Varázslatos lávaszökőkutat produkált pénteken a hófödte Etna
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Több mint háromszáz méter magas lávaszökőkúttal világította be a szicíliai éjszakát pénteken az Etna, Európa legaktívabb vulkánja, írja a la Repubblica olasz lap. Az este 7 körül kezdődő és két órán át tartó káprázatos kitörés az Etna délkeleti kráteréből indult ki, és két lávafolyást hozott létre a vulkáni kúp hóval borított lejtőin.
A kitörésben senki sem sérült meg, és lakott területeket nem veszélyeztet. A Föld vulkánjainak aktivitását követő Volcano Discovery weboldal szerint a kürtőből 10 kilométeres magasságba jutó vulkáni hamu miatt légiforgalmi riasztást kellett kiadni. A la Repubblica videóriportja alapján a hegyhez közeli Puntalazzo település lakói ma arra ébredtek, hogy utcáikat vékony rétegben vulkáni hamu borítja.
A pénteki kitörést a délkeleti kráterben november 19-e óta szinte folyamatosan tartó, Stromboli-típusú aktivitás előzte meg. Harangi Szabolcs geológus-vulkanológus, az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézetének igazgatója a Tűzhányó Blog Facebook csoportban azt írta, hogy „az Etna az elmúlt napokban a rendszeres, szinte óramű pontosságú, időszakos lávatűzijáték kitörésekkel hívta fel magára a figyelmet, ami a földremegés ábrán is jól követhető nyomot hagyott. Most azonban megérkezett a nagy gáztartalmú magma utánpótlás és mint pezsgő a palackból tódulnak ki a lávacafatok!”
A délkeleti kráternek otthont adó vulkáni kúp a több mint 3350 méterre tornyosuló Etna legmagasabb pontja. A területen fél millió évvel ezelőtt kezdődött a vulkáni aktivitás, és a tűzhányó legerőteljesebb kitöréseiből néhányszor a 800 kilométerre északra található Rómáig is eljutott a vulkáni hamu. A modern korban a vulkán legerősebb kitörései a vulkánkitörési indexen (Volcanic Explosivity Index, VEI) a hármas értéket érik el, amik legalább 10 millió köbméternyi magma kiszórásával járnak.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Megnyílt a föld Grindavíkban, a lakók óvóhelyre menekültek, bármelyik pillanatban feltörhet a magma
Izland délnyugati részén 800 év nyugalom után újra vulkáni működésben aktívabb időszak következik, ami évekig, évtizedekig is eltarthat – mondja Harangi Szabolcs geológus-vulkanológus.
Pár hónapnyi pihenő után ismét aktív az Etna
Európa egyik legaktívabb vulkánja vasárnap éjjel lepte be hamuval a környékét.
Egy magyar vulkanológus elmagyarázza, miért pöfékel látványos gőzgyűrűket az Etna
Néhány napja újra kitört Európa legaktívabb vulkánja, az Etna, és a kitörést az égboltot ellepő bámulatos, ritka gomolyagok kísérték. Harangi Szabolcs geológus-vulkanológus elmondta, hogyan alakulnak ki ezek, és veszélyesek-e az emberre.