„A verseny elkezdődött” – a Microsoftnál új korszak indul, ami a ChatGPT-re épül

2023.02.08. · TECH

Miután a hét végén kiszivárgott, hogy milyen lesz az új Bing, amellyel a Microsoft az OpenAI-jal karöltve forradalmasítaná az internetes keresést, a cég kedden hivatalosan is bemutatta új, mesterséges intelligenciára (AI) épülő eszközeit. „A mesterséges intelligencia alapjaiban változtatja meg a szoftvereket minden kategóriában, kezdve a legnagyobbal, a kereséssel” – mondta Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója a redmondi bemutató eseményen.

Bár az előadók közvetlenül nem támadták a Google-t, nem kérdés, hogy kinek szólnak az olyan odaszúrások, mint amit Nadella mondott: „Az esetek 40 százalékában az emberek rákattintanak egy keresési találatra, és azonnal visszatérnek a kereséshez. Ez azt jelzi, hogy valami nem működik. Mi alkalmazkodunk a keresőhöz, ahelyett, hogy fordítva lenne. A keresés felhasználói élménye nem változott semmit az elmúlt 20 évben.”

A veszélyt természetesen a Google is érzi, és miután az alapító Larry Page-Sergey Brin duót is visszarángatták a válságértekezletekre évekkel a háttérbe vonulásuk után, egy nappal a Microsoft nagy bejelentése előtt a Google is bemutatta Bard nevű chatbotját, amit előbb-utóbb szintén beépítenek majd a keresőjükbe. „A verseny elkezdődött, mi pedig lépni fogunk és gyorsan cselekszünk” – mondta Nadella.

Nincs kedved elolvasni egy 20 oldalas dokumentumot? Az AI összefoglalja neked a lényeget

A Bing kétféle üzemmódban működik majd: megmaradnak a hagyományos, linkes keresési találatok is, de az oldalsó sávban ezekhez is fűz majd megjegyzéseket az AI (pl. ha névre keresünk, akkor fontos életrajzi elemeket emel ki), illetve lesz a szabadszavas keresés, ahol 1000 karakterben, emberi nyelven megfogalmazott kérdésekre ad majd választ a chatbot, megjelölve a forrásokat, és aztán tovább lehet vele beszélgetni a témáról, finomítgatni a találatokat.

Az új Binget (amire a Microsoft is egyszerűen így hivatkozik: az új Bing) egyelőre előre meghatározott kérdésekkel lehet tesztelni (mobilról még így sem), illetve fel lehet iratkozni a várólistára. Az ígéret szerint a következő hetekben fokozatosan több millió felhasználónak biztosítanak hozzáférést a rendszerhez, mielőtt végleg nyilvánossá válik a kereső.

Emellett a cég saját böngészőjébe, az Edge-be is beágyazzák az AI-funkciókat, így a chatbotot egy kattintással el lehet majd érni az oldalsávból. Az ebben rejlő lehetőségek az eseményről beszámoló lapokat is lenyűgözték: egy megnyitott dokumentumot vagy cikket pontokba szedve képes összefoglalni, majd saját kérdéseink alapján lehet tovább beszélgetni annak tartalmáról.

link Forrás

Néhány rövid videót is közzétettek, hogy konkrét példákon keresztül mutassák be, mire használható az új Bing. A lényeg röviden annyi, hogy nagyjából ugyanarra, mint a ChatGPT, csak már nem egy fix, 2021-ben lezárt adathalmazból keresi ki a válaszait, hanem az internethez is hozzáfér, így naprakész információkat is képes kezelni.

Mit lehet például csinálni egy kisgyerekkel kartondobozból, műanyag palackból, papírból és madzagból? A Bing szerint kartongitárt, madáretetőt vagy műanyag virágot, és az útmutatóhoz is ad linkeket.

link Forrás

Ha életed első elektronikus zenei fesztiváljára készülsz, a Bing konkrét eseményeket és fesztiválozási tippeket is ad.

link Forrás

A többi példa ChatGPT-használóknak már eléggé ismerős lehet: edzéstervet ajánl, útitervet készít egy londoni utazáshoz vagy gyerekmesét ír egy kutyáról, aki a Holdon él.

Egyelőre nincs garancia arra, hogy a chatbot-kereső nem tájékoztat félre

A technológiával szemben fennálló két legfőbb problémáról már kevesebb szót ejtettek az előadók. Ezek közül az egyik a web ökoszisztémájának teljes felforgatását hordozza magában: ha a keresők mostantól saját szavaikkal válaszolnak a felhasználók kérdéseire, és nem generálnak forgalmat találataikon keresztül az egyes oldalaknak, az súlyosan érintheti a médiavállalatokat, amelyek már így is túl nagy mértékben függenek a techcégek állandóan változó algoritmusaitól.

A másik nagy aggály a találatok vagy válaszok pontosságát, tényszerűségét érinti. A ChatGPT hibás, pontatlan, félrevezető válaszaival tele van az internet, de ha a Bing még az internethez is hozzáfér, végképp felmerül annak a lehetősége, hogy a neten található hamis információk alapján ad találatokat, és még ha fel is tünteti a forrásait, gyakorlatilag a felhasználók felelőssége lesz, hogy felmérjék és megítéljék minden egyes válasz valóságtartalmát.

Ez ügyben a Microsoft sem nyújt igazán megnyugtató választ: „A Bing néha félreértelmezi a talált információkat, és előfordulhat, hogy meggyőzőnek tűnő, de hiányos, pontatlan vagy nem megfelelő válaszokat ad. Használja saját ítélőképességét, és ellenőrizze duplán a tényeket, mielőtt a Bing válaszai alapján döntést hozna vagy cselekedne!”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás