjelzéseket adnak le. Az nem derült ki, hogy a muslicák miért reagálnak így a halott társaik jelenlétére, de az igen, hogy ehhez nem szükséges, hogy egy légtérben tartózkodjanak velük, a reakció kiváltásához elegendő volt a látvány is.
Muslicapokol
Pletcher szerint az elpusztult rovarok látványát a muslicák a veszély jeleként fogták fel, ebből pedig arra következtetnek, hogy ez valószínűleg stresszelte őket, ez rövidíthette meg az életüket. Christi Gendron, a tanulmány társszerzője szerint a helyzeten valószínűleg tovább rontott, hogy a vizsgált állatok nem tudtak egyszerűen arrébb menni, és megszabadulni az elpusztult rovarok látványától, ez pedig tovább növelhette bennük a stresszt. Gendron szerint a muslicapokolban ezért valószínűleg különleges elbánásra számíthat majd. Pletcher szerint a korábbi hasonló kutatásokban a rovarok nem voltak „ilyen mértékben kitéve" elpusztult fajtársaik látványának, ezek szerint valóban horrorisztikus jelenetek lehettek a laborban.
Gendron és Pletcher arra is rájöttek, hogy mivel lehet csökkenteni az élmény hatását: a szerotoninnal kezelt muslicák nagyjából hasonló élettani jellegzetességeket mutattak, mint azok a társaik, amelyek nem találkoztak elpusztult egyedekkel. A mechanizmus pontos működése még nem ismert, de a kutatók azt remélik, hogy a muslicákon kívül is tartogathat még érdekességeket a felfedezés, alaposabb kutatás után esetleg még a poszttraumás stresszben szenvedő katonák, orvosok, mentősök esetében is segíthet kezelni a halálnak való kitettség okozta stresszt.
Marc Tatar, a Brown Egyetem biológusa szerint a további kutatásokhoz azt is vizsgálni kellene, hogy a muslicák természetes körülmények között hogyan reagálnak a hasonló ingerekre, a laborban nevelkedett állatokra ugyanis a kutatók hajlamosak csak kísérleti alanyokként tekinteni, és megfeledkeznek róla, hogy szabadon, a természetben egészen másféle körülmények között élnek, mint a genetikusok laboratóriumában.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: