Megvan az OpenAI új vezére, miközben a régit, Sam Altmant befogadta a Microsoft
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Miközben az OpenAI bejelentette, hogy megtalálta a napokban elküldött vezérigazgató, Sam Altman (egyelőre ideiglenes) helyettesét a Twitch nevű streaming és videómegosztó platform társalapítója, Emmett Shear személyében, Altman már új otthonra is talált – egykori cége legnagyobb befektetőjénél, a Microsoftnál kötött ki.
A ChatGPT atyjaként is ismert Altmant pénteken rúgták ki az általa alapított és öt éven át vezetett OpenAI-tól, miután a cég igazgatótanácsa közölte, hogy nem bíznak már a vezetői képességében. A viharos hétvégén még tárgyalások folytak Altman esetleges visszatéréséről, de végül ő és egyik társa, Greg Brockman is a Microsoftnál kötött ki.
Brockman szombaton az X-en (korábban: Twitter) írt posztot a kirúgás részleteiről. Ezek szerint egy másik társalapító, Ilya Sutskever pénteken ráírt Altmanre, hogy lesz egy értekezlet a Google Meeten, amin – Brockman kivételével – az egész igazgatótanács részt vesz, és végül itt közölték a hírt a vezérigazatóval, röviddel azelőtt, hogy megjelent az OpenAI közleménye. Brockmannel szintén Google Meeten közölték, hogy eltávolítják őt az igazgatótanácsból, de az ő munkájára továbbra is számítanak a cégen belül. A vállalat vezetőségét a közlemény kiadásával egy időben tájékoztatták a fejleményekről – kivéve Mira Muratit, az ideiglenesen megbízott új vezetőt, aki előző este értesült a hírről.
(A Google Meet azért fontos, vagy legalábbis vicces eleme a történetnek, mert az OpenAI már több mint 10 milliárdos támogatást kapott legnagyobb partnerétől, a Microsofttól, amely cég saját videóhívásra alkalmas programjába, a Teamsbe is beépítette már az OpenAI mesterséges intelligenciáját – az X közönsége ezért jót mulatott azon, hogy még a Microsofthoz bekötött AI-cég is a Google alkalmazását használja.)
„Továbbra is elkötelezettek vagyunk az OpenAI-jal való partnerségünk mellett, és (...) alig várjuk, hogy megismerjük Emmett Sheart és az OAI új vezetőségét, és együtt dolgozhassunk velük. Továbbá rendkívül izgatottan osztjuk meg a hírt, hogy Sam Altman és Greg Brockman más kollégákkal együtt csatlakozik a Microsofthoz, hogy egy új, fejlett AI-kutatócsoportot vezessenek. Alig várjuk, hogy gyorsan léphessünk, hogy biztosítsuk nekik a sikerükhöz szükséges erőforrásokat” – írta Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója az X-en hétfő reggel.
A Microsoft továbbra is az OpenAI kizárólagos felhőpartnere, vagyis a gigacég felhőszolgáltatásai működtetik az OpenAI összes munkafolyamatát, a ChatGPT-től a kutatási és tesztelési feladatokig. A két cég ráadásul együtt dolgozott a Microsoft két új terméke, az Azure Maia 100 nevű AI-chip és az Azure Cobalt 100 nevű mikroprocesszor fejlesztésén – ezek a gyorsabb és energiahatékonyabb felhőszolgáltatást hivatottak biztosítani, vagyis például azt, hogy egyszerre többen és gyorsabban tudják használni a ChatGPT-t vagy a Binget.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Kirúgták saját cége, az OpenAI éléről a ChatGPT atyját, Sam Altmant
A váratlan bejelentés szerint az alapító vezérigazgató „nem volt következetesen őszinte” a cég igazgatótanácsával, ezért nem bíznak többé a vezetői képességében.
Innováció és horror: a cég, ami a szemünk előtt forgatja fel a világot
Az Elon Musk közreműködésével alapított OpenAI az elmúlt fél évben két forradalmi technológiával is előállt (DALL-E 2, ChatGPT), a Microsoft pedig épp most tolt bele 10 milliárd dollárt. Bemutatjuk napjaink legizgalmasabb techcégét és vezetőjét, Sam Altmant.
„A verseny elkezdődött” – a Microsoftnál új korszak indul, ami a ChatGPT-re épül
Rendesen odaszúrt a Google-nek a Microsoft a ChatGPT-vel felturbózott Bing és Edge bemutató eseményén. Milyen lesz az új jövő, amelyben a kereső nem linkeket tálal, hanem a chatbot által generált szöveget?