A Microsoft elkezdte kiszedni a Copilot gombokat a Windows 11 alkalmazásaiból
Kiveszik a gombokat a Snipping Tool, a Photos, a Widgets és a Jegyzettömb alkalmazásokból.
Kiveszik a gombokat a Snipping Tool, a Photos, a Widgets és a Jegyzettömb alkalmazásokból.
A technika demonstrálására egy 2 milliméter vastag, 12 centi széles üveglapon 4,8 terabájtnyi adatot helyeztek el. A Microsoft szerint a jövő adatközpontjai már erre támaszkodhatnak.
Egy friss jelentés szerint a nagy techcégek összemossák a generatív AI-t a „hagyományos” mesterséges intelligenciával, amikor a technika klímaügyi hasznáról beszélnek.
A Valve amerikai videójátékfejlesztő látszólag végrehajtotta a lehetetlent: a Steam Deck kéziszámítógép által sikerre vitt, Linux-alapú SteamOS-szel valós alternatívát állított a PC-gamerek körében szinte egyeduralkodó Windowsnak.
Elképzelhető, hogy ha megvalósul, a META személyes szuperintelligenciája a leghasznosabb kütyü lesz, amit az emberiség valaha létrehozott. De ha nem vigyázunk, ez lesz az a palack, amelybe végleg bezárjuk az emberi szellemet.
Szerdán a mesterséges intelligencia chipeket gyártó cég piaci kapitalizációja új mérföldkövet ért el, miután az amerikai tőzsdék pozitívan reagáltak az USA és Kína közt zajló kereskedelmi tárgyalásokra.
A Qubit új podcastsorozatában, az AI Híradóban rendszeresen átbeszéljük az elmúlt hetek legfontosabb újdonságait a mesterséges intelligencia területén, és azt, hogy ezek miként formálják jelenünket és jövőnket.
A vállalatok piaci kapitalizáció alapú globális rangsorát az AI-őrület által felértékelt amerikai techcégek dominálják. A legértékesebb európai cég a 27. helyre szorult vissza.
Egyelőre nem tudni, hogy szándékos rongálás történt-e az Azure Vörös-tenger alatti infrastruktúrájában, vagy valamilyen véletlen folytán szakadtak el a kábelek.
Lassan elérhetünk oda, hogy a taxisofőrök vagy később a kamionsofőrök által végzett munkák egy része eltűnik. De hogy áll most a piac, melyek a legígéretesebb önvezető járműves cégek, és hol vannak a buktatók?
Nyolcvanmillió eurós beruházás lesz, a gép jövő év végére készülhet el.
Kiválasztott esettanulmányokon tesztelték a Microsoft új rendszerét, lényegesen jobb eredményt produkált az orvosoknál.
Az AI szektor gyors növekedése egyre nagyobb és energiaigényesebb adatközpontokat jelent, ami növeli a közvetett kibocsátást.
Őrületbe kerget, hogy sokszor megbízhatatlan az időjárás-előrejelzés? Van egy jó hírünk: rohamosan fejlődnek a mesterséges intelligenciára alapuló időjárás-előrejelző modellek, amelyek fejlesztésében és tesztelésében egy európai szervezet is kulcsszerepet játszik.
A következő három évben megháromszorozódhat az AI-modelleket futtató adatközpontok energiaigénye, de az USA nem áll jól az energiatermelés felpörgetésében. Donald Trump a szénerőművekben keresi a megoldást, a techcégek a nukleáris energiára kacsintgatnak.