Sikeresen landolt a Holdon a Csandraján-3
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Indiában minden létező vallási felekezet imákat tartott a Csandraján-3 sikeréért, a tévé élőben közvetítette a visszaszámlálást, és iskolások az indiai zászlót rendezve, kivetítőkön drukkoltak azért, hogy az ország holdszondája sikeresen landoljon. A feszült várakozással teli élő adást itt lehet visszanézni:
Akár ezért, akár nem, a landolás sikerült, ami Indiának nem csak tudományos, hanem gazdasági és technológiai sikert is jelent – mondta Hardeep Singh Puri kőolaj- és földgázügyi miniszter. A siker fényét tovább emeli, hogy a Csandraján-3 alig néhány nappal az orosz Luna-25 kudarca után teljesítette a küldetést.
India a negyedik ország, amely sikeresen juttatott szondát a Holdra, ezzel pedig bebetonozhatja a helyét az űrnagyhatalmak között, egyúttal ez az ország jutott a legközelebb a stratégiai szempontból is fontos déli pólushoz, ahol geológiai méréseket végez és vizet keres majd. A terület azért jelentős, mert az ottani kráterekben akár fagyos víz is lehet, ami kulcsfontontosságú az elkövetkező missziók sikeréhez.
Indul a Vikram
Angela Marusiak, az Arizonai Egyetem bolygókutatója szerint a szonda szeizmométert is visz magával, amellyel a Hold belsejében történő rengéseket vizsgálja, ez pedig szerinte szintén kulcsfontosságú lehet az elkövetkező küldetések számára: kiderülhet, hogy vajon lehet-e bázist építeni a Holdon. A szonda mérőműszereitől ezeken kívül azt is várják, hogy szélesítik az emberiség tudását a Hold geológiájáról.
A Csandraján-3 nem sokkal az ottani napfelkelte után szállt le, ezzel is maximalizálva a napelemekkel befogható napsugárzást, így a misszió élettartamát is. A felszíni küldetés első lépéseként a szonda a Vikram holdjárót indítja el, amely geológiai méréseket végez majd.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Rozsdásodik a Hold, és ezt a Földnek köszönheti
A Föld légköréből távozó oxigén hatására kezdett rozsdásodni helyenként a Hold kőzete, és a kutatók nagyon szeretnék már, ha valaki hozna egy kis kőzetmintát, mert az a Föld történetéről is tudna mesélni.
Annyi jeget találtak a Holdon, hogy az talán még egy holdbázist is elláthat vízzel
A Hold pólusain felszíni vízjég jelenlétét igazolja egy friss kutatás, amely az eddigieknél közvetlenebb bizonyítékokkal szolgál. Egy magyar kutató, Földi Tivadar már évtizedekkel ezelőtt megjósolta a felfedezést.