„Az én álmom az, hogy megmutassam a szülést és a szülés csodáját”
„Ez az álom a gyermekem” – foglalja össze saját történetét Eva Rose, a Norvégiában élő dúla és fotográfus, aki előbb vált a szüléseket kísérő szakemberré, mint hogy ez a fogalom elterjedtté vált volna a közbeszédben. Több mint 20 éve fotóz szüléseket, és több száz szülésnél volt már jelen a legkülönfélébb helyzetekben. „Egyszerre vagyok masszázsterapeuta és egyfajta pszichológus, közben segítek berendezni a teret a gyermek fogadására, megteremtem a feltételeket és figyelek rá, hogy minden a megbeszéltek szerint alakuljon” – mondja arról, hogy pontosan mit is csinál egy-egy szülés alkalmával. Munkájának leglátványosabb része azonban kétségtelenül az, ami az Instagram-oldalán látható: Rose ugyanis fotózza is az általa kísért szüléseket. Az a célja, hogy képeivel megmutassa a világnak, hogy a szülés és a születés nem olyasmi, amit rejtegetni kellene, hanem egy mindennapos csoda, ami rengetegféleképpen történhet világszerte.
Minden az első fényképezőgéppel és a kistestvérével kezdődött
Az már Rose gyermekkorában sem volt kérdés, hogy mi lesz belőle, ha felnő. Teljesen magától értetődő volt, hogy fotózik majd, miután 3 éves korában először fogott fényképezőgépet a kezébe. A több generációs fotóscsaládból származó fotográfus első felkérése pedig rögvest a szülés megörökítése volt. „Egy norvég lapnak készítettem képeket, mások nem szívesen vállalták el a felkérést” – meséli, de a hangjában semmiféle ellenérzés nincs a kollégáival szemben. Neki viszont nem voltak kétségei arról, hogy örömmel fotózna egy ilyen eseményt, hiszen gyerekként saját kistestvére születését is végigkísérte otthon.
Tisztában van azzal, és dúlaként látta is már jó párszor, hogy a szülést kísérő illatokat, szagokat és eseményeket mások esetleg nehezebben viselik el. „Nekem viszont semmi bajom nincs ezzel. Teljesen természetes, hogy van, aki elhányja magát a szülés közben, és az én dolgom ilyenkor az, hogy ezekben a helyzetekben is természetesen viselkedjek” – mondja.
Az első fotósorozatot még több követte, és Rose-ban is egyre nagyobb kíváncsiság ébredt a téma iránt. A szülések fotózása örömmel töltötte el, és a visszajelzések is alapvetően pozitívak voltak. A magazinban megjelenő képeket látva egyre többen keresték meg, hogy saját sorozatot kérjenek tőle. A családok Rose szerint a legintimebb pillanataikat osztották meg vele, ő pedig egy idő után már nem csak dokumentált, hanem a szülés aktív támogatójává vált. Kérdezett és segített, beszippantotta ez a világ.
A szülések során segít minél meghittebb és nyugodtabb légkört teremteni, és azzal támogatja a nőket, amire éppen szükségük van. Ehhez figyelemre, felkészültségre és persze rengeteg türelemre is szükség van. De nem csak a nőkkel foglalkozik ilyenkor, hanem az egész családdal, a szülés minden résztvevőjével. Ráadásul ma már nem csak Norvégiában, hanem Európa szerte kísér szüléseket, de járt már Afrikában és az Egyesült Államokban is, hogy megismerje, hogyan zajlik ott ez az esemény. Abban hisz, hogy a szülés természetes és csodálatos, és mindenkinek ott kellene szülnie, ahol biztonságban érzi magát.
Szülés a Föld körül
Rose hamar rájött, hogy munkásságát a szüléseknek szeretné szentelni. A fotózás mellett dúlává vált úgy, hogy akkor még nem is tudta, hogy tulajdonképpen ezt a szerepet vette fel. Masszírozott, ha arra volt szükség, légzőgyakorlatokkal támogatta a szülő nőket, vagy segített nekik természetes és ösztönös eszközökkel csillapítani a szülés közben fellépő fájdalmat.
Rengetegféle szülést látott Norvégiában is, de mindig többre vágyott. Képeivel szerette volna az egész világot megmutatni – pontosabban azt, hogy miként szülnek a nők a világ körül. Elhivatottságát mutatja, hogy 2014-ben kiállítást rendezett az Oslói Városházán, amit saját zsebből finanszírozott. Ismerősei féltették is attól, hogy a megtakarításait erre áldozta: „Nem találtam szponzorokat és olyan támogatót, aki pénzzel segített volna, de abban biztos voltam, hogy ezt meg akarom valósítani” – meséli erről az időszakról. De nem ez volt az egyetlen mérföldes és elszánt lépés az életében. Évekkel később a házát adta el, hogy utazhasson a világ körül.
„Az én álmom az, hogy megmutassam a szülést és a szülés csodáját. Ehhez rengeteg pénz kellett, ezért döntöttem úgy, hogy eladom a házat” – mondja. Abban bízik, hogy, bár nincs dokumentumfilmes tapasztalata, a szemléletmódja elég lesz ahhoz, hogy olyan felvételeket készítsen a férjével, amikből összeállhat egy részletes anyag a témában. Könyvet ugyanis írt már, a képei pedig százezreket-milliókat érnek el az Instagramján.
Épp a napokban parkolták le lakóautójukat, amivel a szülésekhez járnak. „Hatalmas szerencsénk volt, amikor egy ismerősünkön keresztül meg tudtuk venni a házat, ahol most élünk. Akkor pedig, amikor egy szülés miatt el kell utaznunk, az autóban élünk, ha kell, akár hetekig” – meséli a közös munkájukról. A korábban az olajiparban dolgozó férje pár éve csatlakozott hozzá, és miután együtt megtanultak videózni, már nemcsak fotókat, hanem filmeket is készítenek a szülésekről. Arról, hogy ez miért alakult így, Rose elmondja, hogy nem pont így tervezte. „A férjemnek pár éve volt egy súlyos balesete, ami gyökeresen megváltoztatta az életünket. A szenzoros érzékenysége miatt lemondtunk a gyermekvállalásról, és azóta nem is dolgozhat teljes állásban. Helyette egy olyan ritmust alakítottunk ki, amiben elég ideje van pihenni, de fontos feladatokat is ellát”. Ezért is kellett feladniuk azt, hogy folyamatosan úton legyenek. Most azt tervezik, hogy több részletben ismerik majd meg a szülési szokásokat a világ körül, közben pedig folyamatosan vállalnak szüléskísérést, fotózást és videózást Norvégiában és Európa-szerte. „Emellett egy szülésfelkészítő tanfolyamon dolgozunk, aminek az a célja, hogy mindenki bátran és magabiztosan hozhassa világra a gyermekét, miközben ismeri és tudja, hogy zajlik a folyamat, milyen lehetőségei vannak és mire számíthat” – meséli Rose a Doula and the Dude projektről.
Szülőotthonok már Norvégiában is alig vannak
Rose leszögezi: Norvégia csak távolról tűnhet úgy, mintha „szülőparadicsom” lenne. Valójában ott ugyanúgy nehéz megtalálni az ideális körülményeket és feltételeket, mint máshol, ráadásul egy otthonszülés sokba kerül: 20-30 ezer norvég koronát (650-970 ezer forintnak megfelelő összeget) kell áldozniuk rá a szülőknek az egyéb költségeken felül.
„Van még néhány szülőotthon az országban, amit nem zártak be, de néhány 10 éve még 70 volt, ma talán 5 működik” – mondja. Mivel egy norvég influenszerpár szülése óriási figyelmet irányított Rose munkásságára, az ő példájukon mutatja be, hogyan gondolkodnak ma gyakran az országban a szülésről.
A pár ugyanis szülőotthont szeretett volna választani a szüléshez, a hozzájuk közel lévőt azonban bezárták, így csak sokkal messzebb tudták volna igénybe venni egy ilyen intézmény szolgáltatását. Emiatt hajlottak arra, hogy a biztonság érdekében kórházba menjenek a szülés beindulásakor. De miután Rose-zal átvették az összes lehetőséget és a szakmai ajánlásokat, a dúla pedig megerősítette, hogy egy kockázatmentes szülés esetén elég, ha tudják, hol a legközelebbi kórház, a szülés békében és háborítatlanul megtörténhet otthon is. Főleg, hogy a szülő nő nem szeretett volna fájdalomcsillapítást igénybe venni – erre ugyanis az otthonukban nem lett volna lehetőség.
Rose megemlíti azt is, hogy az alacsony kockázatú szüléseknél nemcsak azért jó választás az otthonszülés, mert ott nyugodtabb légkört lehet teremteni, hanem azért is, mert azok a nők, akik a terhesség alatt is erre készülnek, általában kevesebb beavatkozásra szorulnak a szülés során. Ez azt jelenti, hogy a komplikációk száma és a műszeres beavatkozások aránya is alacsonyabb lehet. Ugyanakkor az, hogy ki hol és milyen támogatással hozza világra a gyerekét, Rose szerint nagyon fontos döntés; ő maga a rábeszélés helyett a támogató tájékoztatásban hisz.
Az említett influenszerpár szüléstörténete is megmutatja, hogy még ott sem tökéletes minden, ahol egyébként azt gondoljuk, hogy rendben mennek a dolgok. „Norvégiában a legjobb szülni, ezt mondják sokan, de igazából itt is rengeteg pénzbe kerül, és emiatt nem mindenki fér hozzá az otthonszülés lehetőségéhez. Ezért a nők alig 1 százaléka választja ezt a lehetőséget, pedig biztonságos, háborítatlan és nyugodt lehet az egész”. Épp ezért viszonylag kevés olyan szülésznő van az országban, aki otthon is kísér szüléseket, pedig a dúla szerint ez egészen máshogy is működhetne: „Láttam, hogy Dániában, Hollandiában vagy az Egyesült Királyságban a fájások jelentkezésekor felhívják a szülésznőt vagy a kórházat, és egyeztetnek róla, hogy a szülésznő házhoz jöjjön, vagy bemenjenek a kórházba”.
Mindez nem jelenti azt, hogy Európában az otthon történő élveszülések aránya a többszörösére emelkedett volna. Egy 2022-ben publikált tanulmány szerint 2015 és 2019 között a legtöbb otthonszülést Hollandiában kísérték (16,3 százalék), a második helyen Dánia (1,4 százalék) szerepel, a harmadikon pedig Németország (1,3 százalék). Az Európai Unió tagállamainak nagy részében a nők legálisan dönthetnek úgy, hogy otthon szeretnének szülni, ennek ellenére a legtöbben még mindig a kórházakat részesítik előnyben. Magyarországon ugyancsak 1 százalék körül alakul az otthonszülések száma; igaz, itthon inkább a császármetszések kimagasló aránya aggasztja a szakembereket.
Rose munkásságával és képeivel nem meggyőzni akarja az embereket arról, hogy otthon szüljenek – sokkal inkább az a célja, hogy megmutassa, hogy ez is egy biztonságos opció, ami nemcsak létezik, hanem rendelkezésre is áll. Dúlaként tisztában van vele, hogy a legtöbb szüléshez nincs szükség orvosi háttérhez, azt viszont aggasztónak tartja, hogy az anyagi lehetőségek korlátozottsága miatt mind többen döntenek amellett, hogy asszisztencia nélkül hozzák világra a gyermeküket. „Ez azt jelenti, hogy ilyenkor nincs jelen szülésznő, de a szülés otthon történik” – magyarázza. Ha ő dúlaként kíséri is a szülést, a kompetenciahatárait nem lépheti át, nem végezhet vizsgálatokat, és döntést sem hozhat arról, ha a szülés során mégis kórházba kell mennie a nőnek.
Mi a helyzet Magyarországon?
Munkácsi Eszter szülésznő, ciklustudat-oktató és női segítő szerint egyre többen és egyre jobban beszélnek mindarról, ami a szülés környékén történik. Magyarországon is egyre többen vesznek részt szülésfelkészítő tanfolyamokon, elérhetők perinatális tanácsadók, az időszak problémáira specializálódott pszichológusok, és tulajdonképpen minden nő vagy pár talál magának olyan segítő szakembert, akihez bizalommal fordulhat.
„Erre pedig szükség is lenne, mert a legtöbb szülési komplikáció és császármetszés annak lehet az eredménye, hogy a nők elfelejtették, hogy képesek a szülésre” – mondja Munkácsi. Pedig „ha mindenki úgy és ott szülhetne, ahol biztonságban és alkalmasnak érzi magát, sokkal jobb élménnyé válna az egész”. Ez nem jelenti azt, hogy az ideális az otthonszülés: Munkácsi is azt vallja, hogy a cél továbbra is a biztonságérzet fokozása, és kiemeli a beleegyezés és a teljes körű tájékoztatás fontosságát is, ami tulajdonképpen csak megerősíti a jogban és a szakmai állásfoglalásokban szereplő információkat.
2010 vízválasztónak bizonyult az otthonszülés hazai megítélését illetően: az otthoni szüléseket segítő Geréb Ágnes letartóztatása több halálos tragédia után alaposan felrázta a közvéleményt. Az orvos végzettségű Geréb két év letöltendő börtönbüntetést kapott a praxisában történtek miatt, és a foglalkozásától is eltiltották. Ügye rávilágított arra, hogy a választás nem elegendő; biztonságos és reakcióképes rendszerre van szükség, amiben hasonló eset nem fordulhat elő.
Üdítő kivételek is vannak, nemcsak a közösségi médiában egyre gyakrabban felbukkanó magyarországi dúlák és női segítők képében, hanem olyan intézmények formájában is, mint a Budai Perinatális Központ, ahol igénybe lehet venni szülész-nőgyógyász szakorvosok segítségét, miközben a szülőotthonhoz hasonló körülmények közötti szülésre is lehetőség nyílik – biztonságban.
A dúla és a szülésznő is azt mondja tehát, hogy a szülésre sor kerülhetne otthon, a szülőotthonban vagy a kórházban is, és a kockázatmentes szüléseknél elég, ha az orvos csak támogatóként van jelen. A műszeres beavatkozások száma nagy mértékben függ attól is, hogy a nők milyen félelmekkel érkeznek meg a helyzetbe. A kételyek eloszlatásában segíthet a saját test, a ciklus, a terhességi folyamat és magának a szülés eseményeinek a megismerése – ehhez viszont idő kell és sok-sok önfejlesztés, tanulás. Munkácsi szerint a női körök és szertartások, illetve a tanfolyamok részben képesek pótolni azokat a női közösségeket, amiket az idősebb generációk építettek maguk köré, ezen keresztül pedig tudást szerezhetnek a rájuk váró eseményekről.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
