Rejtélyes középkori temetőt tártak fel Walesben
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7kDB3zkwTAnIHQHQs-xxs.jpeg?width=96&height=96&fit=crop)
A BBC számolt be róla, hogy Walesben, a Cardiff repülőtér közelében zajlanak ásatások egy középkori temető feltárása céljából. Az i. sz. 6-7. században a Fonmon Kastély kertjében alakították ki a sírhelyeket, ezekből eddig 18-at tártak fel és összesen 70-re becsülik a számukat.
![Néhány holttest furcsa testhelyzetben volt eltemetve. Néhány holttest furcsa testhelyzetben volt eltemetve.](https://assets.4cdn.hu/kraken/8231jey3G6b6FA8vs.jpeg)
A régészek szerint érdekesség, hogy az itt eltemetett személyek egy részét hagyományos testhelyzetben, háton, míg másokat az oldalukra fektetve vagy összegörnyedve temettek el.
A leletek vizsgálata során megállapították azt is, hogy sokak elülső fogai rendkívül kopottak, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy szerszámként használhatták az emberek a fogaikat. Hogy pontosan mire, arról egyelőre a régészek is csak találgatnak. Talán textil- vagy bőrműves feladatokban, esetleg a kosárfonás során lehetett erre szükség.
A sírokban a holttestek mellett számos, a mindennapi életben használt eszköz maradványát is megtalálták. Így edény- és csészedarabokat, valamint valószínűleg egy középkori játékban használt pontjelzőre emlékeztető fadarabocskákat is. Ezek mellett több sírban állati csontok szilánkjai is fellelhetők.
Andy Seaman, a Cardiffi Egyetem archeológusa a BBC-nek elmondta, a feltárt temetőben talált leletek alapján úgy vélik, a középkorban a temetők nem csupán a halottak temetésére szolgáltak, hanem egyfajta közösségi teret is biztosítottak.